Kikötő

Hagytam rá időt.

Négy órát a négy kilóméterre, felfele. Lassan eveztem, direkt szűk csatornákon. Lassan, hehogy a hirtelen jött májusi hőség is megizzassztjon.

Keskeny csatornákon, ahol közel a part, jól, jobban látom ahogy haladok - ez nagyon vígasztaló -, és a víz is lassú. Lassabb, mint a főágon.

Csak ötven kilóméter hosszú Duna szakasz, de nyolcszáz kilóméter viziút van benne. Szárazföldi delta.

Igyekeztem lassítani az időt. Hogy felkészüljek.

Szándékosan nem végeztem előzőleg gondolatlubickolást, hogy majd miket művelünk egymással. Erre szántam a négy órát, hogy majd itt, a digitális ürességben eltervezem a tervet.

Forgott a fantáziám. Nem unatkoztam.

A nem túl elegáns szálloda nem túl elegáns stégjén állt.

A szemkontaktus után még legalább tíz perc volt, míg odaért a csónak.

Fehér bunda, biztos vmi műcucc. Egy oldalsasszébóll láthattam, hogy combközépig lakkcsizma, felette alig kilátszó combfix.

Tehát várt, felkészült.

Tervezett ő is.

A csónak nem is koccant a stéghez. A kötelet kiakasztottam.

(... Ez nagképűség, madzag volt az...)

Kilépéskor a csónak orra merül. Számoltam a mozgással, persze tudtam is, meg a rutin. Nagyon elegánsra, monakói alaindelonosra sikerült.

A felém nyújtott kéz markolása karsímításba csusszant. A derékra tévedt tenyerem pvc fűzőt talált. A másik kezem önkéntelenül indult el, a félig fedett,megemelt, beszorított erkélyre.

Mind a két terv jó terv volt.