reINkarnáció

Orvoshoz kellett mennem. Nem. Nem vagyok beteg. Vagy legalábbis nem tudok róla. A férjem sem az. Szerintem nem az. Viszont mindenképp szükségem volt arra, hogy valaki ésszerű kívülállóként tekintsen arra, ami egy ideje körülvesz.

Szóval orvoshoz kellett mennem.

S ott a megszokottól cseppet hosszabban beszéltem:

- Tudja, talán 3 éve egy novemberi, késő délutáni séta alkalmával a férjem az ölében hazahozott egy macskát. Cicát. Kiskandúrt. Csontsovány, csapzott, csipás. Illetve nem is az ölében, hanem a kabátzsebében volt. Bár ez a téma szempontjából lényegtelen.

- Valóban - morogta a doktor az orra alatt.

- Szóval ott volt az a kisállat. És akkor megszárítottuk, megetettük, kopott ruhákból vackot készítettünk neki. Elaludt. Másnap is. Majd harmadnap. Ott maradt. Kapott aztán saját tálkát. Macskaalmot. Kaparófát. Macskaágyat. Karácsonyra macskaövet. Születésnapra (a megtalálásának napja) felhúzós egeret. Utóbbi jól felhúzta. Olykor karmolt. Máskor dorombolt. Konzervért hízelgett. Szomszédra fújt.

- Igen?! - türelmetlenkedett az orvos.

- Igen. Tudja a férjem igen szépen zongorázik. A macska meg egyre többet aludt a hangszer alatt. Különös dolog, valahogy olyan nyugodt volt a zongoraszék lábánál.

Az orvos unottan forgatta a tollat.

- Aztán idén februárban egyik este a férjem azt mondta: "ez a macska, ez a macska Erkel reinkarnációja - nézd ahogyan fülel". Viccesnek tartottam. Majd néhány héttel később elkezdett utanaolvasni az újjászületésnek, s annak, hogy hány olyan jelentős, nagy ember volt már evilágon, aki lehetőséget kapott másik életre. Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre komolyabbra fordult a dolog. A férjem meggyőződéssel hiszi, hogy a macska Erkel Ferenc.

- Értem - kezdett valóban figyelni a doktor.

- No de mit tegyek most? Mégsem mondható, hogy beteg vagy elment az esze. Hiszen azokat sem zárjuk négy fal közé, akik hisznek Istenben, vagy a feltámadásban, a sóban vagy a kötözésben, a fekete macska rontásában vagy a pálca jótékony hatásában. Ők sem betegek. Miért ne hihetne a férjem abban, hogy a macskánk a Feri? Nem?

- Végülis - húzta fel szemöldökét.

- Végülis. De tudja, borzasztó megterhelő az ő alternatív valóságában élni nap mint nap. Felemészt.

- Kitartás. A macskák nem élnek addig, mint az emberek.