Három hónap a pixien egy kezdő tollából
Gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a blogot, hisz senki nem kérte most tőlem.
(Első kettőt még "pixie ifjú" koromban igen. A harmadik már saját agyi szülemény).
Szóval...
Mi is történthet az ember lányával, röpke három hónap alatt?
Nagy idő ez?
Relatív és szubjektív talán. Vagyis közhely. Szóval ezt akkor hagyjuk is.
De akkor miért is írok én most?
Mert lelkem továbbra is csupaszon borzong?
Senki nem tudta még eddig vagy nem akarja megszelídíteni.
Vágyak.
Igen, óh vannak!
De jó ezt most szabadon bevallani.
Hisz amúgy imádom őket. Ők az enyémek és szeretjük egymást!
Hogy mi belőlük a valóság?
Hát ez az ami rajtad is múlik.
Nem mindig könnyű, az igaz. Viszont szép lehet az út ami odáig vezet.
Vagyis az lehet... Ha te is akarod.
Amennyiben persze te is rászánod.
Az időt. Ami csak a miénk lesz.
Kiváltság.
Rászánod?
Kérdezlek ezért most komolyabban.
Mert sok az út és kevés az ösvény.
Sok a dom és kevés a partner.
Ki az aki itt lelket is akar igazán?
És nem pökhendi pöcs, bájgúnár, aki saját tengelye körül forog és még egy jó szó is sok részükről (óh, csak ki ne ne billentsék a drágát).
Ki az aki valós kapcsolódàst remél és esetleg töredékében kinàl?
Egy múló éjszakán. Legalább.
Ami csak a miénk és senki sem állhat közénk? (Hacsak nem akarjuk egyszer).
Fellángoló vágyak és múló remények.
Illúzió talán.
Mit reméljek?
Mit reméljünk?
Comments (0)