Írás - a Róka szemén át

Néha egy írás nem egyszerűen olvasmány. Hanem tükröt tart. Olyan tükröt, amibe nem lehet közömbösen belenézni, mert nemcsak téged mutat, hanem valamit belőlem is.

Egy vallomás, egy történet akkor válik igazán erőssé, amikor nem harsány, nem provokatív.

Nem kér engedélyt arra, hogy létezzen, csak egyszerűen ott van. Éppen ettől lesz fontos. Az írás élménye számomra ebben rejlik: hogy képes csendben is kiáltani, szeretetbe szőve megmutatni a hiányt, kettéhasadt világokat, amik nem akarnak összeérni.

Amikor olvasok valamit, újra és újra visszatérhetek hozzá, mert érzem, hogy közelebb húz. Nem mint férfi, nem mint domináns, hanem mint ember. Mert az igazi írás soha nem csupán a szerzőről szól. Átjön rajta az élmény, és ahogy visszaadja, az lenyűgöző – egyszerre lesz az övé és az enyém is.

Hiszem, hogy az írás akkor ér a legtöbbet, amikor megengedi: lássam a másikat olyannak, amilyen. Amikor nem bélyegzi meg a vágyat, nem ítélkezik a hiány felett, hanem kimondja: ez valóság. Nem bűn, nem hiba – hanem az emberi létezés része.

Éppen ezért az írás számomra nem pusztán szavak egymásutánja. Hanem egy otthon, amelybe visszatérhetek. Egy hely, ahol a kötelek felszabadítanak, ahol a csend mögött meghallhatom a kiáltást, és ahol azt érezhetem: „Látlak. Így, ahogy vagy. És így is vagy gyönyörű.”

Mert végül minden igaz írás ezt mondja: nem akar megváltoztatni, nem akar rávenni semmire. Csak figyel rád. Ettől válik az élményed az enyémmé is.