4. rész: A préda választja a vadászt

Azt hiszed, én találtalak meg.

Hogy csak úgy rád vetettem magam a sötétből.

Hogy csendben figyeltem, kiszagoltalak, és… vadásztam rád.

Édesem… nem.

Te hívtál.

Minden mozdulatoddal.

Azzal a finom kis feszüléssel a nyakadban, amikor megérezted, hogy valaki figyel.

Azzal, ahogy tudattalanul is lelassítottál, mikor közelebb értem.

Azzal a halk, apró sóhajjal, amit nem nekem szántál, de én hallottam.

Ne játszd meg magad. Nem kell.

Mert én nem a szavaidat figyelem.

A tested nyelvét beszélem.

És az már rég elmondta, hogy kell neked valaki, aki megérzi, mi vagy igazán.

Mert te nem a gyenge vagy. Nem is a védtelen.

Te a választó vagy.

A préda, aki néha erősebb, mint a vadász, mert ő engedi, hogy kezdődjön a játék.

És amikor rám néztél…

Már tudtad.

Én nem kérdezek. Nem udvarolok.

Csak veszem, ami enyém, de nem előbb, mint hogy te kinyitottad az ajtót.

A Róka nem üldöz akárkit.

Csak azt, aki már nyitva van belül.

Aki titkon remélte, hogy végre valaki nem fog udvarolni, hanem elveszi.

Úgyhogy köszönöm, kis nyuszi.

Nem csak prédává lettél.

Te tettél engem vadásszá.

És most, hogy választottál,

nem szabadulsz.