Blog - _FOX_

A naplóm - első jegyzet
...nem új élet... csak folytatás ott, ahol a zaj elvitte a csendet. Régen vad voltam. Ma már csak látom, ahogy mások futnak és kergetik a prédát. Vannak ügyesek. Vannak zsiványak… és vannak, akik emlékeztetnek a régi önmagamra. Adtam magamból: kis szeletet a múltamból… gondolatokat... érzéseket... a hús iránti epekedő vágyat. A beteljesülés ízét. Igen... én vagyok a Róka... vagy mondhatnám: én voltam a Róka. Ez nem búcsú, ez merengés... nem fáj... ez emlék. Ma már... látom...

Remény - a Róka szemén át
A sötét mindig gyorsabban érkezik, mint a fény. Előbb körbeölel, elnémít, majd azt súgja: ez a vég. De a szem nem hisz neki. A szem keres, mert tudja: a rés soha nem tűnik el. Remény az, amikor nem a törést látod, hanem azt, ahogy a fény átcsorog rajta. Amikor a seb nem szégyen, hanem kapu. Amikor az árnyék nem börtön, hanem csak a fény előjátéka. Ez a szem látja, hogy a holnap soha nem üres. Minden hajnalban ott remeg a bizonyíték: hogy a világ, bármilyen kegyetlen, újra és...

Hacsak - a Róka szemén át
Az illúzió kegyes hazugság. Fátyol, amit magunk elé húzunk, mert könnyebb benne élni… Az árnyék, amit ölelünk, megnyugvást ígér, miközben lassan elveszi a látásunkat. De a szem látja: a rés mindig ott lüktet, ahol beszűrődik a fény. Aki elég bátor, meglátja. Hacsak nem állsz meg egy pillanatra, az illúzió mindig magával sodor. Úgy ringat, mintha védené a szívedet, közben lassan felejteni tanít. Hacsak nem nézel oda, azt hiszed, nincs kiút. Hacsak nem mered megérinteni a...

Illúzió - a Róka szemén át
Az illúzió a legszebb hazugság. Az ember beleszeret az árnyékába… és elhiteti magával, hogy valóság. A szem… azonban nem felejt. Látja a remegést a mosoly mögött, a láncot a szabadság alatt, a gyengeséget az erő mögött. Az illúzió ígér… de sosem ad. Csak húz… míg el nem felejted, ki a vadász… és ki a préda. Illúzió az uralom? Illúzió a behódolás? Az igazság? Mindenki hazudik… Illúzió a D/S? Illúzió minden szerep? Hazudunk… miért? Mert ez… illúzió.

Irányítás - a Róka szemén át
Amikor a domináns férfi enged a nő fölényének A dominancia szó hallatán sokan azonnal az erőt képzelik maguk elé, aki irányít, aki határozott, aki mindig kézben tartja a helyzetet. Ez az erő, a kontroll és a vezetés szimbóluma. De mi történik akkor, ha egy domináns férfi szívében felébred a vágy, hogy a nő átvegye az uralmat? Vajon engedheti, hogy a nő leigázza, elcsábítsa és a testét teljesen birtokba vegye? A válasz egyszerű: nemhogy engedheti, de sokszor éppen ettől válik még...

Írás - a Róka szemén át
Néha egy írás nem egyszerűen olvasmány. Hanem tükröt tart. Olyan tükröt, amibe nem lehet közömbösen belenézni, mert nemcsak téged mutat, hanem valamit belőlem is. Egy vallomás, egy történet akkor válik igazán erőssé, amikor nem harsány, nem provokatív. Nem kér engedélyt arra, hogy létezzen, csak egyszerűen ott van. Éppen ettől lesz fontos. Az írás élménye számomra ebben rejlik: hogy képes csendben is kiáltani, szeretetbe szőve megmutatni a hiányt, kettéhasadt világokat, amik nem akarnak...

Egyek – a Róka szemén át
Képzeld el: egy tág, fényes tér. Mindenhol áll valaki, a telefonjával pózol, mosolyog, mutatja: „én szub vagyok” vagy „én dom vagyok”. Színes ruhák, filterek, lájkok. Minden csillog, de a levegő üres. Nincs súly. Nincs jelenlét. Nincs valódi odaadás. És ott áll a valóság: egy sarokban csendben, a tekintetével parancsol. Mindenki más mozdulatlan a látszatban, de ő a súlyt hozza. Minden mozdulat, minden pillantás… súlya van. Körülötte zajonganak, hangosak, láthatók... de...

A Róka játéka
A róka számára a lényeg mindig a játék kezdete... Ó, kisnyuszi, ne hagyd abba: A futást. A lihegést. A remegő pillantásokat. A menekülés illúziója a tiéd. Tudod, van valami perverz gyönyör ebbe a játékba: Tudod, hogy elkaplak. Tudod, hogy nincs esélyed. Tudod.. Tudod.. Tudod.... Mégis futsz. Mégis kapaszkodsz minden árnyékba. Mintha azok elrejthetnének előlem... Érzem, ahogy a félelmedbe belecsúszik valami más: a Vágy. Tudd meg, Préda: a Róka nem pusztán...

Emlék egy férfitól - a Róka
A róka már nem szimatol új nyomokat. Nem követi a neszeket, nem kapja fel a fejét a lombok susogására. Nincs benne izgalom, nincs ösztönös lendület. A róka fekszik. A fű hűvös a bundája alatt, a föld illata régi emlékeket sodor. Ő volt a Róka ami ma már csak a múlt foszlánya. Ez a róka már nem akar bizonyítani. Nem akar elég lenni senkinek. Nem akar megfelelni, elérni, megfogni vagy megtartani. Ez a róka egykor vad volt, kíváncsi és éhes. Most már csak fáradt... Nem fáj semmi… de...

A Róka merengése – egy blog a Semmibe
Fekszem a kád vizében. A melege véd, a csendben szinte tisztán hallom önmagam. Az éjszaka fénye az ablakon át úgy szűrődik be, mintha nappal lenne. A testem pihen, de a gondolatok… Szabad vagyok? Vagy legalábbis azt hiszem… Mégis… valami hiányzik. Álmodom? A préda? Érzéki volt a mozdulata. Csábított. Talán féltem. Talán csak nem mertem. Nem üldöztem. Már nem. Régen azt hittem, mindent kergetnem kell. Most már csak figyelek. Nem kell mindig harapni.. néha elég, ha megérzed az illatát...

Üvöltés – A Hold fénye
Veszett vagyok… Nem a tested utáni vágy. Nem az arcod bűvölete. A szavaid… a soraidba rejtett perverz lüktetés. A gondolataid… a mocskos kis rezdüléseid miatt. Mert te tudod, hogy mit írsz. Azt is tudod, mit teszel… Olyan vagy, mint egy vérző préda a fák között. Nem szaladsz. Nem is menekülsz. Csak ott állsz, ott nézel, hívogatóan, dacosan...Megőrjítesz  Talán tudod, hogy nézlek…. Nem érintettelek. Nem birtokoltalak. Olvastalak… a betük amik ópiumként ...

Álmodj szépeket – egy éjszaka gondolta
Fekszem. A testem fáradt, de a szemem csak résnyire csukódik. Nem pihenek, csak figyelek. Valami nyugtalan bennem. De nem a félelem. Nem a gond. Mocskos gondolatok suhannak át az agyamon. Nem ártatlan képek. Nem vágyakozás. Ez ösztön. Perverz, sötét, nyers kívánás. Nem akarom, hogy valaki engem elaltasson. Nem kell a simogatás. Hanem valakit, akit leteperhetek. Széttéphetek. Aki remeg alattam, miközben belenézek a szemébe… A vágy nem kínoz. Én vagyok a kínzó. Nem...

A tegnap
A Tegnap.. éjszakája nem kérdezett. Nem kopogott. Csak… benyitott. Ott voltam én a Róka. Nem mosolygok. Csak figyellek. A farkam már nem lobogott, már nem is kell… a szemeim már vetkőztetnek. És a Nyúl…? Az a kis remegő testű Nő? Ó, Ő nem volt ártatlan. Te csaltál Ide. Te hintetted el a vágy szagát a levegőbe. Te akartad, hogy elkapják. Nem volt menekülés. A falnak nyomott test. A tépett bugyi. A zihálás, amit a Róka nem csókkal csendesített el, hanem azzal, hogy...

A holnap
A holnap… mindig ott lappang a horizont mögött. Mint egy lehelet az erdő fái közt. Mint a mosolyod. Csendes, sejtelmes, megfoghatatlan… mégis végzetes. Én vagyok a Róka. Nem sietek. Tudom, hogy az igazi vadászat nem a hajszáról szól. Nem a karmokról. Nem a vér ízéről. Hanem a figyelemről. A kivárásról. Arról a pillanatról, amikor te már nem nézel vissza, mert pontosan tudod, hogy követlek. A tudat tetszik is neked. Te nem futsz. Nem próbálsz menekülni. Nem hisztizel. Nem...

A Róka szemén át
Vannak, akik dominanciáról beszélnek. Szubmisszióról posztolnak. És? Egyiknek sincs köze a valósághoz. A mai DS-térkép nem dungeon. Nem mélyvörös függöny, bőrkötél, és bizalommal tömött csend. A mai térkép csak fel van rajzolva. Filterrel, lájkvadász pózokkal, és „alázatos vagyok, amíg a reflektor rám esik” típusú kislányokkal, akik csak addig hívják magukat szubnak, amíg nem kell valóban valaki alá helyezniük magukat. Mert az már áldozat. Az már munka. Az már igazi odaadás....

A Róka és a Zsákmánya
Óh, igen… a Róka megérezte a vér szagát a levegőben. Már nem siet. Már nem zajos. Lépései puhák, de a célja kristálytiszta. A Róka nem egyszerű vadász. Érzi a préda illatát, hallja a szívritmusát… és tudja, hogy a legszebb zsákmány az, aki nem akar menekülni, hanem várja. Most indul hát, nesztelenül, magabiztosan. Nem kér engedélyt. Nem alkuszik. Csak belép a nő világába, akinek a csendje egyszer már megremegtette a belsőjét. Ez a préda… nem fél. De még nem tudja, mi vár rá…...

A Róka Paradoxona
Az eső vadul zúdul közénk, mégis ott táncol előttem, mintha a világ kizárólag neki létezne. A blúza teljesen rátapad a bőrére, kiemelve minden apró részletet. A szoknyája minden fordulatnál fellibben, néha épp annyira, hogy csak egy pillanatra megvillanjon alatta a csipkés bugyija. Mozdulatai egyszerre tudatosan csábítóak és ösztönösen természetesek, mintha minden rezdülésével azt üzenné: „Nézz engem. Csak engem.” Megvadít… ahogy játszik a testével, a mozdulatai szinte hipnotikusak,...

A Róka Szíve
Az otthon nem egy hely. Az otthon egy érzés. Nem a négy fal, nem a bútorok, nem a lakás illata, hanem amikor belenézek a szemedbe, és látom benne… Nincs több harc, nincs több megfelelés. Csak te és én, teljesen őszintén. A meleg, amit a tested ad, nem nyom el, nem fog vissza. Ez az erő, ami puhán tart a vihar közepén. Ez az érzés nem korlát, hanem tág tér, ahol végre lehetek az, aki vagyok. Ahogy belélegzem a bőröd illatát, tapintom a hajad puhaságát, hallom a lélegzeted halk...

Epilógus: A Róka nyoma benned marad
Most már nem kérdezek. Nem nézek vissza. Benned vagyok. Végleg. Nem csak a tested emlékszik rám, nem csak az élvezet vagy a fájdalom, amivel beléd martam. Hanem valami mélyebb dolog. Valami, ami felébredt benned. Amit nem ismertél, de mindig vártál. Én jöttem és kitéptem. Most már ott vagyok minden sóhajodban, minden egyedül töltött pillanatban, amikor érzed az ujjam érintését a bőrödön, a lábad közt lüktető vágyat és a lelked mélyén engem. Nem kell kimondanod. Nem...

5. rész: A Róka valódi arca
Eljátszottam a türelmet. A csendet. A körözést körülötted. Figyeltem, ahogy még próbálsz tartani magadból valamit. Egy kis önuralmat. Egy kis büszkeséget. De vége. Most megmutatom, mi vagyok valójában. Nem a róka. Nem a játékos. Nem a ravaszkodó árny. Hanem a Vadász. Aki végre elindul, nem titokban, nem csendben, hanem dübörögve. Feléd… Beléd… Nem figyelek már a neszekre. Nem rejtegetem a szándékom. Nem kérek engedélyt. Mert te már megadtad. Csendben, remegve, odaadva. Aki...