Tamás bátya kunyhója

Nos, igen.

Vajon joga van boldognak lenni egy embernek? (szerelmesnek, satöbbi)

Naná!

(közhelyszerűen: Mi az, hogy! Nagyon is!)

Még az Amerikai Egyesült Államok (egyes körökben: AEÁ) Alkotmánya is mond valami ilyesmit. Akkor meg biztos úgy van.

De lehet, hogy a preambuluma. Vagy az ENSZ emberi jogi nyilatkozata. Mindegy.

(Ez a preambulum, ez jó szó. Még használni fogom. Mondaná Fülig Jimmy....)

De a gonosz többségi archaikus társadalom ezt megakadályozza!

A papság,

a vének tanácsa,

a férfiak.

A nem haladók.

Normálisék.

És híveik, a birkák (akiket elbódított a "nép ópiuma").

Neveltetés, hagyományok, normák, elvárások.

És igen!

Az elnyomástól meg kell menteni a másik embert!

Ezek az emberek csoportokat képeznek. Azokat is meg kell menteni!

- Néger rabszolgák

- Nők

A feminizmustól a szolgálólány meséjéig.

- Proletármunkások (ja, azok már nem, elmúlt 1990-ben, Isten nyugosztalja...)

- Szomorú sorsú egyéb kisebbségek. Vallási, szexuális, viselkedési (bármi, aminek BNO kód adható).

A haladók.

Új élet. Nem kell a régi rossz hagyomány!

Majd mi kitaláljuk. (Az élproletárok, a forradalmi ifjúság, a lázadók.)

Állandósult forradalom kell!

-------------

Azonban, mint stílusomból érezhető: mozog bennem a kisördög, és húzogatom a számat. Nem tetszik nekem ez az egész, amire ki akar lyukadni.

Régi mintázat ez, és olvastam már párszor. Nem kéne ennek bedőlni!

A szívszorító történetek előadása egy módszer. Belátod, hogy miféle állat, aki a rendszert üzemelteti - de bezzeg, aki lerombolná.

Tamás bátyára, az amerikai rabszolgára korbácsnyomokat rajzolt a szerző, Harriet Beecher Stowe. (Nem, nem bdsm.) Ebből kiindulva bemutatta, hogy mennyivel jobb a négereknek felszabadulni, akarom mondani hetibéresnek menni az iparba. (Tényleg, mennyivel?)

Pedig a korbácsnyomok ott voltak!

Az a példázatbeli nő is boldogtalan, igen. A szubjektív érzeten túlmenően elképzelhető, hogy az élete tényleg nem méznyalás. Lehetne jobb, ez szinte biztos.

No de, hogy szegénykém rossz-csúnya programot teljesít, szülőgép...? Nem élheti meg a nőiségét (vagy nőiességét?), fel kell, hogy adja magát?

Mindjárt elsírom magam!

De vállalom, legyek én most a feketepéter, a fent említett emberevő! Azt hiszitek ti, hogy a - többi szülőgépről szóló - Szolgálólány meséje c. művet cél nélkül népszerűsítik?

(Mellesleg a szerző, Margaret Atwood megér egy misét ezen oldal jellege szempontjából is, de az egy másik vitaszál.)

Ez az egész egy propagandamódszer, baszki!

Biztos, hogy ezért bomlasztani kell a kereteket? Jó nekünk az, amire általában cserélik? Nem lehetne az, hogy szép csendben megélünk a vágyainkból, amit lehet, hogy azért ne dobja le a fedelet a gőz túlnyomása?

Ha kefélni akarunk, hát kefélünk, ha félre akarunk járni, akkor egy kicsit félrejárunk.

De az isten basszon meg mindenkit, hát egy kicsit maradjunk már nyugton!

Nem kell ezért mindent felborítani!

(Megj: a vének tanácsának tagjai is dugtak régen... "Lehet, hogy én öreg vagyok, de hülye még nem".)

A normák rendszerében benne van valamennyi elhajlás tolerálása (mármint, ha nem életidegen, doktriner, istenverte barmok állítják össze), a mozgó alkatrészek méretezési toleranciája, tűrése, ha úgy tetszik.

Már a régi Róma óta! (És nem a dekadens változatra gondolok, hanem a hatékonyra és gyakorlatiasra.)

De mondhatnám a keresztényi türelmet is. (Nem, nem a kálvinista fajtát. :) )

Az emberi érzelmek és vágyak adják itt a "mozgó alkatrészeket". Tolerancia nélkül nem megy, de a gépezetet nem romboljuk le. Nem kéne a forradalmárokra hallgatni, ha ott a régi Róma!

Lenne ez tovább is.

Érzem, sok dolog hiányzik a fentiekből. Lehetne ezt még jobban kifejteni.

Nem teszem.

Most ennyi sikerült.

Legföljebb törlöm az egészet, ha aludtam rá egyet.