Gábor hazamenetele és az akörüli események (6)
2018. 07. 31. 10:09 | Published: 1105x
Az ágyhoz érve beleestünk és bele „estem” Zsombi-ba s sokáig nem is hagytam el. Szinte egyszerre mentünk el, majd mentünk el újra kéz - a kézben - fürödni.
Még hancúroztunk egy ideig az ágyban, de Zsombi az órára mutatott.
- Nagyon kellemes volt. Még maradnék szívesen Veled, de menned kell, ha menned kell? – incselkedett.
- Sajna, igen, mennem kell! – álltam fel. - Megyek öltözni.
Mire visszaértem Zsombi már rendet rakott a szobában, a tálcán a reggeli maradékai az asztalon voltak. Megsimogattam a fejét s megcsókoltam s meglepetten tapasztaltam, hogy elhúzta a száját.
– Bocs, de ezt nem szeretem, fiúval! – jelentette ki, s most ő simogatta meg az arcomat.
– Ne haragudj, ez hepp a részemről! – tette hozzá magyarázóan.
- Mehetek akkor Veled? Visszaviszel a városba? – nézett rám.
- Persze, ahogy ígértem. – válaszoltam.
S nyúltam a zsebem felé, de Zsombi megragadta a kezemet s lefogta. Egy ideig nézett a szemembe merőn, majd annyit mondott:
- Kérlek, ne rontsd el ezt a gyönyörű reggelt! Lassan levette a kezét az enyémről, megfogta s húzott kifelé.
- Várj, a csomagok a szobámban vannak, azokat is vinni kell! – átmentem értük.
A folyosón találkoztuk, ahol a maga kis sporttáskája mellé tőlem is vett át, majd levittük a kocsihoz. Visszamentem még fizetni és mondtam a gazdának, hogy a szobában ettünk. Megnyugtattam, hogy máskor is jövünk s kimentem a kocsihoz.
Zsombit visszavittem a városba, kitettem s megígértem hamarosan találkozunk. Ő viccesen csak annyit mondott: - Az izmosabb, jó testű barátodat se hagyd otthon, ha kérhetlek! – szólt és jó utat kívánva kiszállt. Integetett utánam, én pedig eltűztem hazafelé, mert elment az idő.
Kényelmesen felértem, leparkoltam a garázsban azon a szinten, ahol a múltkor is. Most sem volt ott senki, rajtam kívül. Felmentem az irodámba, aláírtam az odatett iratokat és a diktafonba elmondtam az elintézendőket, majd az órára néztem. 11:55 volt. Bezártam s indultam a lifttel lefele.
Kiszállva már láttam, ahogyan Gábor ott áll a kocsi mellett mosolyogva. Üdvözöltük egymást. Huncutul megkérdezte, hogy most mellém ülhet, vagy a szokott helyére s mutatott a csomagtartóra. Azt válaszoltam, oda most nem férne, mert azok vannak benne, amik odavalók. A cuccok. Beültünk és visszaautóztunk a vidéki házamba.
Odaérkezve még beszóltunk Tibornak, hogy megjöttünk, s ha teheti, akkor holnap kijöhet. Tibor örült, hogy Gábort is látta, bár megfigyeltem, hogy méregette, nézegette, míg mi beszéltünk. Tibor végül nem bírta és Gáborhoz fordulva megkérdezte, hogy most marad-e lent. Gábor kicsit gondolkodott, húzta az időt, majd annyit mondott válaszul, hogy attól függ, megéri-e majd, mert tőlem az úton nem sok programot hallott. S nem szeret unatkozni.
Szinte egyszerre biztosítottuk Tiborral, hogy vállaljuk a programszervezői feladatokat. Erre az egyöntetűségre Gábor elnevette magát csengő hangon – ilyen felszabadultan nevetni még nem is hallottam – s annyit kért, hogy azért ne feledjük, szabin van, azért agyon sem kell szervezni a napját. Kis szabadidő neki sem árt.
Míg mondta Tiborra nézett ugyan, de értettem, hogy ez nekem szólt. Elbúcsúztunk, s kiautóztunk. A háznál beálltunk az udvarra, majd becipeltük a házba a pakkokat. Gábor kért, hogy pakoljak ki és dobjam oda a mosnivalót, majd beteszi, de előbb készít valamit. Láttam a nappaliból, hogy a maradék pizza lapot veszi elő, s abból akar valamit készíteni.
Hagytam, de elhatároztam, hogy elmesélem Neki a délelőttöt Zsombival, miután elmesélte a közös útját Zsolttal. A látogatásról, találkozásról nem akartam kérdezni, majd mondja, amit akar, arról.
Mire elkészült a kajával én is elpakoltam nagyjából. Kimentem a konyhába s mondtam, én terítek, addig tegyen be mosnivalót, mert több adag is lesz.
Kint a teraszon ettünk s a maradék bort ittuk meg. Láttam Gábor mondani, mesélni akar, de nehezen kezd hozzá. Végül leült mellém s megfogva kezemet elmesélte, hogy a fia mennyire örült, mikor meglátta. Neje is meglepődött a virágon – ekkor hirtelen megpuszilt az arcomon s a kezemet felemelve azt is, s folytatta – pedig szokott venni, vinni, de most nem számított erre. A gyerekek között megosztotta a csokoládét – szerencse, hogy Zsolt külföldit vett – így tudta mondani, hogy onnan hozta – a papírját, azonban elhozta és eldobta. (Jobb a békesség, s megelőzendő a kíváncsiságot!) Kb. fél tizenegyre értek haza, gyorsan megfürdött, evett valamit s már jött is. S ekkor elgondolkodva a homlokára csapott, hogy a neje által előkészített ruhákat azonban otthon hagyta. Legyintett s folytatta a beszámolót.
Elmesélte, hogy Zsolt alig kérdezősködött s hagyta beszélni magától, csak mikor kiszállt, akkor annyit mondott: - Szerencséje van, hogy hallgatott akkor rá. Így igaz barátra is lelhet bennem, ha okos, az élet más oldalait is megismerheti tőlem. Dühös lettem, már megint nem tudja tartani a száját Zsolt. Na, megállj, gondoltam. Gábor észrevette s gyorsan szabadkozott, hogy nem kellett volna elmondania ezt.
Kicsit még dühöngtem, de azért a Zsombi dolog elmondását máskorra halasztottam. Még néztük egy ideig a leszálló estet, a feljövő csillagokat s mivel kezdett hidegebb lenni, bementünk és aludni tértünk.
(folyt.köv.)
Comments (0)