Gábor hazamenetele és az akörüli események (5)

Bekanyarodtam az udvarra, leparkoltam s csomagtérből egy kisebb sportszatyrot a kezébe adtam, míg mondtam:
- Itt nem szeretik, ha valaki csomag nélkül érkezik! Én meg nem viszem a Tiedet! Legfeljebb, majd elveszem…  - szóltam kétértelműen.
Zsombi természetesen fogta a sporttáskát, hátára vette s elindult a ház felé. A gazda ott állt már s várt minket.
- Jó reggelt! - köszöntése természetesen csengett, szeme sem rebbent, csak bemutatkozott és megkérdezte:
- A szobák rendelkezésükre állnak. Zuhanyoznak előbb, vagy reggeliznek?
Én Zsombira néztem, aki a zuhany mellett döntött. Elindultunk fel a lépcsőn, majd betereltem az én szobámba s leültettem. Kinyitva az ajtót Gábor szobája felé átléptem, felvettem a pénzt az asztalról és szétnéztem. Általában rend volt, az ágy bevetve s a fürdőben is lógott még friss törülköző. Visszamentem Zsombihoz és az ajtóra mutatva szóltam:
- Rendelkezésedre áll a szoba, a fürdőszoba is. Nem kell sietned! Egyedül is teheted, de ha akarod, együtt is megtehetjük. Melyik legyen? – néztem rá a válaszért.
- Ha lehet, akkor egyedül. – nyögte ki.
- Rendben, akkor kopogj, ha készen vagy az ajtón. – válaszoltam és derűsen néztem a szemébe, majd áttoltam az ajtón és betettem mögötte. Én leültem, s a TV műsort néztem. Nem sok idő múlva, kopogott az ajtón.
- Szabad, nyitva, ha kinyitod! – kiáltottam, de nem néztem oda.
Nem történt semmi. Kis idő múlva feleszméltem, hogy nem jött át. Újra kiáltottam s mivel akkor sem jött, kinyitottam az ajtót s földbe gyökerezett a lábam a látványtól. Ott feküdt az ágyon, keresztben, fejjel felém, de az izgató részeit a takaró odadobott vége takarta s vigyorogva nézett rám.
- Mondták már, hogy lassú vagy? – kérdezte ártatlan képpel. – Nem engem akartál? Talán a reggeli fontosabb Neked, mint én, így? – s végigmutatott magán s közben kissé megváltoztatta a helyzetét, így kicsit több látszott belőle.
Arányos, de vékonyabb teste volt, ami kellően napbarnítottnak tűnt. Látszott az is, hogy mezítelenül napozik, mert fehér folt nem volt sehol rajta, viszont kellemesen borította a szőr mindenhol. Nyakában vékony láncon kis medál is függött aranyból, de a csuklóján vékony bőr szíj látszott. Elindította a szobaventillátort, úgy állítva, hogy a vékony takaró a szellőtől mozogjon, rezegjen, s a bőre kicsit lúdbőrös lett.
- Szép, arányos test! – állapítottam meg szakértő szemmel. – Kicsit még fiús, de pár kiló és kis izom már megteszi.
Közelebb léptem, körbe kerültem az ágyat, már amennyire lehetett. Szép volt a lába, bokája is, s combjain felsejlettek és a ráeső napfényben csillogtak a szőrszálai. Fejéhez léptem, megsimogattam s annyit mondtam:
- Megleptél. Ügyes vagy! Van érzéked a széphez és az elrendezéshez is!
- Akkor reggeli, vagy én? – kérdezte s nem engedett mellébeszélni.
- Mindkettő. – válaszoltam - Mindjárt jövök! – mondtam s kiléptem az ajtón.
Hamarosan visszajöttem egy tálcával, rajta különféle gyümölcsökkel, 2 pohár kefirrel, de hoztam kis üvegben mézet, lekvárt is, no meg szeletelt kenyeret és felvágottakat egy lefóliázott tányéron. Hozzáléptem, megkértem, hogy feküdjön hanyatt, majd érzéssel lassan levontam a felesleges takarót róla.
A tálcáról rá helyeztem a gyümölcsöket s pár szelet felvágottat, sonkát, sajtot is, no meg felvágott zöldpaprikát. Elkerekedett szemmel nézte, de nem mert, még mozogni sem. Felvettem az egyik villát és kést, majd hangos
– Jó étvágyat! - kívántam s elkezdtem enni a reggelimet.
A tálcáról vettem hozzá s törtem a kenyeret. Csak ámult, s bámult, de nem moccant.
- Kérsz Te is? – kérdeztem tőle, majd egy „katonát” készítve, a szájába tettem, miközben a párnát a feje alá húztam.
Nyugodtam ettem tovább, de neki is adtam mindig egy-egy katonát, ahogyan a magáét lenyelte. Mikor szinte leettünk róla mindent, akkor kibontottam az egyik kefirt s a mellére, hasára borítottam s nekikészülve szép komótosan felnyaltam. Mikor végeztem a másikból Őt is - kiskanállal - megetettem. Már éppen megmozdult, mikor visszatartottam mondva:
- Az igazi élvezet most jön! – szóltam s a mézből is, lekvárból is kentem a mellére s kéjesen azokat is fölnyaltam.
- Ebből Te nem kapsz! – néztem rá - még megfulladnál, így fekve! – tettem hozzá. Lassan nevetni kezdett, csak úgy rázkódott.
- Mit ki nem találsz! – fuldoklott a nevetéstől - De meg kell hagyni kapcsolsz és még kellemes is így! – erősítette meg.
- A kellemest még hagyd, mert az most jön! – figyelmezettem s néztem, ahogyan az arcán a várakozás elterjed.
Vettem a lekváros üveget s minden lábujjára kentem egy kis halmot, majd rendszeretően végignyaltam azokról is, de közben a kezemmel megcirógattam a talpát.
- Jaj, azt ne, csiklandós vagyok, de nagyon! – kapta kissé el a lábfejét.
Nekem se kellett több, ráültem a lábaira, majd oldalt nyúlva már csiklandoztam is a lábát. Ő pedig vonaglott, csavarodott alattam, de nem tudott kibújni. Egyre jobban nevetett, hahotázott, kacagott. Mikor már alig bírta, akkor abbahagytam s leszálltam a lábairól, de kézzel megfenyegettem.
- Ezért, mert engedetlen voltál, még élvezkedem rajtad egy kicsit!
- Még tudsz? – cukkolt nevetve.
- Majd meglátod, csak bírd is ám! – közöltem.
A mézet vettem kézbe, de a tálcáról egy nagyobb papírszalvétát is széthajtogattam és az arcára terítettem, hogy ne lásson ki alóla. Egyik kezemmel a mellére támaszkodtam, majd a kiskanálról a mézet csurgatni kezdtem. Ahogyan hozzá ért, megmerevedett, majd izgett-mozgott, de lefogtam, odaszorítottam az ágyra. Körbe-körbe csorgattam a mézet a farkincáján és az ágyékán, majd a kezemet levéve letérdeltem és kezdtem lenyalni onnan is. Közben direkt a nyelvem érdesebb részeivel értem hozzá.
Lekapta a kezével az arcáról a papírdarabot, óvatosan felemelkedett s odanézett. Oldalt pillantva láttam, hogy mosolyog a szeme, élvezi. Mikor végeztem, elmentem fésűért s kifésültem a szőrét az ágyékán. Sóhajtott s halkan megkérdezte:
- Repetázni nem akarsz?
- Miért, lehet? – incselkedtem: - Máris, s azonnal! – újra kezdtem.
Most már Ő is megfogta a kezemet s kiskanállal a köldöke felé irányította, hogy oda is kerüljön a mézből. Megértettem s teljesítettem ki nem mondott kívánságát.
Mikor végeztünk, leszedtem mindent róla, és fürödni küldtem. A fürdőszoba ajtóban megállt, csábosan visszanézett s megkérdezte:
- Te nem lettél piszkos? Nem kellene Neked is fürödni?
- Hát, nem bánom. Veled, bármikor. – határoztam el s ledobva a rajtam lévőket utána indultam.
Kölcsönösen megmostuk egymást alaposan, beszappanozva s a tusrózsával lemosva.
Megfogva a kezemet oda is irányította, miközben széthúzta kezeivel a farpofáit. Ez is meg volt. Kilépve megtöröltük egymást, majd alig értük el az ágyat, mert már egymás szájában járt a nyelvünk és kezünk a másik minden porcikáját térképezte fel.
(folyt. köv.)