Gábor hazamenetele és az akörüli események (2)

Leülve újra az asztalhoz, Zsolthoz fordultam: - Tudod, haragszom Rád, amiért fecsegnél Neki! - S fejemmel Gábor felé intettem. - Azt hittem tudod tartani a pofádat, de sajna rosszul hittem! – dorgáltam meg.
- Én nem mondtam Gábornak semmit! – tiltakozott gyorsan. – Csak arra feleltem, amit kérdezett, de csak arra! – tette hozzá nyomatékkal s közben a szemembe nézett merőn. – Tőled tanultam meg!
- Az is több volt annál, amit mondhattál volna! – intettem le. – De adok egy lehetőséget, hogy jóvá tedd. – jelentettem ki s most én néztem vissza Rá merően. – A kérdés csak az, meddig érsz rá, vagyis mennyi időt szánsz erre a célra? Mikor akarsz, vagy kell hazamenned? - kérdeztem.
- Tulajdonképpen ráérek. – adta meg a választ vontatottan.
- Pontosabban? – kérdeztem újra.
- Éjfélig, hajnalig biztosan – de hisz tudod … - kezdte mondani, majd megakadt s gyorsan befejezte: - hogy megy az ilyen. Te tervezel, Isten pedig végez! Holnap délben van programom, előre egyeztetve. – kotyogta el, de legszívesebben azt is visszaszívta volna.
- Ne locsogj feleslegesen! – szóltam Rá. – Csak arra felelj, amit kérdeznek! – erősítettem meg. Kis gondolkozás után folytattam, mint aki töpreng közben: - Gábornak a fia – ugye ismered – balesetet szenvedett, kórházban van, de csak holnaptól lesz látogatható állapotban. Most szólt utánunk a neje, aki ott volt a kórházban, de hazaküldték Őt is. – adtam meg a magyarázatot miért nem sietünk haza. Nekünk volt Gáborral közös elintéznivalónk s …, de nem tudtam befejezni, mert Zsolt közbevágott:
- Csak nem? Nem is gondoltam volna Rólad! – fordult Gáborhoz, - hogy Te is…- de most én vágtam közbe igen szigorúan.
- Már ajánlottam, hogy ne locsogj és fogd be a szád, mert kihűlsz! Már másodszor mondom, többet nem akarom! Megértetted? Hallgass végig! – förmedtem Rá dühösen s villámlottak a szemeim. Zsolt elhallgatott és összehúzódva várta a folytatást, ami következett is: - Ott tartottam, mikor közbevágtál, hogy Gáborral volt közös elintéznivalónk. Nem tartozik Rád, de másra sem, hogy mi az. Így erről nem beszélek, de ajánlom, hogy Te se, senkinek! Érted! Mivel kíváncsi vagy annyit tudhatsz, ezért keresett meg Téged, kért rólam információt s annak alapján, mert már hozzám fordulni. Mivel megtehettem, hát megtettem s segítettem Neki, mint ahogyan másnak is megtenném. Még szerencsére vannak kapcsolataim. – jelentettem ki meglehetős önbizalommal.
- Értem – kotyogott közbe Zsolt, de nézésemtől elhallgatott újra.
- Szóval, így most nem sietünk még haza, mert este jöhet értesítés, s akkor el kell menni s aláírni a papírokat. Ezért valahol a közelben alszunk (néztem rá nyomatékkal és intettem a szememmel Neki). Most már Veled együtt, de mivel reggel nekem még van egy kis dolgom, Gábor pedig érthetően siet haza a fiához, így arra kérünk, hogy reggel vidd Őt Magaddal s tedd le a kórháznál. – fejeztem be mondandómat s Zsoltra néztem.
- Együtt alszunk? – derült fel, majd kókadt le Zsolt. Látszott, hogy arra gondolt, hogy lesz közöttünk valami, legalább is kettőnk között! Én elnevettem magamat, Gáborra néztem, aki igen összehúzta magát, mint aki nincs is ott.
- Először is, ne reménykedj, bár lehet! – intettem le. – Ahol alszunk, remélem lesz még ott az igényeimnek megfelelően hely (s nyomatékkal mondtam az igényeimnek megfelelőt) s akkor mindenki a saját, külön ágyában alszik – szokás szerint – tettem hozzá szintén nyomatékkal.
Zsolt megkönnyebbült, mert ebből megértette, hogy oda megyünk, ahol már többször is voltunk együtt s lesz üzlet is, legalább is neki. Gábor pedig szintén elkezdett reménykedni, hogy nem lesz éjjel semmi sem közöttünk, ha mindenki külön alszik. Hagytam Őket reménykedni. Még annyit mondtam:
- Akkor Ti menjetek a kocsikhoz, addig én kiegyenlítem a számlát! – s odaadtam Gábornak a kocsi kulcsát. Mikor elindultak odaintettem a pincérfiút, aki jött is sietve.
- Hoztam a számlát, mert látom, mennek. – s letette elém az asztalra. Miközben kiszámoltam a pénzt, s borravalót is adtam halkan annyit mondtam: - Nem csak pincér, de autó is? Mert az előbb ugyancsak billogszolt a szeme, mikor hozta a rendelést, vagy tévedtem?
- Nem, nem tévedett. – erősítette meg szintén fojtott, halk hangon. – Kár, hogy már mennek. – tette hozzá.
- Meddig tart a szolgálata itt? – kérdeztem tőle.
- Reggelig. – jött a halk válasz. – Miért? – kérdezett vissza.
- S váltás után haza? Várja valaki? – kérdeztem nyomatékkal.
- Nincs, ki várjon, bár lenne! – felsóhajtva. – Engem is várhatna már valaki, mint a pultos lányt a fiúja reggel. - tette hozzá.
- Éppen megvárhatom, ha………. akarja és szánna rám utána kis időt – mondtam nyomatékkal és vontatottan, de reménységgel a hangomban. Felcsillant a szeme s kissé remegett a keze, ahogyan szedte össze a dolgokat a tálcára. Kis idő múlva annyit mondott, hogy rendben. Reggel 7-kor van a váltás, ha kiérnek a városból a váltótársak. Néha lehet csúszás, de nem jellemző, mert stoppal jönnek-mennek. Még megkérdezte a fiúk után intve, hogy velük mi lesz, mert ő többesben nem csinálja. Bár elgondolkodva annyit még hozzátett, hogy az izmosabb, magasabb még lehetne éppen az esete, de mégse. Megnyugtattam, hogy a fiúk reggel együtt hazamennek, s csak én jövök. Leülök újra ide egy kávéra, s ha látom, készen van, akkor megyek a kocsimhoz, jöjjön oda és kérjen meg, vigyem vissza a városba, ha arra megyek. Megállapodtunk, majd felállva a kocsimhoz mentem, nem néztem hátra.
Beszállás előtt még odamentem Zsolthoz és behajolva mondtam Neki, hogy jöjjön utánunk s tegyen úgy, mintha még sohasem lett volna ott. Bámészkodjon, dicsérjen, bíráljon stb. s a vacsora után menjen aludni, a többit bízza rám. Otthagyva a saját kocsimhoz mentem, beszálltam és indítottam. Felhajtottam újra az útra, majd mikor már négyesben volt a kocsi Gáborra néztem, aki ott gubbasztott az első ülésen, összetörve:
- Mi bajod? – kérdeztem Tőle.
- Tudod, nagyon félek, hogy Zsolt nem tartja a száját, és minden kiderül. – válaszolta rezignáltan. – Bár csak nem találkoztunk volna! – sóhajtott fel.
- Ne parázz! – csitítgattam. – Zsolt nem tud semmit, legfeljebb sejt! Ha okos leszel, akkor nem kap semmi olyan támpontot, amin tovább agyalhat. S ne feledd, neki sem érdeke, hogy kitudódjon, mert akkor ő is lebukik, ami nem csak azért lenne neki kínos, mert kiderülne, amit rejtegetni akart, hanem mert elveszítene engem is, aki pedig mindig, rendszeresen és jól fizeti a szolgáltatásait! Nyugodj meg! Inkább légy szíves ott a mobil a kesztyűtartóban, vedd elő és hívd fel a kórházat, hogy reggel mikortól mehetsz be! Utána hívd fel a nejedet is és beszéld meg vele, hogy ott találkozzatok a kórháznál, kórházban. Most ne nagyon magyarázd, hogy s mint, majd holnap ráérsz, addig kigondolod! – szólítottam fel a cselekvésre, mert akkor van dolga, nem parázik feleslegesen.
Gábor megkérdezte a kórház számát, felhívta, lebeszélte a holnap reggelt, majd a nejével is beszélt. Én pedig közben kicsit bőgettem a motort, hogy lehessen hallani, hogy autóban ül.
(folyt. köv.)