Self spanking ( ön verés )

Már elég rédóta elős büntetés,fenekelés,fegyelmezés és fenyítés fétisem van. Olyannyira,hogy nem csak akarok ill szeretek verést kapni,ha rossz vagyok és megérdemlem,hanem minden ok nélkül is. Függetlenül attól,hogy kiérdemlem-e a büntetést vagy sem. Az igazi büntetés híve vagyok! Ha büntetnek,tényleg büntessenek! Keményen,valódi büntetés legyen! Szeretem,ha nagyon megvernek ill egy cseppetsem élvezem! A büntetés arra való,hogy megbűnhődjek a hibáim,rosszaságaim miatt,nem pedig arra,hogy élvezzem! Ezt az elvet követem amikor egyedül vagyok és saját magamat kell megbüntetem! Persze ha van partnerem,akkor nem kell saját magamat büntetnem,mert van aki megteszi helyettem. Amikor magam vagyok,nincs partnerem próbálkozom a saját magam elfenekelésével, kisebb-nagyobb sikerrel. Sajnos ezt nem könnyű csinálni és nem is biztosítja ugyanazt az élményt,érzést,mint amikor valaki elver. Sajnos nehéz saját magamat rendesen elverni. A karom hamarabb elszokott fáradni,mint ahogy akarom,az az még szívesen kapnék a fenekemre. Sajnos saját magamat soha nem tudom addig verni amíg szeretném. Egy idő után úgy elfárad a karom és az ösztöneim is megállásra kényszerítenek,hogy soha nem sikerül addig a fájdalom szintig eljutnom vagy át is lépnem azt amit az ábrándozásaim során,a képzeletemben és a vágyaimban megálmodtam. A saját magam elfenekelésének nincs meg ugyanaz a hatása,mint egy rendes verésnek. Kiányzik a félelem meg amikor ütöm magam előlre pontosan tudom,hogy mekkora erővel és hol fog lesújtani rám a fakanál,hajkefe,paskoló,szíj stb. Szeretem,ha az ütések ereje és helye meglepetésként ér nem tudom,hogy mekkora csapásra számíthatok. Fantáziálok arról,hogy egy erős férfi megragad asztalhoz,ágyhoz,padhoz kötöz és kegyetlenül megver. Sokat szoktam azon ábrándozni,álmodozni,hogy kezeimet,lábaimat és a derekamat is szoros kötelek rögzítik és azután is záporoznak rám az ütések,miután már túlmegy azon a határon amíg még elviselhető,kibírható lenne minden csapás. Arról is sokat ábrándozok,hogy addig vernek amíg el nem ájulok. Egyik nap elgondolkoztam azon,hogy mi tudná előhozni belőlem a félelmet. Aztán eszembe jutott. Elkezdtem helyet keresni,ahol tudom magam büntetni,miközben attól félek,hogy közben,esetleg valaki meglát. Fakanállal,hajkefével,paskolóval,ping-pong ütővel és szíjal verem a csupasz hátsómat,ez egy nyílvános helyen még kockázatosabb. A különböző eszközök és a fenekem találkozása mind kölön hang és én mindig nagyon kényelmetlenül érzem magam amiatt,hogy valaki hallja. Ez a félelem teszi a büntetést igazivá. Az utolsó egy régi buszban volt. Deréktól lefelé megfosztottam magam a ruhától,rátérdeltem az egyik ülésre és minden eszközzel amit a táskámba raktam 25 kemény ütést osztottam ki magamnak. Úgy vízhangzott a busz beltere,mint a mennydőrgés. Biztos voltam benne,hogy bármelyik pillanatban felfedezhetnek. Nem szeretem többszőr ugyanazon a helyen csinálni,mert a félelem ismerős környezetben csökken. Ezért kellett talámnom egy új helyet,ahol tudom magam büntetni. Találtam 1-2 jónak tűnőt,de egyik sem volt "a" hely. Aztán eszembe jutott,hogy a színház épület felújítás alatt áll. Senki nem lesz ott munkaidő után. Úgy döntöttem,hogy a következő este odamegyek... Végül eljött a büntetés napja. Bepakoltam az eszközöket és egy digitáis fényképezőgépet és elindulok. A színházzal szemben van egy park. Ott egy padon ülve nézem,ahogy az épületbe jönnek-mennek az emberek. Aztán egymás után többen is kijönnek és beszállnak egy 9 személyes kisbuszba és elmennek. Várok még egy darabig,hogy biztos legyek abban,hogy mindenki hazament. Felkapom a táskámat és félve megindulok az épület felé. Félve,ideges szorongással megyek a művészbejáróhoz. " Most még meggondolhatom magam,de ha belépek oda már nincs visszaút". Mondom magamban,miközben remegve egyre közelebb és közelebb kerülök az ajtóhoz. " Biztos ezt akarod,most még vissza fordulhatsz ". Kérdeztem magamban. Szerencsére nincs bezárva,így kinyitom és beengedem magam. A biztonság kedvéért körbe járom az épületet,hogy van-e ott valaki. De rajtam kívűl senki sincs itt. Találram 3 irodát,amelyeket nyílvánvalóan nem használt senki. Az az egyetlen probléma,hogy messze az ajtó,így nem hallom meg,ha valaki bejön. Az egyik irodában van egy nagy fa írósztal és egy bőrkanapé. Ez tökéletes lesz. Leteszem a táskámat és sorban kipakolok belőle az asztalra. Sorban egymás után kiteszem a fakanalat,hajkefét,paskolót,ping-pong ütőt egy 30 centis fa vonalzót,majd kihúzom az övemet és azt is ráteszem az asztalra. Utokjára hagyom a fényképezőgépet. Ráhajolok a kanapéra és gondoskodok arról,hogy a fenekem magasan legyen. Úgy szoktam verni magam,hogy a bal karomat teljesen hátrahúzom és adok helyet arra,hogy annyira amennyire csak tud felgyorsúljon az eszköz,hogy ha lehet maximális sebességgel csapódjon a seggemnek. Elkezdem a tenyeremmel először enyhe ütésekkel,aztán egyre erősebb csapásokkal bemekegíteni a hátsómat,miközben felváltva verem a bal és a jobb farpofámat. A verés hang félreérthetetlen. Bárki is jönne most be,biztos tudná mi folyik itt. Mindegyik eszköztől 25 ütést kaptam. Ha a tenyeremet is beleszámolom 175 csapást osztottam ki magamnak. Az volt az első alkalom,hogy hangosan számoltam az ütéseket és minden 25 csapást megköszöntem. A kézzel és fakanállal történő bemelegítés után. Itt az ideje annak,hogy letoljam a farmert és eltávolítsam a fehérneműt. Felállok,kigombolom a nadrágot és a bugyival együtt letolom bokáig. Kezdődik az igazi verés! Az asztalról felveszem a hajkefét,visszatipegek a kanapéhoz és elhelyezkedem az iménti pozícióban. Kemény ütéseket kapok a seggemre. A hajkefe után a ping-pong ütő és a vonalzó következett. Kegyetlenül ég a fenekem. A 75-dik ütésnél már sírok és érzem,hogy felhasadt a bőröm és vérzik,de így is elmentem 175 csapásig arra gondolva,hogy megérdemlem. A paskolónál már annyira el van zsibbadva,hogy csak akkor érezem a fájdalmat,ha teljes erőbős sújtok le magamra. Végre vége! Úgy tűnt,mint ha egy örökkévalóság lett volna. Úgy döntöttem,hogy készítek magamról egy képet,ahogy elvert fenékkel a sarokban térdelek. Beállítom a fényképezőgép időzítőjét és fejemre tett kezemmel betérdelek a sarokba. Megpróbáltam úgy büntetni magam,mint ahogy egynagyon szigorú,keménykezű apa vagy anya tenné. Biztos vagyok benne,hogy úgy néz ki a hátsóm,mint egy elvert kislányé akit jól megfenyítettek. 5 perc telhetett el és azt hittem hallottam valamit. Feszülten hallgatóztam,de nem hallottam semmit. Aztán hallom,hogy nyílik az ajtó,valaki bejött. Bepánikoltam! Nem vesztegetem az időt,sietve visszaveszem a farmert. Kilépek a folyosóra. Nem látok senkit,ezért gyorsan,sietve megindulok az oldalsó ajtó felé. Annak érdekében,hogy mi előbb eltűnjek innan. Megdöbbentem! " Hé,te mit csinálsz itt?" Megfordulok. Azt kérdezte újra. " Azt mondtam mit kerrsel itt. Mi a neved?" Kérdezte. Mondom neki,hogy a nevem Edina. "Nem kellene itt lenned". Sajnálom! Mondtam. Elkezdek fordulni és elindulni az ajtó felé. 4-5 lépést tehettem meg,amikor azt mondta állj. " Nos ha csak tényleg nézelődtél,akkor nem baj nem bánod,ha megnézem a hátizsákodat,hogy megbizonyosodjak arró,hogy csak nézelődtél". Odamegy a legközelebbi aztalhoz és ráteszi a táskát. Kihúzza a kefét,fakanalat,paskolót,ping-pong ütőt,vonalzót és végül a fehérneműt. Látja,én voltam itt büntetni magam. Én fegyelmezni magam amikor rossz vagyok vagy fáradt és nem tudok koncentrálni. " Azt akarom,hogy mutassd meg hol adtad magadnak a büntetést". Mondta. Visszamegyünk az irodába,ahol az imént voltam. Leteszi a táskát a kanapéra. " Hadd mondjam el mit fogunk csinálni. Fogsz magadnak adni egy verése amit nézek. Világos? Kérdeztem világos?" Igen,bólintotk. Átadja a táskát és leül a panapé végén. Kipakolom az eszközöket,odalépek a kanapéhoz,kibontom az övemet,ketolom a farmert és föléhajolok. Felveszem a hajkefét és teljesen hátrahúzom a karomat és bemelegítés nélkül újból elkezdem magam keményen ütni. Egész idő alatt csak bámúlt rám,nem szólt egy árva szót sem. A saját verés most sokkal nehezebb,mint korábban. A 2-dik 25-nél már újra ég a hátsóm és ismét sírok. Elkezdek halkan nyögni a fájdalomtól. Végül minden eszközzel kiosztok magamnak 25 ütést. " Fogsz magadnak újra sarokidőt adni"? Felemelem a fejem,hogy nézzek rá,könnyek csorognak arcomon. Elsétál velem,hogy térdeljek a sarokba a kezem a fejemen,mint az előző verés után. Beszél hozzám. "Fordulj meg és nézz rám". Lassan megfordulok. " Úgy érzed,mintha már eléggé meg lennél büntetve"? Ránézek még mindig könnyes a szemem és sírva azt mondom. " Nem,megérdemlem még a büntetést,mert engedély nélkül jöttem be. Azt is meg kell büntetni". Gyere ide. Mondja miközben símogatja a jobb combomat. Oda megyek! "Most kisasszony feküdj az ölembe és én adok neked megfelelő büntetést". Úgy tettem,ahogy azt utasította és elhelyeztem magam az ölében. "Most tedd a kezed a hátad mögé". Úgy teszek,ahogy mondta. " Meg fogod emlegetni ezt a büntetést kisasszony". Majd ezt követően jöttek az ütések. Engem még soha nem büntettek meg ilyen keményen,se én saját magamat sem pedig más. Kűzdöttem,hogy megvédjem a fenekem,erre megbilincselt és eltartotta a kezemet jó messzire. Rúgtam és kűzdöttem,mint egy kisgyerek. Üvőltöttem,mint egy csecsemő. " Kérem hagyja abba. Ne verjen meg. Jó kislány leszek,ígérem". Siránkoztam,de hiába. Végül megállt. Feküdtem zokogva az ölében,mint egy bűnbánó kislány,akit jól megbüntettek. " Most azt akarom,térdelj a sarokba 20 percig". Kinyitotta a bilincset és és felálltam. " Ha szükséged van rá,kérj meg és én örömmel megbüntetlek. Most tedd az arcod vissza a sarokba még 15 percig,majd öltözz és menj haza,mielőtt adok neked egy újabb verést". Igen. Mondtam,ahogy tettem vissza az arcom a sarokba.