Római történet 8.
2018. 04. 08. 00:37 | Published: 1039x
- Mondd csak, Aisha, mire kell az Úrnőnek a korbács? – kérdezte menet közben Mercedes.
Aisha, bár amint már említettük, a felügyelőnőt egyáltalán nem kedvelte, annyira szorongott, hogy örült, amiért elmesélheti valakinek a történetet, reménykedve, hogy ezáltal valamennyit enyhül a szorongása és félelme. Mercedes figyelmesen, érdeklődve hallgatta.
- Nem tudom, mi történhetett az Úrnővel, eddig ilyesmi még nem jutott az eszébe – elmélkedett Mercedes. – Mindenesetre ez jót aligha jelent. Talán megjött a játszadozáshoz a kedve.
- Játszadozáshoz? Ezt hogy érted? – kérdezte Aisha.
- Vertél te már meg valaha is valakit? Érezted, milyen az, ha hatalmad van valaki felett? – kérdezett vissza Mercedes.
- Nem. Hogyan is verhettem volna? Hisz tudod jól, hogy rabszolga vagyok.
- Én is az vagyok – mondta Mercedes. – Ráadásul engem sokat is vertek.
Mercedes kicsit letolta a válláról a ruháját. Csíkok tűntek elő, régi ütések nyomai.
- Nézd csak meg. Fiatalabb koromban kint dolgoztam az ültetvényen. Ott nem sokat törődnek veled. Hajnalhasadtától sötétedésig dolgozol, és közben állandóan kapod a korbácsütéseket. Csak azért, hogy ne lankadjon a munkakedved. Tán még ma is ott lennék, ha az Úrnőnek nem tűnt volna fel a termetem. Az ő külön parancsára kerültem fel a házba, személyesen ő maga tett meg felügyelőnőnek. Természetesen nagyon hálás voltam neki, az is vagyok mind a mai napig, de ne gondold, hogy ez eleinte könnyű volt nekem. Persze tudtam, hogy sokkal jobb itt nekem, és az is jobb, ha én verek másokat, és nem engem vernek. Nem volt ez más, csak önvédelem, de azért szégyelltem.
- Akkor nem is vagy te olyan gonosz, amilyennek képzelnek? – kérdezte Aisha.
- Őszinte leszek hozzád, Aisha, nem tudom – folytatta Mercedes. – Ma már egyáltalán nem szégyellem. Talán nem kellene ennek így lennie, de mostanság, ha reggel kezembe fogom a korbácsot, valami különös izgalmat érzek. Végigtapintom, simogatom, szagolgatom. Már a friss bőr puszta illata is felizgat. Már nem csupán örülök, hogy rabszolga létemre a korbács másik végére kerültem. Már élvezem is. Láttad, ahogy az előbb azt a hispán kölyköt megvertem. Tudom jól, hogy nem követett el semmit. Csakhogy én élveztem. Mámorító érzés, hogy hatalmam van a másik felett, hogy gyakorlatilag bármit megtehetek. Lehet, hogy gonosszá váltam, igen. De élvezem.
- Én is őszinte leszek hozzád, Mercedes – felelte Aisha. – Nagyon ijesztő, amit mondasz.
- Lehet, tündérem. De tudod mi lesz az igazán ijesztő? Ha az Úrnő is ráérez arra, amire én ráéreztem. Eddig nem törődött igazán a hatalmával, számára mindig is természetes volt. Igazán nem érdekeltük őt, sem te, sem én. Használt minket, ahogy minden mást használ, ami a tulajdona. Téged arra, hogy a személyes igényeit kiszolgáld, engem arra, hogy rendet tartsak a házában. De ha ráérez arra, amit az imént játszadozásnak neveztem, arra, hogy milyen mámorító érzés lehet a hatalom gyakorlása, na, az igazán ijesztő lehet. Az én kezem meg van kötve, de az övé nincsen. Bármelyikünkkel bármit megtehet.
Aisha teste félelmében reszketni kezdett.
- De gyerünk, most már igyekezzünk – zárta le a beszélgetést Mercedes. – Tényleg nem lenne szerencsés, ha késlelkednél a parancsok teljesítésével. Fogd ezt a marhabőr korbácsot, új még. És most igyekezz, szaladj az Úrnőhöz.
(folyt. köv.)
Comments (0)