Airbus XXXII.

El kellett telnie néhány percnek, amire annyira magamhoz tértem, hogy egyáltalán képes legyek valamiféle koordinált mozdulatra. Csak álltam Kedvesem széttárt combjai között – a félszemű természetesen már kimúlt végelgyengülésben és kicsusszant a barlangból – és kétségbeesetten igyekeztem úrrá lenni saját különböző alkatrészeimen.
Őszintén szólva, Vanda sem volt sokkal harcra készebb állapotban, így aztán mikor végre eljutottam odáig, hogy képes legyek megmozdulni, kioldoztam és mindketten elterültünk a kamra padlóját borító vastag szőnyegen.
Nem tudom, ki hogy van vele, nekem hozzátartozik a szeánszhoz az ellazulásnak az a néhány perce, amikor nem történik semmi, csak fekszünk egymás mellett és a subbie bőre kellemesen melengeti az oldalamat. Azt sem bánom, ha ilyenkor kifejezését adja a hálájának Ura iránt, amiért nagylelkűen megengedte, hogy élvezkedjen … ezt a hálát természetesen sokféleképpen ki lehet fejezni.
A Kedves sokkal jobban ismert annál, hogy ne tudta volna mindezt, így aztán, amikor már ő is túltette magát az imént átélteken – ez alatt persze nem a dolog kipihenését és villámgyors elfelejtését kell érteni, hanem azt, hogy ilyenkor „fejben” újrajátssza a dolgot – kedves és ártalmatlannak látszó csókokkal és simogatásokkal fejezte ki tetszésnyilvánítását.
Most mondhatnám persze, hogy hősiesen tűrtem – de nem volna igaz. Valójában ez is a játék része volt és Kedvesem pontosan tisztában volt vele. A csókok az arcom-nyakam-mellem tengely mentén egyre délebbre kezdtek irányulni és a keze lassan felfedező útra indult a félszemű irányába.
Az persze még mindig kómában hevert, de az iránta megnyilvánuló érdeklődés egy idő múlva megtette a maga hatását. Kezdte emelgetni a fejét és mérlegelte az újabb fellépés lehetőségét.
Vanda, érezve a hajlandóságot, incselkedni kezdett vele. Először csak a nyelvével, aztán az ajkaival, végül felcsendült az oboa koncert első crescendója.
A látvány ilyenkor majdnem olyan fontos számomra, mint maga az érzés, így némi erőfeszítés árán feltámasztottam a hátamat a dereshez és tökéletes rálátással figyelhettem Kedvesem ügyködését.
A koncert hangjai felerősödtek a fülemben és a hangulatom a megadó élvezkedésből lassan újfent átment követelőző kívánásba. Belemarkoltam Kedvesem hajába és átvettem az irányítást az események fölött. Lassú, de annál kéjesebb mozdulatokkal vettem birtokba a száját, a torkát, ő pedig tökéletes odaadással kényeztette a félszeműt.
Alighanem hamar el is jutottunk volna a kéjes végkifejletig, ám a Sors mást tartogatott mindkettőnk számára. A folyosón hangok hallatszottak, majd
- … máris hozom – hallottuk Peter hangját és ebben a pillanatban be is lépett.
Ahogy megpillantott bennünket, egy pillanatra mintha zavarba jött volna, ám ha így volt is, hamar túltette magát rajta …
- Ne zavartassátok Magatokat, csak a sjambokért jöttem, már itt sem vagyok. – mondta, azzal felvette az eszközt és indult volna kifelé.
Vanda a hirtelen belépése hatására ijedten kapta fel a fejét, mintha rajta kapták volna valamin és sóbálvánnyá merevedett, az viszont, mint köztudott, nem éppen ideális szexpartner. Bennem a szadista vadállat viszont már odaállt a hajó kormányához és azonnal meglátta a lehetőséget.
- Peter! Ez a lotyó nem teljesíti megfelelően a kötelességét. Kérlek, figyelmeztesd rá, mi a dolga!
Barátunk azonnal megértette a feladatát és csuklóból meglendítette a sjambokot, egyenesen Kedvesem pucsító alfelére.
A félszemű a viszonylagos hanyagolás ellenére is kitöltötte Vanda száját, így meglepett sikolya sokkal halkabbra sikeredett, mint amilyennek indult, bennem viszont a kéj szökőárját indította el. Hihetetlenül izgató érzés volt, amint a fájdalma keveredett az én gyönyörömmel.
- Még! – hördültem fel és Peter szolgálatkészen újra meglendítette az eszközt. (folyt.köv)