Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (14)

(még Gábor meséli)
Nem nagyon kellett bíztatnom a fiúkat, gyorsan „feltérképezték” a harmadik banán megtalálási helyét és állapotát, gyorsan tettek is arról, hogy legyen gyors állapotváltozás előidézve nálam. Felváltva vették szájukba és kényeztették. Nem sok kellett, hogy újra kéjesen lövelljek, bár annak mennyisége már nem közelítette meg az előbbi mennyiségét. Én közben Tibor hajával babráltam, mert a hosszú haj a gyengém, így kevesebbet törődtem Félix izgatásával. A lövellést is Tibor idézte elő, az ő keze volt rajta, így láttam Félix elkomorul lassan, de nem szólt. Tibor is észrevette ezt, majd tétován megkérdezte:
- Folytatjuk más felállásban, vagy?
- Talán most ne. – adta meg a választ Félix és felállva bement a házba.
Kis idő múlva én is utána mentem, de a nappaliban nem láttam Félixet, ezért tétováztam, hogy utána menjek-e a szobája felé, de mégsem tettem meg. Vártam.
(folytatás már Félixtől)
Ahogy beértem a szobámba, rácsaptam az asztalomra és elkáromkodtam magamat. Mégis mit képzel ez a köcsög. – gondoltam magamban. Bár azt is meg kellett vallanom őszintén magamnak, hogy nekem is tetszett, amit tett, ki sem néztem volna még tegnapelőtt belőle, hogy ilyen kreatívan is tud viselkedni, és ilyen oldottan viselkedik, hidalja át a hármunk közötti távolságokat, bontja le a falakat. Tetszett az is, amilyen frappánsan válaszolt az incselkedéseimre szóban és tettel is. De mégis, itt, én vagyok az Úr! – gondoltam dühösen. Még mielőtt ez az érzés elhatalmasodhatott volna rajtam, felvettem az egyik mobilomat, és elindultam kifelé hozzájuk.
A nappaliba érve ott találtam állva Gábort, aki most egyáltalában nem volt határozott, inkább nagyon is határozatlan volt, látszott nem tudja, mit tegyen, mit tehet egyáltalában. Mikor meglátott, lehajtotta a fejét, majd kis idő múlva térdre borulva mondta:
- Bocsánat, nagyon is elkapott a gépszíj. Igen messzire mentem, nem lett volna szabad. Kérlek, ne haragudj reám ezért, s főleg azért, hogy esetleges akaratod ellenére lelepleztem Tibor előtt nemi orientáltságodat, bár mint mondta, nagyon azért nem lepődött meg. De más valamit sejteni és más arról bizonyosságot szerezni!
- Nagyon nem haragszom. Részben én hajszoltalak bele ebbe az egészbe, de azért nem kellett volna. Nekem kellett volna több eszemnek lennie, de sebaj, most már. Ami történt, megtörtént. – nyugtattam meg.
Majd felé nyújtottam a mobilt, hogy itt az idő, hívja fel a családját, beszéljen velük, én addig kimegyek sétálni.
- Ezzel? – kérdezte Gábor. - Ki fogja írni a számodat, és akkor máskor esetleg ezen hívnak. Mit fogsz mondani Nekik, ki vagy, miért erről hívtam őket?
- Ne félj, ez nem az én nevemen van, egy kamu mobil, aminek a száma semmilyen adatbázisban nem szerepel. – nyugtattam meg. – Tibor még kint van? – kérdeztem.
- Már nincs, elment. – válaszolta Gábor s kimutatott a konyha felé.
- Így is jó. – válaszoltam. – Beszélj, de gondolkozz, mit mondasz! – figyelmeztettem és kimentem a nappaliból.
Először arra gondoltam, hol tudnék TV képernyő elé kerülve belehallgatni a beszélgetésébe majd, mint akit csínyen kapnak, elpirultam és kimentem a kertbe megnézni Tibor hogyan végezte a permetezést és a felásást. Már a kertben jutott eszembe, hogy a területvédelem ki van kapcsolva, de azért most nem mentem vissza. Ráér.
Kb. negyed óra múlva Gábor kijőve kiáltotta a nevemet. Visszakiabáltam, hogy jöjjön a kertbe, mert itt vagyok. Hozzám érve visszaadta a mobilt, majd megköszönte, hogy tartottam szavamat és biztosított, hogy mindenben továbbra is engedelmeskedni fog nekem. Még annyit mondott, hogy a neje nem kapott értesítést az első csekkek befizetéséről, de hát nem is kaphatott, mivel ma vasárnap van, és én pénteken adtam fel. Megjegyezte, hogy a neje kérdezte, hogy ezen a számon ő is hívhatja-e, ha kell, de mondtam neki, ne tegye, majd jelentkezem, mikor lehet, tudok beszélgetni. Végül elgondolkozott egy percre, látszott, hogy vacillál mondja-e, vagy sem, végül mégis kibökte:
- Uram, tudom, nem nekem kellene Téged figyelmeztetnem, hogy Tibor érkezése előtt kikapcsoltad az áramot az elektromos kerítésből, de most már talán újra be kellene kapcsolni, hiszen nem valószínű, hogy ma már elmegyünk itthonról.
- Igen, már én is gondoltam rá az előbb, de nem akartam bemenni, hogy bekapcsoljam, míg beszéltél. – nyugtattam meg. – Azért köszönöm, hogy volt merszed nem csak erre gondolni, de elmondani is. – tettem hozzá. Lassan magamhoz húztam a fejét, szájon csókoltam, amit azonnal viszonzott is és a popójára csapva intettem, hogy menjünk vissza a házba.
Beérve visszakapcsoltam az áramot, majd kimentem becsukni a kaput is. Gábor közben az asztalt szedte le, vitte be az edényeket, de a tálcához nem nyúlt. A habcsíkok már kissé elolvadtak, de többi érintetlen volt még. Erről eszembe jutott a másik meggy-bimbója és megkérdeztem, azzal mit tett. Sejtelmesen elvigyorodott, de nem válaszolt. A teraszról a tálcát felkapva bementem a konyhába és a konyhaasztalra tettem. Intettem üljön ő is le az asztal mellé, majd elvéve az egyik banánt azzal megetettem őt. Kis idő múlva kapcsolt és viszonozta, majd a körtéket is így megeszegettük békésen, közösen.
- Megyek, lefekszem kis szundikálásra. – mondtam felállva s elindultam a nappaliba.
- És én mit tegyek, tehetek? – kérdezte gyorsan Gábor.
- Amit akarsz, csak halkan. – figyelmeztettem. - Oroszlánná válok, ha felébresztenek.
Mikor felébredtem, már lassan lefelé ment a nap, tehát hat óra felé járhatott az idő. Elméláztam, hogyan is legyen tovább. Azt tudtam, hogy a szigorú mester/szolga viszonyhoz már nem tudok, de nem is akarok visszatérni, de azért egyenrangúak sem lehetünk. (Miért is nem? Ja, mert én fizetek, ezért!) Kényelmesen felkeltem, kimentem a fürdőszobába, ahol lezuhanyoztam, majd a konyhába vettem az irányt egy italra. Nem láttam sehol, pedig kinéztem a teraszra is. Hol lehet, morfondíroztam, s már kezdtem lassan ideges lenni, mikor egy kósza ötlettől vezérelve elindultam a pincébe, ahol belépve láttam, hogy a ketrecében fekszik, annak ajtaja behúzva, de nincs a lakat rátéve, viszont mezítelenül van, mint szolga! A mai napi ruhadarabjai viszont nem voltak a földön, mellette, csak az Adidas papucs.
Visszahúztam az ajtót, felmentem és akkor láttam, hogy a mosógép még pörög. Bekapcsoltam a nappaliban a TV-t és valami vidámat kerestem. Így találtam rá egy jódlizó osztrák fiúra, akinek szép hangja volt és a háttérben gyönyörű tájakat mutattak. Egy idő múlva átkapcsoltam és belenéztem a pincei felvételekbe, nem tett semmi tilosat. Láttam azt is átkapcsolva, hogy már ébren fekszik, de nem mozdul, nem kel fel. Végignéztem a jódlizó műsort, majd lementem és felkapcsoltam a villanyt. Erre felült a ketrecben, majd lassan hátrált, kitette a kezét várva, hogy rátegyem a bilincset. Ehelyett én elkaptam és a tenyerét csikiztem, majd benyúlva a mellét, hasát, hónalját is, végül elkaptam az egyik lábát és kihúzva a talpára tértem rá. Láttam, örül annak, hogy nem rögtön a bilincset tettem fel és élvezte a csikizést is.
Mikor meguntam, intettem menjen, végezze el a dolgát, fürödjön meg, majd némi hezitálás után - mikor visszajött – mégis csak feltettem a kézbilincset a csuklójára. Kissé elszontyolodott, de tartotta magát. Adtam neki pólót, nadrágot, zoknit, majd a papucsra mutattam, amit felvett és jött utánam fel.
A nappaliban még ment a TV, de már más műsor volt. Én leültem a kanapéra, és magam elé mutattam a szőnyegre. Odaült, majd, mint egy bánatos kutya nézett fel rám onnan nagy búsan.
(folyt. köv.)