La Notte
2017. 05. 19. 12:15 | Published: 1008x
Kilépsz az ódon szálloda gótikus kapuján, szorosan követlek… Ködös az este, sehol egy lélek, csak mi sétálunk... tűsarkú csizmád stacatto-t kopog a terecske kövein, visszhangzik a házak falai között. Befordulsz balra egy kis sotoportego-ba, nem számítok erre, majd’elesek, béna vagyok, ahogy szoktam.... a póráz megrántja nyakam, felnyögök. Csendre utasítasz, tekinteted hidegen villan. Megremegek, ritkán látom ilyen keménynek bájos arcod és immár sok ezredik alkalommal is elnézésed kérem. Kullogok utánad a sötétben, de amint egy utcai lámpa fénye kiment a szűk sikátor vakságából, hosszú bőrkabátod alatt látom járásod igéző ringását. Önkéntelenül is nyúlok csípőd felé, amit megvető kis mosollyal nyugtázol… majd megállunk és így szólsz: " Térdre !"
Így indulunk fel a kis híd lépcsőin, hamar érzem, hogy ez bizony fájdalmas, térdem is beverem, meg is dorgálsz, hogy ne legyek már ilyen szerencsétlen. A híd közepén megállsz, nézelődsz, magadba szívod a legendás városka estéjének hangulatát.... Csobban a víz, egy gondola suhan el alattunk. Felállnék, de szigorú tekinteted ismét térdre parancsol, ahol formás feneked ölelgetésével vigasztalnám magam. "Hagyd már abba !", szólsz rám megint és féloldalasan felülsz a híd korlátjára. "Most már imádhatod Királynődet" hangzik az újabb utasítás, mire ingem ledobom, hogy testem minden melegét gyönyörű combjaidnak adhassam.
A jól ismert, finom élő bársony helyett döbbenettel érzem, hogy egy másféle puhaság fogad, izgalmas redőket vető finom sima anyag követi kecses lábad formáját és orromat megcsapja a bőr illata....igen, a combcsizmát érzem, fűzőin csetlenek-botlanak ujjaim. Persze én barom, én adtam Rád még vagy egy órája, hogy is felejthettem el, persze amilyen zavarodott tudok néha lenni, nincs mit csodálkozzak... Babrálom és cirógatom combodon a határmezsgyét, ahol a Rád simuló fekete bőr találkozik saját meleg bőröd puhaságával és krémszínével…csókokat lehelek ide, markolászlak, simogatlak.
Szorul a póráz nyakamon és hirtelen mélyen ágyékomban érzem csizmád hegyes orrát. Összecsuklok, nyögök… lábad játszadozik ébredező szerszámommal.
Lehúzom nadrágomon a cippzárat, hogy jobban érezzem ezt a huncut kis gonoszkodást… sóvárogva felsóhajtok, nem tudok nem nyögdécselni, persze csendre intesz.
Léptek hangja hallatszik a távolból, felállnék, de lábaddal nyomsz vissza.
" Maradsz !" hangzik az ellentmondást nem tűrő parancs hamvas, de szigorú ajkaidról. A léptek hátam mögött állnak meg, majd női hang szólal meg: "How interesting..." Hátranézek a turistalányokra, látom, hogy összemosolyogtok. Majd megfordulsz, háttal nekem, és így válaszolsz nekik. "Want to see more ? "
A lányok kiváncsian várják a fejleményeket, Te pedig így szólsz hozzám:
" Farkad a vádlim közé, te koszos kis disznó. De csak lassan a testtel, ha azt mondom állj, akkor megállsz, vagy nagyon megbánod. Amúgy sem leszel szerintem túl heves, ha nem vetted volna észre, a hídkorlát kőoszlopa pont a lábam közé esik. Ha nagyot löksz, a makkod bánja." A félhomályban is látom, hogy az oszlop bizony durva felületű mészkő és megkezdem csendes, élveteg szenvedésem…. A lányok nevetnek, Te is velük, ez felhergel, nagyot lökök, mert önkontroll persze semmi, nyüszítek is egyből a fájdalomtól. Kacagásotok gyöngyözik az estében a csillagok közt....
Látom, az egyik lány szájon csókol... ilyet nekem soha nem engednél, gondoltam elkeseredve, és megint a mészkő rücskössége bünteti meggondolatlanságomat.
"Látom nem bírsz magaddal, ezért leállsz. Nézd inkább, mi történik, ha kicsit felizgulok."
Térden állva, tátott szájjal bámulom, hogy csókolóztok egyre hevesebben. A másik lány szépséges, lágy esésű hajadat kezdi simogatni, ebbe most már biztos beleőrülök...
" Na jól van, folytathatod, most viszont gyorsan, mert már unlak. Aztán a lányokkal visszamegyek a szállodába." Erre átölelem a világ legszebb combjait, arcom a fenekedhez nyomom a kabát alatt és lassú mozdulatokkal vonaglok csizmás vádlid között... valóban nem tart sokáig... feszítő terhemtől hamar szabadulok, Te sem, a lányok sem foglalkoztok se kínommal, se kéjemmel... négykézláb lihegek kábán, kimerülten, és ahogy felnézek, csak a rideg kőoszlopokat látom már, köztük megcsillan a laguna sötét titkokat rejtő vize. Lépteiket egyre csak távolodnak, kacajotok beleolvad az éjszakába, egyetlen társam marad csupán, a megalázottság.
Comments (0)