Félix és Gábor első hétvégéje a vidéki házban (1)

Végre megérkeztünk a házhoz. Beálltam a garázsba, ami régen istálló volt, és kiszálltam. Nem nyitottam ki a kocsi hátulját, úgy véltem kell egy kis pihenő neki a hosszú út után. Kinyitottam a házat, kipakoltam a többi holmit a kocsiból, és betettem a kaját a sütőbe. Miután mindent elrendeztem visszamentem a kocsihoz. Felnyitottam a tetőt és lehúztam róla a pokrócot. Annyira izgató látványt nyújtott, ahogy ott feküdt megbilincselve. Farkam egy pillanat alatt ismét megduzzadt. Fájdalmasan nézett rám gyönyörű pofájával. Nem látta tisztán mit vettem ki a zsebemből, de amikor felfogta mit készülök vele tenni, rettentően megijedt. Egy kicsi fekete zsák volt nálam. Szétnyitottam a zsák száját és a fejére húztam. Teljesen bepánikolt, egész testével vonaglott, rázta a fejét, hogy ne tudjam ráhúzni a zsákot.
- Ne! Mit csinálsz? – ordította. – Ne tedd, kérlek! Vedd le rólam! Vedd le!
Semmi esélye nem volt az ellenállásra, könnyedén fejére húztam a zsákot. A zsák elég sűrű szövésű anyagból készült, így nem lehetett kilátni belőle, de mivel pamutból volt, a levegő áthatolt rajta. A zsák szájánál erős gumi volt belevarrva, ez szorosa illeszkedett a nyakára. Megpróbálta lerázni a fejéről, de a gumicsík miatt lehetetlen volt. Még mindig kiabált, igaz tompábban, de annál idegesítőbben hallatszott. Szájára tettem a kezem.
- Hallgass el! – parancsoltam, miközben erősen rászorítottam kezem a szájára. – Ne keljen ismét szólnom.
Amikor észrevette, hogy kap levegőt kissé megnyugodott, de még mindig hevesen vert a szíve és hangosan zilált. Levettem a kezem a szájáról és a nyakán kitapintottam a pulzusát. Majdnem 110 volt. Gyengéden megsimogattam a vállát és a nyakát.
- Jól van, nyugalom, nem lesz semmi baj. – mondtam barátságos hangon, mert nem akartam, hogy pánikrohamot kapjon.
Kicsit vártam mielőtt kivettem volna a kocsiból, közben tovább simogattam. Nem volt könnyű dolog kivenni a csomagtartóból, mert nem akartam levenni róla egyik bilincset sem. Nem szóltam hozzá csak benyúltam mindkét kezemmel a hóna alá. Kezeimet összekulcsolva a háta mögött, a lábamat nekifeszítve a kocsi hátuljának egy nagy rántással kihúztam a felsőtestét az autóból. Jó súlya volt, és éreztem az izmait, ahogy megfeszültek. Csodálatos teste volt. Még egy rántás és kint voltak a lábai is. Felállítottam, alig tudott kiegyenesedni a sok nyomorgástól. Amikor már biztosam állt megragadtam a karját.
- Gyere! – mondtam neki és elindultunk a házba.
Teljesen szokatlan volt számára a lábbilincs, szinte lépésben haladtunk. Párszor el is esett volna, ha nem fogom erősen. Bevezettem a nappaliba és a szoba közepén egy kis dohányzó asztal előtt megállítottam. Tarkójára tettem kezem, erősen megszorítottam és lefele nyomtam, miközben másik kezemmel a bilincset megfogva, azt felfelé húztam.
- Térdelj le!
Ugyan nem tiltakozott, de éreztem, ahogy izmait megfeszítve küzd az ellen, hogy letérdeltessem. Fokoztam a szorítást, felnyögött majd engedett és letérdelt. Lehúztam fejéről a csuklyát. Vártam, amíg szeme hozzászokik a fényhez. Körülnézett, de csak egy közönséges nappalit látott. Ez megnyugtatta egy kicsit. Elővettem a borítékot és egymás mellé kiraktam az asztalra a befizetett csekkeket.
- Essünk túl a pénzügyeken. Itt vannak a csekkek feladóvevényei, amiket ideadtál. Négy darab összesen 597.396 Ft. Nem erről volt szó, ez majdnem 600.000 Ft. – mondtam mérgesen.
Tudta, hogy bajban van, lesütötte a szemét. Hosszú fagyos csend következett. Csak hallgatott és kerülte tekintetem. Megelégelve, lekevertem neki egy nagy pofont.
- Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek!
Teljesen váratlanuk érte ez a támadás. Nem feltételezte rólam, hogy bántani fogom. Lassan felém fordította fejét, de továbbra sem a szemembe nézett. Dühített ez a viselkedés, ezért most az arca másik felére csattant a pofon. Ez meghozta a kívánt eredményt. Legalább 1 percig farkasszemet néztünk. Gyűlölet csillogott szemében, de olyan gyönyörű volt, ilyen szép szemeket csak filmben és fényképen láttam még.
- Tudtad, hogy kb. 600.000 Ft-ot kell befizetni, amikor megállapodtunk?
- Igen. – ismerte el vonakodva.
- Akkor miért fél milliót mondtál? Néhány ezer forint miatt még nem szólnék, de 97 ezer azért már túl van a tűréshatáron.
- Féltem soknak találod, de akkor még nem ismertem a feltételeidet. Ezért még kétmillió is kevés lenne.
- Miért fogadtad el akkor?
- Ultimátumot adtál. Nem volt választásom, két nap alatt képtelenség lett volna összeszedni 600.000 Ft-ot, belekényszeríttettél ebbe a helyzetbe. – kiáltotta dacosan.
- Ne fogd rám, ez a te döntésed volt. Te hoztad magad ebbe a helyzetbe, nekem ehhez semmi közöm. Te kerestél meg és könyörögtél, hogy segítsek. Te adtad el magad, én nem kényszeríttettelek semmire. – ordítottam rá dühösen, ekkora pofátlanság hallatán. Jól felhúzott ez a kis ribanc, és nem csak szexuálisan. – Világosan elmondtam mik a feltételeim, és te elfogadtad.
Csend lett. Ő nem mondott semmit, mert tudta, hogy igazam van. Én is hallgattam, úgy véltem, kell egy kis szünet, hogy mindketten lenyugodjunk egy kicsit.
- Az eredeti megállapodásunk érvénytelen, mivel eltitkoltál tényeket és hazudtál. – folytattam higgadtan. – Mostantól az van, amit én akarok, semmilyen jogaid nincsenek. A szabályokat egyedül hozom meg. A legkisebb engedetlenséget is kegyetlenül megtorlom, és akkor engedlek el, amikor kedvem tartja.
A postára menet, mikor fejben összeadtam a pénzt és rájöttem, hogy majdnem 100. 000 Ft-tal több, mint amiben megegyeztünk, nagyon megörültem. Arra az alkalomra vártam, amikor felmondhatom az egyességünket. Azt akartam, érezze a teljes kiszolgáltatottságot, ne legyen semmilyen kapaszkodója. Ne tudja számolni a napokat, amikor ez a rémálom véget ér számára, érezze, bármit megtehetek vele. Rettegjen a büntetésektől, és féljen a haláltól. Tudja, hogy akár halálra is kínozhatom, hiszen nincs mitől félnem. Semmilyen nyom nem vezet hozzám, és nem is keresnék rajtam, ha bejelentik az eltűnését. A csapda bezárult, itt volt benne ez a csodaszép préda. Ő is erre a következtetésre juthatott, amikor felfogta mondataimat. Iszonyúan kétségbe esett.
- Ezt nem teheted! Megállapodtunk, hogy nem fogsz bántani. Mi az a 100. 000 Ft neked. Azonnal vedd le a bilincset! – ordította hisztérikusan.
Olyan erővel vágtam pofán, ami még engem is meglepett.
- Hallgass! – kiáltottam rá.
A pofontól nagy csattanással eldőlt a szőnyegen. Rögtön elhallgatott. Éghetett az arca, mert még napok múlva is látszott a tenyérlenyomatom az arcán. Nem akartam ekkorát adni, kicsit megsajnáltam. Belemarkoltam a hajába és annál fogva visszaállítottam térdelő helyzetbe. Ez is nagyon fájhatott neki, mert végig jajgatott. Egészen közel hajoltam hozzá, az orrunk szinte összeért. Félelmet és gyűlöletet láttam könnyes szemében, majdnem elsírta magát.
- Maradj csöndben. – mondtam szinte már gyengéden – Csak akkor szólalj meg, ha kérdezlek! Rendben?
Nem bírtam tovább visszafogni magam, látványa annyira izgató volt. Biztosan fogtam fejét a hajánál fogva, szorítottam rajta egyet és magamhoz húztam. Az ajkunk összeért, megcsókoltam. Próbált szabadulni teljesen reménytelenül. A száját olyan szorosan összezárta, hogy a nyelvemmel nem bírtam szétfeszíteni. Ott viaskodtunk, testünk egymásnak feszült, de nem tudta elfordítani a fejét. Másik kezemmel megragadtam az állkapcsánál, és mint egy harapófogót összeszorítottam az ujjaimat. Lassan szétfeszítettem a száját Látva hiábavaló ellenállását, elernyesztette az izmait és megadóan tűrte, hogy lesmároljam. Nyelvem behatolt a szájába. Ekkor már semmilyen ellenállást nem tanúsított. Édes volt a csókja, hosszan és alaposan csókoltam, feltérképeztem a nyelvemmel az egész szájüregét. Amint végeztem ismét egymás szemébe néztünk. Teljesen össze volt törve, magába roskadt. Finoman megigazítottam összekócolódott haját, és leggyengédebb hangomon mondtam:
- Isten hozott a pokolban!
(folyt. köv.)