Gábor és Zsombor vetélkedése Félix vidéki házában (2)

Zsombor éjjel letámadta Gábort a vendégszobában és keményen, mesterként lép fel Félix tanácsára Vele szemben, mert ki akarta szedni belőle, hogy igaz volt-e álma. S miután ezt elmondta, meg hogy mindent megtehet Vele a siker eléréséért, Gábor reménykedve megkérdezte azért tőle:
- Uramnak mi, vagy ki a fontosabb? Urunk elismerése, elfogadása, hogy már Mester maga is, vagy egy alázatos féreg barátsága, ha ez tényező egyáltalában a továbbiakban, közöttünk?
A kérdés után hosszú ideig néztünk farkasszemet, mereven egymás szemébe, de egyikünk sem szólalt, sőt mozdult meg. Közben persze mindkettőnk fejében száguldottak a gondolatok.
Gábor azt gondolta végig, hogy tényleg Félix akarja-e, s küldte-e ezért hozzá Zsombort, vagy Zsombi magánakciója ez? S érdemes-e ezért agyonveretnie magát, hogy megtartsa titkukat?
Zsombor pedig azt mérlegelte magában tényleg akarja-e tudni a valóságot, az igazat, s ha igen, mindent meg is tesz-e ezért, azaz beveti-e minden praktikáját Gáborral szemben? Vagy fontosabb-e a barátság hosszú távra még a titoknál?
Hosszú idő eltelte és némasága után Gábor jutott előbb döntésre, találta meg belső kérdéseire a válaszát, ezért megszólalt:
- Tudod, kedvellek s remélem még a mostani éjszaka történései után is kedvelni foglak! Tégy, ahogyan határozol, de tudd meg, nagyon össze kell törnöd, nem csak testileg, de lelkileg, mentálisan is, hogy megtudd azt, amit tudni szeretnél, ha tényleg tudni akarod. Az eddig kettőnk titka volt csak! Remélem nem csak Félix utasítására teszed, amit teszel, de magad is így akarod! Biztos vagy abban, hogy jó tudnod, amit tudni akarsz? Az igazságot, a teljes igazságot? – sorolta Gábor halkan s egyre halkabban.
- Igen, azaz nem tudom, de igen, szeretném tudni! Jó lenne tudni, talán! – válaszolta Zsombor óhajtva s így folytatta: - Arra még nem válaszoltam, amit kérdeztél legelőször: - mi, vagy ki a fontosabb? A válaszom az, hogy a ki és a barátságod.
- Akkor rendben, megteszem. A végén elmondom, amire kíváncsi vagy, ha addig nem tudtad kiszedni belőlem. De kérlek, tedd meg, keményen, zsombisan mindazt, Te is, amit kell, amit talán elterveztél, hogy kihozd ezt a beismerést tőlem, belőlem! Ne légy szívbajos, tedd! Mindent, még azt is! – mondta határozottan, majd kicsit elhallgatva, de mégis folytatta: - Még valamit kérdezhetek Tőled most?
- Igen, természetes Gábor. – válaszolta Zsombor és kíváncsian várta mi az.
- Az Úr tudja, hogy idejöttél? Várja a fejleményeket, vagy? – nyögte ki végül, nehezen.
Zsombor megkönnyebbült ezt hallva, így elmesélhette álmát, a felriadását, de elhallgatta Félix korábbi és mostani bíztatását és csak annyit mondott, hogy Félix mélyen alszik, azaz aludt mikor kicsúszott mellőle. Gábor pajkosan nézett rá ezeket hallva és még annyit mondott csak, majd a végén kérdezett:
- Bűneimet nem soroltam végig, csak a falusiakat és Marcellt említettem korábban, pedig Te is, sokszor is, szerepeltél az én álmaiban már. Veled is megtettem, mint ahogyan álmomban Te is velem, amit még valóságosan sohasem tettünk meg. Most megteszed?
- Igen, nem, azaz várj! Én nem Veled, hanem Veletek álmodtam és láttam, amit Ti tettetek egymással, Te felül és Benne, Félix pedig alul. Én Veled így még nem álmodtam! – bukott ki Zsombiból az őszinte szó. Gábor elmosolyodott erre kérdezve:
- Soha nem is álmodoztál erről Zsombi? – nézett kedvesen az arcába,de somolyogva.
- Nem, azaz talán egyszer, még az elején, de később már sohasem. Én uni vagyok, de Te nem! Te aktív vagy, mint Félix, s Ő, ha jól tudom Ő tehette meg Veled azt. Nem?
- Igen, általában így van, de attól még egy full aktív is vágyhat arra, hogy egyszer ne az legyen, hanem ööö, ő legyen alul, akit, akiben… - kezdte, de nem fejezte be, csak később: - Igen, légyszi, tedd meg Te is Zsombor, a barátságunkért, annak megpecsételésére! – kérte meg Gábor és hozzátette: - Az Úr másért tehette meg. Ő Úrként s megállapodásunk szerint, de Te, Te barátként, légy szíves! – fejezte be.
- Ha így akarod, akkor legyen! – nyögte ki Zsombor s összeölelkeztek, puszik is csattantak, de a végén eltolta magától és csattant a hangja is már:
- Azért! Nem bratyizunk tovább! Elég volt! Majd ezt hagyjuk későbbre, máskorra, most dolgunk van! Öltözz, mert így nem megyünk ki innen, mezítelenül, mert kimegyünk, nem itt tesszük! Várj meg felöltözve itt, de addig pisilj!– utasította és közben ki- és lement a pincébe. Pár dolgot összeszedett, amit szükségesnek vélt s visszatért az általvetőbe tett dolgokkal Gáborért. – Hozd ezt szolga! – utasította még odadobva elé.
Kimentek a házból, miután kikapcsolták a riasztót, majd kívülről újra Zsombi visszakapcsolta azt. Jól eltávolodtak már, de azért láttak, mert a telihold világított, csak a ház volt sötétben.
- Gatya le, póló maradjon! – utasította Gábort és mutatott a tó irányába. – Arra menj!
- Igenis, Uram! – jött a gyors válasz Gábortól. Tette, amire utasították és már trappolt is Zsombor előtt, vitte az átalvetőt is.
- A tó partján megvársz, de már szolgaian! – kiáltott még utána Zsombi s lemaradt.
Mikor Gábor már hallótávolságon kívül került, akkor vette fel a rezgésre állított mobilját:
- Igen, nem, a tóhoz megyünk. Ott fog megtörténni, mert Ő is akarja. – válaszolta halkan, majd eltette a mobilt és sietett Gábor után.
A tó partján már derengtek a hajnal fényei is, de a telihold fénye erősebb volt még. Gábor már ott várta, mezítelenül, sőt egy fához támaszkodva, csuklói a fa mögött összebilincselve. Öntevékeny volt. Somolygott.
- Majd mindjárt letöröm a jókedvedet! – kiáltott rá Zsombor s tette is, mert egy botot tört még útközben s most azzal vágott végig Gáboron, de beosztva, mindenhol alaposan megdolgozta a testét szép pirosra. – Ízlik-e? – kérdezte meg somolyogva ő is.
- Igen Uram, így tedd! – bíztatta Gábor szemtelenül, de nem vicsorgott, sziszegett, pedig biztosan fájtak az ütlegek neki.
- Akkor mondd, amire kíváncsi vagyok, mi történt közöttetek, anno, mert különben lesz hadd el hadd! – förmedt rá Zsombi s suhogtam még a csapások rá.
Gábor, tekergett, próbált elhúzódni, de sikertelenül a csapások elől, de nem vinnyogott, sziszegett továbbra sem.
- Fogsz még „dalolni” kedveském! – ígérte meg Zsombor Gábornak a jövőjét, de abbahagyta a botütéseket és az átalvetőből bőrpertliket vett elő és Gábor elé térdelt, kezében azokkal.
- Akkor most szopni fogsz? Csak keményre és szaporán! – kedélyeskedett és utasította Gábor Zsombit, miközben előre is döntötte, amennyire bírta a fától a teste közepét.
- Kapsz még ezért, ne félj! – ugrott hátrébb Zsombi s megbotolva hanyatt esett, amin Gábor kacagott teli torokból.
Zsombi megdühödött erre és fektéből felugorva arcul csapta Gábort oda-vissza. Az elkomorodott, de Zsombi is, mert rájött, ezt nem kellett volna. (Bocsánatot kérni nem mert, Félix tanácsai miatt, de semmi értelmes nem jutott eszébe, amit tehetne. Végül Gábor kapcsolt és oldotta meg a helyzetet.)
- Jó reggelt, Bálám szamara! Hamarosan reggel lesz. Meddig ámulsz és bámulsz még ott, mint az a bizonyos szamár? Nem láttál még ilyen csinos, izmos, szőrös legényt mostanában? Nem vagyok eléggé sármos és még nem kívántál meg?
- Kuss! – jött meg Zsombi szava erre a pimaszságra.
Visszalépett Gábor elé, megfenyegette, ha megszólalni mer újra, akkor tényleg véresre veri és tette, amit már előbb is akart, azaz a bőr pertlikkel elkötözte külön-külön a golyóit egymástól és több menetet a bőrre tekerve eltávolította a farkincájától, majd annak tövét is elkötötte alaposan.
(folyt. köv.)