Fájdalom és gyönyör

4. rész

Egyik nap az Úrnő maga jött érte. Seggfej már nagyon várta látogatását. Tudta, hogy szenvedni fog, mégis, még ez is jólesett, csak vele lehessen, szolgálhassa.
Megkapta a pórázt. Szótlanul mentek a már ismert tágas terem felé. A rövid út közben azon gondolkodott, ezúttal vajon milyen kínok várnak rá.
Egyenesen az állítható magasságú karikás ágyhoz vezették. Parancsot kapott, hogy hasaljon rá. Kezeit és lábait az Úrnő kifeszítve odabilincselte. Ezalatt a szoba másik végében az ételosztó szolga pazar vacsorát tálalt fel az egyik asztalra, díszekkel, gyertyákkal.
Az Úrnő ezek közül hozott egyet. Seggfej a periférikus látásával érzékelte, mire készül, és kissé megijedt. Előfordult már vele, hogy a viasz a kezére cseppent, amikor ügyetlen volt, de az csak kicsit volt kellemetlen. Ám most a cseppek közelről hullottak vállára és hátára. Fájt, de ki lehetett bírni. Hangtalanul tűrte, büszke is volt magára.
Ezután a combjai következtek, itt már fájdalmasabb volt. „A fenekem kihagyhatná” – gondolta, mivel onnan még nem múltak el teljesen a múltkori büntetés nyomai. Rosszul számított azonban, mert persze, hogy az Úrnő nem hagyta ki. A viaszcseppek belemartak fenekébe, nyögdécselt, a nő meg nevetett. Jól szórakozott a kínjain.
- Most így maradsz, még nem végeztem veled! – közölte később az Úrnő. A terített asztalhoz ment át, kényelmesen vacsorához látott. Nem siette el az evést, félelemben tartva a kikötözött fiút a továbbiakat illetően.
A vacsora végeztével visszatért szolgájához. Megfordította az asztalon, ezúttal hanyatt fekve kötözte ki. Megint gyertyát gyújtott. Seggfej rájött, hogy Úrnője az igazi gyötrést mostanra tartogatta. Mellkasára és mellbimbójára záporoztak a cseppek. Alig bírta kiabálás nélkül megállni, annyira fájtak. Mellbimbója különösen érzékeny volt. Sosem volt még eddig ennyire fájdalmas élményben része.
A nő kegyetlenül játszadozott vele. Néha odahajolt eltorzult arca fölé, és csak mosolygott. A viasz hol távolabbról, hol közelebbről érte testét, és haladt egyre lejjebb.
Egyszer csak lekerült róla az erényöv. Úrnője babráló ujjai és a hosszú kényszerpihenő hatására farka szinte azon nyomban merevedni kezdett. Ijedten vette észre azonban a felé közeledő, újra meggyújtott gyertyát.
- Kérem, Úrnő, ne tegye ezt, nem fogom bírni!
- Nyafi, nyafi, kis óvodás! Dehogynem fogod! Más választásod különben sincs. Tudhatod már, ha szenvedsz, azt én élvezem.
A szolga félelmével mit sem törődve csepegtetni kezdte a viaszt a zacskójára és a farkára. Seggfej meglepődve érezte, hogy a fájdalom ellenére farka továbbra is merev. Nehezen bírta, de már megértette, hogy a könyörgés nem használna, tehát igyekezett csendben maradni.
A nő ekkor megfogta farkát, hátrahúzta a bőrt, és csupasz makkját kezdte gyertyázni. A fiú a fájdalom és a kéj furcsa egymásba vegyülését ismerte meg. Eddigi életében még sosem gondolt arra, hogy a szenvedés is lehet jó. Úrnője által új, eddig ismeretlen világ tárult fel előtte, amely sokkal izgalmasabb volt, mint eddigi, néha már rutinszerű szeretkezései.
- Köszönöm, Úrnő! – szakadt fel belőle a suttogás.
Amire a nő kis idő múlva föléje hajolt, komolyan ránézett, majd elmosolyodott.
- Jól van, ügyes voltál.
Leoldozta az ágyról. Kilépett a cipőjéből, és lábát nyújtotta a szolga felé.
- Térdelj le! Megengedem, hogy most elmenj. De a végeredményt a lábamról kell lenyalnod!
Seggfej az utasítás szerint nekiállt. Végül hatalmasat élvezett, egyenesen a formás lábfejre. Utána hálásan lenyalta az ondóját.
Visszakapta az erényövet, és az úrnő visszakísérte cellájába.
- Aludj jól, kis Seggfej szolgám! – túrt a hajába búcsúzásként.
Kell-e mondanom, hogy Seggfej csak sokára aludt el? „Imádom ezt a nőt!” – gondolta. – „Az én Úrnőmet!”