Niki és Encsi újabb megpróbáltatásai a Sasfészekben (8)

A hatás eltűntével kiadtam az utasításokat:
- Encsit kötözzétek le egy padra, a hátára, de előtte mindent le róla!
- Nikit pedig úgy kötözzétek ki a karjainál fogva két fa közé, hogy a lábai is legyenek odakötve, széles terpeszben. Rajta sem maradhat semmi! Ja és ne lásson Encsire!
Gábor és Keli előbb Nikit kötötte ki, mert az gyorsabbnak tűnt, majd Encsit is odakötözték a padhoz, ahogyan szólt az utasításom. Én, míg Encsit készítették elő, már Nikihez léptem s meglendítettem a lovaglópálcát. A popóját ütöttem gyorsan, de nem keményen. Próbálta elhúzni, de nem sikerült.
Hozzálépve megsimogattam a pirosodó popóit, majd átöleltem hátulról és csikiztem a hasát, combjait, mellét. Mikor láttam, hogy Encsit is odakötözték, akkor rámutattam a paskolóra és utasítottam Kelit, sózzon húszat Nikire, de számoltassa, s ha téveszt, kezdje elölről.
Odalépve Encsihez halkan annyit mondtam Neki, hogy jól kombinált, mert sok mindent nem tehettem volna meg múlt héten, de ma már igen. Encsi ahelyett, hogy megijedt volna, szinte vidáman nézett rám s annyit mondott csak, azért jött, hogy megkapja azokat.
A lovaglópálcával végig „simogattam” a testét, de nyoma nem maradt. Fészkelődött, húzódozott, de tűrte. Ekkor elővettem a tégelyből az olajat, és vékonyan, de alaposan mindenhol bekentem. Hallottam már tizenvalahánynál tart Niki. Elővettem a gyertyát is, meggyújtottam. A lángtól már kiült a rettegés Encsi szemébe.
(Ekkor hallottam, hogy Niki tévesztett, így elölről kezdték a fenyítését. Nem is baj – gondoltam, így Niki magával lesz elfoglalva, nem figyel másfelé.)
Kezdtem csöpögtetni Encsire, de a bal kezemmel eltakartam a szemét, hogy ne lássa. Végig csöpögtettem, még a farkincájára is jutott, de csak szigorúan ott, ahol bőr fedte. Sziszegett, húzódozott, sóhajtozott. Ekkor újra a lovaglópálcámat vettem kézbe, a szemével már látott, mert elvettem a kezemet s most módszeresen levertem róla a stearindarabokat. Jól bírta. Mikor végeztem, testápolóval is végigkentem s hagytam pihenni.
Közben Nikivel végeztek a fiúk, így oldalra intettem Őket s hátulról a lovaglópálcával a golyóit kezdtem szaporán ütögetni. Felkiáltott az elsőnél a meglepetéstől, de utána csak sziszegett. Intettem Gábornak, aki hozott vékony bőr pertlit, s a kezembe adta. Alaposan megkötöztem Nikit a farktövénél, és a golyóit sem hagytam ki, majd a csipeszellést már Gáborékra bíztam.
Visszatértem Encsihez, akit szintén végig csipeszeltem. A melleire olyanok kerültek, amelyekből hat össze volt előre kötve egymáshoz. Meg is mutattam, mielőtt feltettem. Encsi belesápadt, sejtette mi vár rá, de azt nem, mennyire fájdalmas. Ezért a fájdalmat csökkentendő még egyszer beolajoztam ott, ahova azok kerültek. Merőn Encsi szemébe néztem s elrántottam a kezemet, de üresen a semmibe. Encsi fájdalmasan felkiáltott.
Ránéztem merőn és mutattam, nincs a kezemben semmi. Elszégyellte magát, így mikor valójában lerántottam a csipeszeket, már csak nyögött a fájdalomtól. Pár csipeszt hagytam, s azt a lovaglópálcával ütögettem. Encsi összeszorította száját, hallgatott. Közben Gáborék végeztek, majd kezdték leszedni, ami némi hanghatással járt, Nikinél is.
Odaintettem Gábort és mutattam, hogy húzza le a gatyáját és tolja a farkát Encsi szájába és szopassa magát. Közben Kelivel hozattam egy széket, Niki elé állíttattam ráállítva arra és mutattam, hogy ő is szopassa meg magát. Elfintorodott, mire végighúztam a popóján. Már nem ellenkezett. Még meg is fogta Niki fejét, hogy az ütemet diktálja.
Néztem Őket, milyen jól teszik a dolgukat.
Hirtelen Gábor kirántotta a farkát és Encsi mellé lőtt a földre, majd előrehajolva Encsinek kezdte a farkát húzkodni, míg csak fel nem kiáltott a fájdalomtól. Gábor most jött rá, hogy nem fog menni s miért (fitymaszűkület). Most Nikire néztem, de Keli még nem haladt. Alig állt a farka, viszont Nikié már igen. Odanyúlva nem kellett sokáig izgatni és kilövellt. Intettem Kelinek, másszon le, vigye vissza a széket. Mind két fiút feloldozták, talpra állították. Gábor közben hozott lavórban vizet s intettünk, hogy mosakodjanak meg.
Közben mi is kezdtük összepakolni a cuccokat, eszközöket, amit lehetett lemostunk, lefertőtlenítettünk már ott. Fent a házban is összepakoltunk s a fiúkkal is mindent összepakoltattunk. Még megettük, ami Keli hátizsákjából előkerült, és indulni készültünk.
Encsi szólalt meg először és köszönte meg még egyszer a tegnapi szülinapi meglepetéseket, valamint a maiakat is. Hozzátette, hogy verésre számítottak, de a gyertyázás és a csipeszellés újdonság volt, de érdekes, legalább is számára.
Niki megerősítette mindezeket s annyit tett hozzá, hogy a golyóit hagyjam békén máskor, mert az nagyon fájt, de a többi elmegy.
Mindenki Kelire nézett, de az csak annyit mondott: - Én majd elmondom útközben Nektek. Látszott mindenkit meglepetésként ért a kijelentése.
Ezért Encsi megtudakolta: - útközben, miért ő nem megy velük haza? Keli erre közölte, hogy nem, s otthon se terjesszék, hogy itt volt, s azt sem, kikkel ment el. Még hozzátette:
- Tegnap reggel bejöttünk együtt a busszal, majd a városban – mutatott arra – elváltunk. Megértettétek? – kérdezte még meg Tőlük.
Azok dünnyögtek valamit, ami beleegyezés is lehetett. Most Gáborra és rám nézett.
Gábor meredten állt, összehúzott szemekkel, de nem mondott, nem tett semmit.
Egyelőre, én sem, csak annyit mondtam: - Sok a szöveg, gyerünk! A parkolóig úgyis együtt megyünk, mert a cuccokat le is kell vinni oda, ahonnan felhoztuk!
Felkaptuk hát mindet, elindultunk. Félix intett a szemével, mi kiléptünk. Mikor már eléggé elől jártunk, Félix halkan megkérdezte:
- Hogy gondolod? Még két hétig maradsz nálam, majd mész haza két hétre s jössz vissza újabb egy hónapra. Addig még csak rendben, s utána? Mi lesz Vele? – intéztem a kérdést Gáborhoz s vártam a válaszát, ami jött is:
- Az még sok idő. Ha nem zavar, s nem ellenkezik elveiddel, akkor vigyük magunkkal! S meglátjuk. Tehet még olyant, ami miatt útilaput köthetsz a talpára, de lehet, hogy beválik s akkor…- hallgatott el.
- Akkor? – firtattam Gábort.
- Akkor nem lennél majd egyedül, mikor nem vagyok ott, nálad, már. – fejezte be Ő. Meghőköltem.
- Én nem mostantól, a közeli jövőről beszéltem csak! – nyomatékosítottam újra én.
- Én sem! – jött a válasz Gábortól, ami azonban kissé rejtelmesre sikerült, legalább is számomra!
Nem esett több szó közöttünk, majd leérve a parkolóba mindent beraktunk a kocsi csomagtartójába. Elbúcsúztunk Encsitől és Nikitől. Encsi még akart mobilszámot kapni a tőlem a továbbiakra, de annyit válaszoltam: - Keli tudja hívni is őket, meg Ők is Kelit, így nem kell a mobilszám-csere.
Ebben maradtunk. Keli boldogan bemászott a hátsó ülésre, Gábor előre, mellém, s kiszáguldottunk a parkolóból az országútra, pontosabban csak az országútig, mert mielőtt elértük, lassítottam és megálltam a padkán.
- Merre tovább? Jobbra, vagy balra? - tettem fel a kérdést, de közben a tükörbe néztem.
Gábor elcsodálkozott mellettem s már éppen nyitni akarta a száját, mikor a combjára tettem a kezemet és megszorítottam. Meg sem szólalt, csak nézett rám. A tükörből láttam Keli boldog, vigyorgó arcát, így újra feltettem a kérdést: - Merre tovább? Jobbra, vagy balra? – néztem merően rá a tükörből. Keli megérezte a csendet, felkapta a fejét és megszólalt:
(folyt. köv.)