Niki és Encsi újabb megpróbáltatásai a Sasfészekben (7)

Még nem történt semmi, vagy csak én nem érzékeltem, mikor ezt hallottam Gábortól:
- Azzal ne, kérlek! – kiáltott fel s védekezőn a kezeit a lapockámról a popóimra tette át.
- El a kezeiddel, mert rácsapok, ha ott hagyod! – bődült el Félix haragosan.
- Üss csak, ha mered, de ne feledd, hogy egyszer még leszek abban a helyzetben, hogy megtoroljam Rajtad! – szólt fenyegetőn Gábor, de nem vette el a kezét a popómról. Kis ideig farkasszemet nézhettek, majd Gábor kezdte a békülést így:
- Bocsásd meg nekem, Uram, tettemet! Büntess meg, ha arra rászolgáltam, de ne védtelen gyerekeket akarj bántani, mert rám vagy dühös! – mondta elengedve és kilépve a fa mellől, annak támasztott s rám szólt:
- Így maradsz! Bármi történjék is, nem fordulhatsz meg! Megértetted? – szólt igen erélyesen Gábor hozzám.
Annyit hallottam, hogy roppan egy ág, majd mintha koppant volna valami a földön, majd hüppögés hangja hallatszott, miközben már zilálva vette a levegőt. Kis idő múlva valaki elcsörtetett a ház felé. Nem mozdultam.
(Talán most játszottam el a lehetőséget náluk. – gondoltam dühösen s haragudtam Gáborra, hogy közbelépett. Pár csapás az ember seggére, nem oszt, nem szoroz, bármivel is teszik! Nekem pedig, mértek már ki vasvillával, cséphadaróval is párat a seggemre.)
Kis idő még eltelt, mire Gábor hozzám lépett és átölelt hátulról. – Nagy marha vagyok! – szólalt meg. – Lehet, hogy eljátszottam egy életre a lehetőségét Félixnél arra, hogy velünk jöhess! Gyere, menjünk, gyorsan! – s húzott a ház felé. Együtt szaladtunk oda, fel a lépcsőn és benyitottunk az ajtón.
Félix folytatja a mesélést
Nem hittem volna Gáborról, hogy ezért a nyiszlett gyerekért ellenszegül velem. Nekem! (Mi a franc történt ezzel? Mi ütött belé? Beleesett? Na és, azért nem kell így viselkednie. Kapja el, többször is, ha úri kedve úgy kívánja, diktálja, de annyi, azzal kész! Itt még van ideje, akár ma délutánig, nem elég neki? Mit gondol magáról? El akarja hozni? Hova? Van hova vinnie? Mit fog vele kezdeni a jövőben? Gondolkozott egyáltalában? Dehogy! Legalább a farka után menne, de nem az vezérli! Sajnos.)
Töprengtem dühösen betéve magam mögött az ajtót, mikor láttam, a két fiú már felébredt s rángatják a köteleiket az ágyon, s egymáshoz beszélnek:
- Mi a francot akarnak velünk? Nem volt elég az este? – kérdezte Niki Encsitől.
- Honnan tudjam? – vonta meg a vállát Encsi. - De ne feledd, hogy Félix a múltkor kihangsúlyozta a 18. évem hiányát. Hátha az akadályozta meg valamiben, amit akart tenni velem, velünk, de ma már megteheti! Nyugi, majd meglátjuk! Tiltakozni még akkor is lesz időnk, bár módunk aligha! – foglalta össze Encsi reálisan a helyzetüket.
- Pontosan így van! – szólaltam meg előlépve az árnyékból. – Encsi jól látja a helyzeteteket. Kitűnő diagnoszta lenne Belőled! – bókoltam Encsinek. – Már csak azt áruljátok el, hogy ezt a harmadik srácot minek hoztátok magatokkal, s minek beszéltétek el neki a múlt heti dolgokat, közös ügyünket? Arról is felvilágosítottátok, hogy mit tettetek Gáborral, ott lent a tisztás melletti kunyhóban? Azt még nem vertük, vertem le Rajtatok! Így hát, ha már itt van, részese lesz a Ti szenvedéseteknek! Mert szenvedni fogtok, keményen azokért az elkövetett dolgokért! – hangsúlyoztam nekik, mi vár rájuk.
- Mit akartok? Elnáspángoltok Ti is? Vagy? – szólt flegmán Niki. – Hozzá vagyok szokva, otthon is vernek, erősen. – tette hozzá még dacosabban.
- Ne cukkold! – kérte Encsi Nikit. – Így is van a rovásunkon, nem kell hergelned még!
Nyílt az ajtó és Gábor, majd Keli lépett be rajta. Megálltak az ajtóban. (Csak azt ne, hogy itt kérjen s most bocsánatot Gábor tőlem. – sóhajtottam magamban.) Hangosan annyit mondtam:
- Keli korábban kelt, mint Ti, így Ő már túl van a reggeli foglalkozáson. – hangsúlyoztam a szavakat. – Ő már megismerte kezünket és azoknak erősségét a saját bőrén. Azt is tudja már, mi mindenre vagyunk képesek együtt Gáborral. Így van Keli? – néztem rá erősen s jelentőségteljesen. (Reméltem kapcsol.)
- Igen, így van Uram! – jött a válasz Kelitől.
- Uram? Ki az úr? – kérdezte egyszerre Niki és Encsi.
- Természetesen, Ti tudatlanok, Félix úr az Úr, Urunk! Itt és most mindaddig, míg csak akarja, azt tesz velünk, amit csak akar s egy szavunk, sem lehet ellene, de nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy tiltakozzunk. Az előbb még én is úgy gúzsba voltam kötve, mint Ti most, de mivel kibírtam a fenyítést, amit kiszabtak, így most már csak bilinccsel jelzik, hogy ööööööööö az Úr szolgája vagyok. – sóhajtott fel örömmel, hogy meglelte a megfelelő kifejezést.
- Helyesen mondtad. – veregette vállon Gábor Kelit. – Menj Urad elé, térdelj le és kérd a további büntetésedet is kegyesen, szabja ki Rád!
Keli odajött elém, letérdelt és elismételte, amit Gábortól hallott. Gáborra néztem, majd Kelire s megszólaltam:
- Rendben! Mivel engedelmesnek tűnsz már, csak tízet kapsz a popódra a fapaskolóval, a lyukassal!
S intettem Kelinek, hogy álljon négykézláb, de előbb nyújtsa ide a kezét, hogy a bilincset levegyem róla. Gábor már lépett, vette a paskolót s – Számolj! – felkiáltással kezdte is kimérni a büntetését. Végén Keli megköszönte.
– Látjátok, így kell Nektek is tennetek! – szóltam rájuk. – Megértettétek? – kérdeztem meg nyomatékkal tőlük.
- Hát, igen. – jött a válasz Nikitől.
- Nem így! – csapott is már rá Gábor.
- Aúúúúúúúúúú. Igen, Uram! – szólalt meg gyorsan Niki.
- Igen, Uram! – jött Encsitől is a kívánt válasz.
- Keli, most segítened kell Gábornak, mert egyedül nem tudja a két delikvenst megzabolázni. Vigyétek ki Őket a fákhoz és rajta! Tudjátok, mit kell tenni, csak másolni a reggelit! – szóltam s intettem, menjenek.
Gábor kis gondolkozás után Encsihez lépett s állította talpra, majd kísérte ki a házból. Keli pedig, Nikivel tette ugyanezt. Kint a fáknál Keli Gáborra nézett. Az megfogta Niki kezét is és utasította Kelit, hogy menjen vissza a házba a kellékekért. Keli tétován elindult, majd egy jó kis idő után tért csak vissza. Mindhárman csak bámultak Rá.
Kelin az a bőrszíjakból készült cucc volt, amit Gáborral vetettem fel a vidéki házban pár nappal ezelőtt. Kelin nem mutatott úgy, mert soványabb volt, nem volt izmos a melle, s segge sem domborodott, de a képe éppen eléggé hol pirosodott, hol fehéredett, hiszen unokatesója és Niki előtt, egy szál semmiben, kellett megjelennie.
Alighogy magunkhoz tértek, nyílt újra az ajtó és most én léptem ki azon, abban a bőrszerelésben, ami Gábort is meglepte.
Mindhárom fiún a csodálkozás, meglepetés és Kelin túl, Niki szemében a vágy, óhaj is jelent meg ezt látva. Komótosan lépegettem feléjük, és a lovaglópálcával mindegyikük fenekére odasóztam. Még Gáboréra is, de ő erősebbet és meghúzottat kapott. Nem szisszent fel, mert látszott bár meglepte, de megérdemeltnek tartotta.
(folyt. köv.)