Niki és Encsi megpróbáltatásai a fenti házban (5)

Leszálltam Nikiről és Encsihez léptem. Szúrós szemmel ránéztem, miközben kérdeztem:
- Mondtál valamit?
- Nem, dehogy. – jött hebegve a válasz Encsitől.
- Akkor sokallod, hogy barátoddal foglalkozom s már Te is sorra akarsz kerülni?
S elkezdtem őt is csikizni, de úgy, hogy bár nem csiklandós, de legyen olyan érzése, amitől a farka felálljon. Nem kellett sokáig dolgoznom rajta, mert láttam kezd a farkincája megtelni vérrel, duzzad s már áll is, mint egy dárda. Nem volt nagy, inkább hosszú, de kis átmérőjű. A farka körül neki sem volt sok szőrzete, de az dúsabb volt némileg. Felléptem az ágyra, és a combjaira ültem. Szája megvonaglott a súlyomtól, de nem szólt, tűrte. Még játszadoztam a farkincájával, majd felálltam s lenézve, mereven néztem Encsi szemébe.
Egy ideig szinte farkasszemet nézett velem, majd elkapta a tekintetét. Ekkor felhúztam, majd a fejemen át levettem a pólómat s a szomszéd ágyra dobtam. Encsi rám kapta tekintetét, és elbámult azon, amit látott. (Alulról nézve sokkal izmosabbnak látszódhattam.) Átléptem rajta s érzékien húztam lefele a nadrágomat. Elkerekedett szemmel bámult rám s szemével követte, míg csak ki nem bukott abból a farkam. Nekem vastagabb volt, még így ernyedten is, mint az övé. Ekkor visszaereszkedtem, de nem ültem rá, hanem lassan úgy mozogtam, hogy farkam időnként a szájához érjen, majd még mielőtt kinyitotta azt, visszahúztam és az álló farkára próbáltam ráereszkedni, de ezt sem fejeztem be. Cukkoltam Encsit, meddig bírja.
Gábor állt az ajtónál és bámult meredtem rám. Majd kiestek a szemei. Ekkor visszafordultam Encsi felé és egyik kezemmel megfogtam az arcát és az állát lefelé húztam. Megértette, mert kinyitotta a száját, amibe lassan bevezettem farkamat. Most már két kézzel fogtam a fejét és irányítottam a szopása ritmusát. Éreztem, hogy közeleg a vég, ezért hirtelen kihúztam a szájából a már meredten álló farkamat s közben hátranyúlva megnéztem a kezemmel az övé áll-e még. Állt, de kissé meggörbült. Kihasználva a szünetet, újra életet leheltem abba, míg csak megint mereven nem állt, de ekkor újra előrébb hajolva a szájába tettem farkamat és diktáltam a ritmust. Nem sokára felsóhajtottam, majd a mellére fröccsentettem a készletemet. Szép kis mennyiség csattant ott. Encsi odanézett s elismerően bólintott.
Ekkor megint hátranyúltam, a farkát felállítottam és lassan rácsúsztam volna. Legalább is Encsi már ezt várta, de nem következett most sem be. Gyorsan felálltam, leléptem s a kezemmel erősen átszorítva addig húzkodtam, míg nem éreztem a testén és láttam a szemén, hogy közel a kitörése. Ekkor gyorsan a másik kezemmel a farka tövét megragadva, erősen összeszorítottam, míg a másik tartotta a tempót. Encsi arca eltorzult, teste megrándult, de farkából nem jött semmi. Fel, pontosabban odanézett s nagyon elcsodálkozott. Hátranézve láttam, hogy Gábor is elképedve áll és csak néz hitetlenkedve. Encsihez fordultam:
- Ez minden? Vagyis semmi? – kérdeztem meg gúnyosan, de ő nem szólt semmit.
- De hiszen tegnap magadnak ki tudtad verni. – állítottam. – Most visszatartottad, vagy mást tettél? – kérdeztem. Encsi ingatta a fejét, de most sem szólt.
Látszott, hogy maga sem érti. Gáborhoz fordulva Őt is megkérdeztem, tudja-e mi történt? Ingatta a fejét s nemet intett. Ekkor megszólaltam s annyit mondtam magyarázatul:
- Régi trükk, de beválik mindig! Ha kilövellés előtt elszorítod a vezetéket, ami alul van, akkor nem tud kilövellni az izom összerándulásakor a magja. Utána már nincs elég nyomás, mert nincs izom összehúzódás. Esetleg pár csepp jön, inkább buggyan ki.
Gábor és Encsi is egyszerre bólintott, mert megértették. Intettem Gábornak, aki hozott papírtörlőt s letöröltem Encsi melléről a magjaimat.
- Most magad is tedd meg még egyszer, de úgy, hogy ne jöjjön ki! – utasítottam Encsit s megmutattam kezemet odatéve, hol kell elfognia a vezetékét.
Encsi bólintott, majd lassan hozzá kezdett volna, de nem volt szabad a keze. Így eloldoztam az egyiket s már meg tudta csinálni. Ügyes volt, mert tényleg pár csepp jött.
Visszakötöztem a kezét és megkérdeztem:
- Szoktál otthon meztelenkedni a család előtt?
- Nem, sohasem. - jött gyorsan a válasza.
- Bátyáid előtt sem? – kérdeztem tovább.
- Csak egy bátyám van, de az már nem lakik velünk. – válaszolta: Majd hozzátette: - Öcsém pedig nincs, én vagyok az egyedüli fiú a családunkban.
- Akkor jó, mert most megborotvállak. – jelentettem ki. – Több oka is van. Egyrészt erősebb lesz a szőröd attól, másrészt pedig egy darabig szúrni fog, míg meg nem nő s az állandóan figyelmeztet erre a napokra.
Neki is láttam, de nem habbal, csak vízzel áztattam meg egy picit és úgy húztam le, ami sercegett tisztességesen s fájhatott is így szárazon. Elengedtem a lábait, majd felemelve a kezeihez nyomtam s azokkal a kötelekkel kötöttem meg. Így ívben hajlott meg az ágyon. Megvizeztem az ánusza környékét is, de ott szerencsére nem sok szőre nőtt, így alig kellett borotválni. Elnéztem így egy ideig, majd visszaültem térdelve mögé az ágyra és újra felállítva a farkamat éppen előre mozdultam, de megálltam. Kértem Gábort adja ide a kotont, felhúztam s úgy fejeztem be a mozdulatot s érzéssel, de kellő erővel belehatoltam volna, mikor hirtelen abbahagytam. Encsi megmerevedett, megfeszült, majd felsóhajtott, mikor már bent lettem volna és elcsodálkozott, hogy nem érzett magában. Elkezdett izegni-mozogni, de úgy sem érzett semmit. Én pedig felálltam, kimentem. Encsi csodálkozva nézett utánam, de Gábor is.
Visszasétálva megnéztem Nikit, aki ott feküdt az ágyon kikötve. Őt is átkötöztem úgy, mint az előbb Encsit, de most Encsinek intettem, hogy térdeljen mögé és hatoljon belé. Encsi kicsit ügyetlenül állt hozzá, látszott még nem nagyon csinálta, így pedig sohasem. Próbált utánozni, de vagy mellé ment, vagy elhajlott a farka, de nem tudta betenni. Igen szégyenlette magát. Niki is somolygott s ebből tudtam, hogy már próbálhatták, de Encsinek akkor sem mehetett.
- Hagyd abba! – utasítottam.
S elvonva Encsit, Niki popójára nagyot csaptam. Majd gyorsan a másikra is. Niki szinte felkiáltott. Láttam neki sincs mit ott borotválni, de azért nekiláttam s húzkodtam a borotvát, ami sercegett a száraz bőrén. Leengedtem a lábait és a farka környékét – már vizezve – kiborotváltam. Ekkor újra felhúzattam a lábát és gumit véve alaposan megdugtam. Hagytam őket pihenni az ágyaikon, én ittam egy kis vizet, majd hozzájuk fordultam:
- Mit is mondtatok, mikor lesz valamelyikteknek a születésnapja?
- Nekem lesz, – jelentkezett Encsi, majd folytatta: - a jövő héten. Pénteken, nem szombaton és a tizennyolcadik.– tette hozzá nagy büszkén.
- Milyen napotok van pénteken a suliban? – kérdeztem tovább.
- Semmilyen, mert jövő héten nem lesz tanítás. – jött a válasz, mind a két fiútól. – De ezt otthon nem tudják!
- Rendben, akkor jövő héten találkozunk pénteken újra itt! – mondtam - s lesz meglepetésem is számotokra.– folytattam.
- Akkor biztosan itt leszünk. – erősítették meg.
- Te pedig Niki, menj addig or.. - megakadtam, majd folytattam: - ..szágnézésre s találd meg azt a várost, amit körbeírtunk Neked. Ha eltalálod, akkor Te is kapsz meglepetési ajándékot, ha nem, akkor az megmarad nekünk. – vágtam ki magamat.
- Így lesz – erősítette meg Niki. – Sok mindent elmondtatok, abból majd csak kitalálom.
Feloldoztam őket, megettük a maradék kaját (nem volt sok, hiszen kettőnknek hoztunk csak) s összepakoltunk, majd kivittük a cuccokat a házból és vizet hozva a fiúk felsepertek, felmostak. Rendben hagytuk ott a házat. Bezártuk az ajtót s elindultunk.
Mi Gáborral, a cuccokkal a kocsihoz, míg a fiúk a hátizsákjukkal a rét felé távoztak. Ott akartak még ma éjjel aludni a másik házban s csak holnap, vasárnap szándékoztak hazamenni. Bár kérleltek, de mi nem maradhattunk, mennünk kellett, dolgunk volt még.
(vége)