Niki és Encsi megpróbáltatásai a fenti házban (4)
2016. 02. 04. 22:20 | Published: 974x
Másnap reggel mi már túl voltunk a megszokott reggeli tornánkon, mikor halkan léptünk be a szobába, ahol a fiúk még aludtak:
- Talpra! Hasatokra süt a Nap! – kiáltotta el magát Félix hangosan. A fiúk ijedten a zajra, felültek, szemüket dörzsölték, de nem szálltak ki az ágyból.
- Nem hallottátok a parancsot? – ordított még jobban, szinte kivörösödve Félix.
- Megcsipkedjelek titeket a korbáccsal, akkor majd ugrotok? – kérdezte őrmesteri hangon és tónussal.
A fiúk látták, hogy ez nem az esti kenyérre kenhető ember, gyorsan kiugrottak az ágyból s ott álltak anyaszült mezítelenül, kezüket a testük mellett lógatva.
– Voltatok katonák? – csattant a következő kérdése, de meg sem várta a feleletet:
- Hiszen, látom, hogy nem! Kis terpesz, kéz hátul, összefogva a popó mögött! Has be, mell ki! Nem veszel lélegzetet, nem mocorogsz, félsz! Megértve? – üvöltötte s rácsapott az asztalra.
A zajra összerezzentek a fiúk és gyorsan azt csinálták, amit a parancsban hallottak. Félix szinte elmasírozott előttük, gúnyosan végignézve rajtuk tetőtől talpig, tovább ment, majd hirtelen visszafordult.
- Ilyen girhes bandát is régen láttam. – jelentette ki.
– Mars ki a rétre és reggeli torna. Addig vissza se gyertek, míg nem dűl az izzadság rólatok, de mindenhonnan! Megértve? – ordította és kifele mutatott.
A fiúk összekapták magukat és cipő nélkül kifutottak, le a lépcsőn, de a tisztás füvén már botladoztak, mert látszott azért ők sincsenek hozzászokva ahhoz, hogy nincs rajtuk cipő. A tisztáson tettek pár kört futva, de nem elég intenzíven. Kiléptem s az ajtóból rájuk förmedtem:
- Micsoda vánszorgás ez! Futás! Intenzívebben két kör, majd lassabban egy s újra kettő gyorsan, de magas térdemeléssel! – adtam útbaigazítást.
A fiúk felvették a tempót és tették legjobb tudásuk szerint, amit parancsolt Félix. Gáborral néztük őket az ajtóból, majd megszólaltam:
- Látod, így kell valahogyan! Most be vannak szarva, s teszik, amit kiadtam, eszükbe sem jut ellenkezni, pláne nem gondolkozni azon!
- Igen – felelte halkan, de azt is hozzátette: – Így azt teszik, amit akarsz, de maguktól sohasem fognak semmit tenni, mindig a parancsra várnak majd! Betöröd őket, s nem megtöröd! – hangsúlyozta Gábor.
Rácsodálkoztam. Még ezt a különbséget is érzi, tudja. Közben lent a fiúk lassítottak, mert már a magas térdemelésű futás utolsó körénél tartottak s várták a további parancsot. Ami harsogott is már:
- Megállsz, kis terpesz-állás, kezek oldalsó tartásban! Majd karkörzés elöl, utána derékból törzshajlítás előre a kéz ujjai a földet érintik, majd törzsdöntés hátra, ameddig megy. Folyamatosan, míg le nem állítom!
Az ajtóból néztük a hajladozó fiúkat, s meg kellett állapítani igyekeztek, de már fáradtak. Nem voltak hozzászokva kimerítő fizikai igénybevételhez. Kb. húsz ismétlés után megállj-t vezényeltem. Lementem komótosan a lépcsőn, egészen hozzájuk s közel hajolva megszagoltam őket.
– Pfujjjjjjj! – húztam el az orromat.
– Szagotok már van, de még nem izzadtatok kellően meg! Sebaj, majd teszünk erről is! – léptem hátrébb. – Irány a budi, majd a ciszterna s alapos mosdást várok el. Akár egymásnak is segíthettek. – engedtem meg.
Gábor közben hozott már két törülközőt, amit odatett a padra.
– Azzal megtörülköztök és a pad mellett állva vártok, míg szólok! Megértve? – néztem szigorúan rájuk.
Eltakarodtak, majd elvégezve a mosdást, gyorsan megtörülköztek és a padhoz álltak. Álltak, lazán, tétován! Hirtelen észbe kaptak és felvették az előírt tartást. Mi távolabb beszélgettünk Gáborral, de közben a szemem sarkából néztem őket. Kértem Gábort hozzon le két valamilyen poharas kefirt, simát, ha van, meg egy kanalat (hangsúlyoztam az egyet) s tegye oda a padra. Szemük követte Gábort, ahogyan bement, majd kijött és letette a padra a dolgokat. Mohón mozdultak volna, de én megállítottam őket:
– Ki engedte meg, hogy mozogjatok? Vagy kaptatok erre parancsot? – vártam egy ideig, majd kiadtam az: - Egyetek! - parancsot.
Egyszerre léptek oda és látva az egy kanalat megtorpantak, majd mindkettő nyúlt érte. Niki volt a gyorsabb. Felvette, az egyik kefirt is, és enni kezdte gyorsan, mohón. Encsi tétován nézte. Mikor Niki befejezte, akkor lenyalva még egyszer odaadta Encsinek is a kanalat, hogy tudjon ő is enni. Mikor Encsi is befejezte, csattant a következő parancs-szó:
- Vigyázz, hapták!
A fiúk kissé tétován összekapták magukat, először kis terpeszbe álltak, majd Niki összetette a lábát, mire Encsi is követte. Félix majdnem fuldoklott a nevetéstől mikor megszólalt:
- No, ha ezek védik meg a hazát, akkor nekünk annyi! De nekik nem! – csattant a hangja, abbahagyva a nevetést.
- Majd megtudják mi a keménység, még ma!
Szigorú arckifejezést öltött, a fiúkra nézett, akik reszketve álltak előtte. Utasította őket, hogy menjenek vissza a szobába és egy-egy ágy mellett várják meg, míg odaér. A fiúk elgaloppoztak, Félix rám nézett és annyit mondott:
- Láttad ezt? Gondoltam, hogy Niki lesz a gyorsabb. De most rábaszik!
- Miért, nem tett mást, mint bárki más a helyében? – kérdezte meg Gábor, értetlenül.
- Gondoltuk, hogy ő a domináns, a vezér. Nem is gondoltam, hogy Encsi komolyan meg akarja előzni, de legalább megpróbálta! Elismerésem az övé. – nyugtáztam magamnak.
Mi is elindultunk a házba, ahol belépve láttuk a fiúkat, ahogy hirtelen megmerevednek s gyorsan igazítanak a testtartásukon. Elcsörtetem szinte előttük az ablakig, majd ott sarkon fordultam és vissza az ajtóig. Párszor megtettem, de nem szólaltam meg. A fiúkkal együtt Gábor is csak nézett, követett a tekintetével. Mikor felé mentem, s a fiúk nem látták, megenyhült az arcom és rá mosolyogtam. Végre kapcsolt, hogy ez csak színjátszás, a harag a fiúknak szól. Hirtelen megálltam az ablaknál és hátraszóltam.
- Ágyra fekszel! Kezek, lábak kinyújtva, széttárva! S kushadsz!
Komótosan megfordultam, odamentem a közelebb fekvő Encsihez és ráérősen kikötöztem az ágy négy lábához, szorosan, hogy mozdulni sem tudott. Majd ugyanezt Nikivel is megtettem. Mikor végeztem rámutattam a kezemmel s annyit mondtam:
- Te voltál lent a gyorsabb, lássuk itt is az leszel-e?
Aprólékosan végig csikiztem a testét, de a talpához nem értem. Majd felléptem az ágyra, ráültem Niki combjaira és körmeimmel a combjait szántottam végig. Niki nem mozdult, mert szerencsére nem volt csiklandós, csak a talpán. Rájöttem, hogy fájdalmat mivel okozhatnék, de nem az volt a célom. Niki szinte szőrtelen volt, pedig a haja dús volt. Kis szőrzet csak a farkincája körül volt. Szabálytalanul, szinte egyenként állva, inkább rőt, mint barna színben. Azt kezdtem egyenként megfogni, majd húzkodni. Niki emelkedett alattam, majd sziszegett. Mielőtt egy-egy szőrszálat elengedtem, a másik kezemmel a mellére csaptam, vagy a hasára, ami csattant, de nem fájhatott. Egy idő után Encsi felsóhajtott hangosan hallva a csattanásokat.
Leszálltam Nikiről és Encsihez léptem. Szúrós szemmel ránéztem, miközben kérdeztem:
- Mondtál valamit?
- Nem, dehogy. – jött hebegve a válasz Encsitől.
(folyt. köv.)
Comments (0)