Niki és Encsi megpróbáltatásai a fenti házban (2)
2016. 02. 04. 22:13 | Published: 1198x
Niki hallgatott, majd lassan megszólalt és vontatottan mondta ki a szavakat:
- Igen, így van! Tulajdonképpen örülünk is, hogy veletek akadtunk össze, mert már többször megtámadtunk egyedül lévőket itt az erdőben, de még mindig megúsztuk. Addig jár a korsó a kútra, míg eltörik! Mondás alapján rosszabbul is járhattunk volna..
- Még nem tudod, hogy mit szabott ki Gábor nektek, s azt sem mennyire bírjátok azt ki, de majd meglátjuk. Mivel nem vagytok kezdők, ezért először azt próbáljuk ki, mit bírtok ki. – mondtam s megoldva a köteleket egyenként kivezettük őket s kikötöztük egy-egy fához, egymással szemben. - Itt ez a gumikötél. Egy-egy végét kapjátok a kezetekbe, de úgy, hogy a kötelet a lábatok között átvéve foghatjátok a két kezetekbe. Húzni kell, erővel, de vigyázat, mert aki elengedi, a kötél a másikhoz repül, és azon nagyot üt! – fejeztem be. - S még valami, ha nem bírtok egymással, s csak „fűrészeltek”, akkor pedig feldörzsöli a lábatokat a kötél! – szólt a figyelmeztetés s nevettem.
Keményen neki is láttak a fiúk, de azért közel egyforma erőben voltak, így sikertelen lett, mert mindkettő egyszerre engedte el, így egyiket sem ütötte meg a kötél vége.
- No, ez nem volt fair! – jelentettem ki, ezért Gábortól kaptok egy kis bíztatást. A földön heverő korbácsukat Gábor kezébe adtam s - Rajta! – szóval buzdítva: - Üsd, vágd, nem apád, nem anyád! – bíztatást is hozzátéve figyeltem mit tesz várakozón.
Töprengett sokáig, intett nekem, hogy nem teszi. Erre Encsit húzzam hátrább a fához és Niki elé állva már lendítettem is a kezembe vett korbácsot s lecsaptam Niki combjának közepére jobbról, majd gyorsan a másik irányból is a balról. Niki feljajdult, de én figyelmeztettem:
- Számolj inkább hangosan, s ne tévessz, mert elölről kezdem!
Niki számolt, Encsi pedig egyre haloványabb arccal nézte s sziszegett minden ütésnél, mintha őt érné a korbács. Húsznál megálltam, majd Encsi felé fordultam:
- Te is kapsz, de mivel Te csak az elsőt mérted rá, így elsőt kapsz, de abból tízet! Számolj Te is hangosan!
S már ütöttem. Az utolsó ütés után annyit mondtam.
– Az ütéseket el bírjátok viselni, s a bőrötök sem érezte meg! – simítottam meg az ütések helyeit a fiúknál.
Majd kezemmel lassan feljebb haladva ellenőriztem a farkukat, de az még nem reagált.
- Akkor folytassuk a csalánnal, azt hogy bírjátok, de most mindkettőnktől kaptok, igaz felváltva. – tájékoztattam őket.
Nem sokára visszatértem a csaláncsokorral, amit megfeleztem s a felét Gábornak adtam. Gábor kicsit tétovázott, majd Niki felé lépett, erre én Encsit vettem kezelésbe. Gábor pár ütés után megállt, s Nikihez lépve felhúzta rajta a pólóját a fejére, majd kis tétovázás után a gatyáját is lehúzta a térdéig. Niki megrázkódott, mire Gábor nagyobb terpeszbe rugdalta a lábát s már ütött is. A hátára, popójára, combjára, majd oldalról a mellére és hasára is. Végül úgy, hogy a csalán a lábai között a golyóit is eltalálta. Niki felkiáltott, megrázkódott s vonaglott már szinte minden ütés előtt. Gábor közelebb lépett, a szemébe nézett merően.
Előtte állt, majd a bal kezével a hajába markolt s előre, maga elé nyomta a fejét, miközben azt a lábai közé szorította úgy, hogy átlépte a kötelét, ami a fához kötözte. Ekkor vágott a jobbjával végig a hátán, de a csalán vége megint a vágatán át a golyóit érte. Niki már bömbölt hangosan és rázkódott a teste. Gábor még egy utolsót csapott s eldobta a csalánokat.
Kiengedte a lába közül Niki fejét és hajánál fogva felemelte. Farkasszemet néztek. Niki szeméből patakzott a könny s rázkódott, ahogyan sírt. Gábor megsajnálta, álla alá nyúlt és annyit mondott:
- Nagyfiú akartál lenni, nagyobbat mutatni, de sajna nem sikerült!
Niki lassan abbahagyta a sírást és Gáborra emelve tekintetét annyit mondott:
- Bocsáss meg nekem! Nem akartam semmi rosszat neked, de elkapott a hév, mikor itt láttalak kikötve. Én találtam ki, hogy vigyünk el. Tényleg nem vagyunk olyan nagy fiúk és persze gyakorlottak sem ebben a j á t é k b a n. – mondta vontatottan.
Közben én is végeztem Encsi csapdosásával, ő hamarabb elbőgte magát. Magamban gratuláltam Gábornak s vártam a folytatást. Nem is kellett sokáig. Gábor még mindig Nikit nézte, majd az arcáról a testére vándorolt a tekintete s végül vissza az arcára. A szemébe nézve szúrósan megkérdezte:
- Mit hoztatok még a hátizsákjaitokban?
Niki gyorsan válaszolt:
- Kötelek, zsinegek, fa csipeszek s más nincs! – bizonygatta.
Encsi halkan megszólalt:
- Kihagytad a vibrátort! – tette hozzá, mint aki segíteni akar a társának.
Gábor szomorúan nézett Nikire.
– Véletlen, vagy szándékos? – kérdezte egy sóhajjal.
Niki lesütötte szemét s annyit mondott:
- Elfelejtettem, mert nem is nálam van, hanem Encsinél.
Gábor kérdő tekintetére Encsi bólintott.
– Más nincs nálad még? – kérdezte nyomatékkal.
– Nincs! – adta meg a választ Encsi.
Erre én szólaltam meg s megbökve Encsi hátát kérdeztem:
- Magadnak hoztad, vagy Niki szereti a vibrátort?
Encsi elpirult, miközben válaszolt:
- Is, is. Ő jobban!
Összenevettünk Encsi pirulására. Én folytattam a forró témát:
– - Csak így szoktátok, vagy természetesen is?
A fiúk először nem értették a kérdést.
– – Rendben, akkor ki a fiú, s ki a lány, közületek? – nyomatékosítottam kérdésemet.
Erre hümmögés volt a válasz. Láttam segítség kell, ezért megragadtam Niki haját s hátrahúzva az arcába sziszegtem:
- Tanuld meg egy életre, hogy ha szólnak hozzád, az a minimum, hogy tisztességesen válaszolsz! Jól hallhatóan, tisztán és persze érthetően! Capiso? – s engedtem el a haját.
Niki felsóhajtott, még jobban elpirult, mint az előbb Encsi, de látszott, hogy nem akar, vagy inkább nem tud válaszolni. Nem tudja mit is válaszoljon. Ekkor Gábor lépett közbe s annyit mondott:
- Engedd el a kezeiket, légy szíves!
Majd mikor megtettem, rájuk parancsolt:
- Álljatok kis terpeszbe! Lássam ki a gyorsabb! Ki megy el hamarabb!
Encsi lassan felfogta az utasítást s markába köpött, majd megfogta a farkát s kezdte lassan húzkodni. Niki nem mozdult.
– Állj! – kiáltott Gábor Encsire. – Várj még! – erősítette meg s tétován rám nézett.
Lassan nekem derengett valami, de nem voltam még biztos, hogy jól sejtem-e. Ha viszont igaz a sejtésem, akkor azt jobb nem társaságban kideríteni, mert úgy igen kínos lehet Nikinek s az sem biztos, hogy Encsi tudja a valót.
Intettem Gábornak, hogy Nikivel menjen fel a szobába. Én pedig megragadtam Encsi karját. Pár lépés után utasítottam Encsit, hogy itt várjon meg, de meg ne mozduljon onnan, majd Gáborék után eredtem. Intettem Nikinek, hogy menjen a lépcsőig, majd Gábor füléhez hajolva röviden elmondtam sejtésemet. Gábor elkerekedett szemmel nézett rám s megkérdezte halkan:
- Te már találkoztál ilyennel? Mert én még nem, csak hallottam erről. Hogyan lehet erről megbizonyosodni? – kérdezett tovább. Vállat vontam.
- Nem tudom, gőzöm sincs! Bízd magad az ösztöneidre, és nem hagynak el! – biztattam, majd intettem menjen Niki után.
(folyt. köv.)
Comments (0)