Niki és Encsi megpróbáltatásai a fenti házban (1)

Ez a történet-sor folytatása a Gábor elrablása és viszontagságai az esőházban történteknek.
Az esőházból Niki és Encsi a saját talpain jött fel a fenti házhoz, hozva a hátizsákjaikat a hátukon, de kezeik hátul meg voltak bilincselve. A házhoz érve bevezettük a fiúkat és külön-külön egy-egy ágyra kötöztem őket. Gábor is lefeküdt a helyére, de érdeklődéssel felvette a szétszórt sm újságokat s nézegetni kezdte azokat. Láttam Gábor elmerülten olvas, ezért én is ettem pár falatot, majd tüntetően előtte kezdtem erősítőzni. Elővettem az expandert, amit véletlenül tettem a sporttáskába, majd utána a gumikötéllel is végeztem gyakorlatokat. Szemem sarkából láttam az újságon átnézve Gábor is figyeli ténykedésem, de azt is észrevettem, hogy néha elmosolyodik. Kis idő múlva letette az újságot a kezéből, amit éppen olvasott és megkérdezte:
- Igen régi az az expander, örökölted? Igenlő válaszomra hozzátette: - A régi koleszban volt egy fiúnak ilyen három rugós fajta, amin lehetett a rugókat is cserélni, így állítható volt az erőssége. Több rugód is van? A gumiköteled is tetszik, bár nekem olyan van, aminek a végén fogókat is kialakítottak, így könnyebb nagyobb erőt kifejteni, nem csúszik meg a kéz, tenyér.
- Van több is, de most nem hoztam csak ezt a hármat, ezt is majdnem véletlenül. A gumikötelet én vettem, de akkor jobban tetszett a fa nyél, mert a hátizmaimat és lapockákat akartam edzeni vele, amihez nem erő, inkább sok ismétlés és jó fogás kellett.
- A fiúk? Elhiszed a meséjüket? Mit gondolsz, tényleg azért jöttek ide, amit állítottak, vagy az kamu? – tért át más témára Gábor halkan. Ebből tudtam halotta lent, kint, amit azok nekem elmondtak bent.
- Nem tudom, – vakargattam meg a fülem tövét. - nem nagyon hihető a meséjük, de valamit csak akartak, ha már hozták magukkal a cuccokat. Azt nem hiszem, hogy egyedülállóra vadásztak volna az erdőben, mert ahhoz még ketten sem tűnnek elég erősnek, s túl nagy véletlen szerencse is kell hozzá. Azt gondolom, csak adták az ártatlant, mert tudják, mit tettek volna egymással. Azt is tudják, mire használhatók a hozott cuccaik, s még az is hihető, hogy kilesték itt fent, mikor nincs ott senki az esőházban, mert hét közben - így pénteken is - kicsi az esély erre. Megfigyelted, szinte mindig Niki válaszolt, a másik is mindent rá akart kenni, vagyis az lehet a főnök közöttük. Majd kiderítjük! Kezdhetjük, vagy folytathatom?
- Ne olyan gyorsan! Én még sohasem tettem ilyent s el sem tudom képzelni, hogy megteszem. Bár nagyon dühös voltam rájuk, ott és akkor, de az már talán el is múlt! – kezdte Gábor, majd így folytatta: - Túl gyors ez nekem. Csak nem arra gondoltál, hogy kitanítasz erre a mesterségre? – kezdett incselkedni velem. Töprengett egy sort s folytatta: - Nem is olyan valószínűtlen ez. Szinte mindig másképp csináltad, más módszerrel, még ha azonos eredménnyel is. Talán már vágytál is arra, hogy tovább add valakinek a tudásodat? – nézett rám félrefordított fejjel.
- Hát! Tudod. – kezdtem. – Nem lenne ellenemre a dolog ilyen alakulása, de sokat kellene Veled foglalkoznom, sok mindent kellene mutatnom s neked is sokat kellene tanulnod, gyakorolnod. De, s a de, komolyan hangzik! Ne értsd félre, most nem lenne annyi szabad pénzem, hogy a Neked még adandón túl is tudjak erre szánni, escort fiút fizetni ezért, hogy Te gyakorolhass. – mondtam, majd elhallgattam. S átsuhant az agyamon egy lehetőség, vagy több.
(Gábor is észrevette, hogy gondolkozom, így nem zavart kérdéseivel, csendben maradt.) Egy idő múlva, megráztam fejemet és megszólaltam:
- Azért lenne talán megoldás. Időnk van bőven, hiszen még három hét áll rendelkezésünkre, majd kis szünet után újabb négy. Az elég is lenne! Delikvensként pedig nem csak escort fiú akad, de lehet keresni is az interneten, de ……….. s itt ez a két fiú is! Hátha nem outsiderek, s nem csak egymással tennék, hanem hagynák, hogy más tegye velük! Még kedvük is lenne hozzá s ők is tanulhatnának közben valamit. Gyerünk! – szóltam Gáborhoz, - Próba szerencse!
Előre mentem hátra a srácokhoz s Gábor felpattanva jött utánam. Megálltam s a fülébe súgtam: - Mutass minél dühösebb arcot, vágj képeket, s azt lássák rajtad, hogy csak nehezen engedted át az irányítást! Az sem baj, ha erőt veszel magadon s párat lekensz nekik! Légyszi gyorsan menj vissza s hozd az expandert és a gumikötelet is!
Gábor visszafordult a kért dolgokért, én pedig odamentem a fiúkhoz. Gyorsan annyit suttogtam: - A barátom nagyon pipa, el akar kenni titeket az eddigiekért. Alig tudom visszatartani őt, ezért ne nagyon ellenkezzetek vele, mert erősebb, mint én, s ha begurul, nem állok jót érte, de értetek sem! A fiúk bólogattak, majd átnézve a fejem mellett láthatták, hogy jön Gábor. Elképedtek, mikor felismerték, mit hoz magával. Odaérve megelőztem Gábort és én szólaltam meg hangosan:
- Volt időtök kigondolni, megbeszélni, így halljuk a választ a kérdésekre, de gyorsan s csak az igazat, a tiszta igazat! – sürgettem a válaszukat, majd letéptem a ragtapaszt a szájukról. Felordítottak, mert igen csak fájhatott, mivel mindkettőnek serkent a bajsza már.
- Elmondom s mindenre válaszolok. – hadarta Niki. - Várj a fenyítéssel, kérlek! – fordult Gáborhoz. S nekikezdett: - A közeli faluban lakunk, egy utcában, s mivel azonos korúak is vagyunk, egy osztályba kezdtünk járni, együtt is buktunk mindig, ezért járunk még ma is egy osztályba. Serdülő korunkban sokszor kikaptunk apáinktól, bátyáinktól, akik alaposan kézzel, szíjjal, ostorral fenekeltek el, mikor mi akadt kezükbe. Persze mi is egymásnál kerestünk támogatást, védelmet s egymás hurkáit nézegettük meg alaposan s kezeltük is a sebeket. Közben azt is megbeszéltük, hogy bár fájtak mindig a verések, de lassan már élveztük is azokat, sőt kívántuk, kiprovokáltuk. Amivel egyszer rá is fáztunk, mert együtt provokáltuk és mindkettőnk a bátyjától kapott egyszerre s ekkor ráadásul még a mezőn le is rántották a gatyáinkat a térdünkig és úgy vertek el minket, majd mutogatták egymásnak csüngő farkunkat nevetve. Ettől kezdve látszólag megjavultunk, már nem adtunk okot a verésre, de egymással csináltuk tovább. Nem otthon, mert ott nem volt hol, így gyakran kijöttünk az erdőre s egyszer ide is feltévedtünk. Akkor jöttünk rá, hogy ez ideális hely, mert távol van mindentől, és mindenkitől. Itt hangosak is lehetünk, mert a fák elfogják a hangot. Ha az első két nap tesszük, akkor a harmadik nap délutánra, estére már alig lesz nyoma a játékunknak. Internetünk nincs, de a városban járva találtunk rá a boltra és járunk az óta is, oda vissza, ezt-azt beszerezni, de az ott látottak alapján már mi is készítettünk magunknak eszközöket.
Míg Niki beszélt, Encsi bólogatott, majd leesett a feje.
- Hihetetlen, – nyomtam meg a szót. – csak nem azt akarod mondani, hogy ti még élvezitek is?
- De, igen! Miért Ti nem? – kérdezett vissza szemtelenül Niki. Nem tudtam megállítani, mert Gábor keze már lendült is s csattant a pofon Niki arcán. Niki szeme elkerekedett, ezt nem várta, vagy nem ilyen gyorsan!
- Ne húzkodd az oroszlán bajszát! – fenyegettem meg mindkettőt. – Mert haraphat is, s mivel macska, így a reakciója is gyors! – tettem hozzá Gáborra mutatva. – Szép, arányos testű, izmos, de ruganyos és kellően gyors is, mint tapasztaltad! – mutattam Nikire s sajgó arcára.
- Mindent megteszünk, amit csak kérsz, amire utasítasz! – jelentette ki gyorsan Encsi s ránézve Nikire helyeslést várt. Niki hallgatott, majd lassan megszólalt és vontatottan mondta ki a szavakat:
(folyt. köv.)