Gábor elrablása és viszontagságai az esőházban (1)

Egy régebbi történetet mesélek el, ami velem, s barátommal történt meg a Pilisben. Barátommal már régóta ismertük egymást, de előtte való nap rossz volt, rossz „fát” tett a tűzre, így büntetést érdemelt, amit Ő is tudott:
Gáborral együtt jöttünk a kocsimmal, s bár furcsállotta, de nem kérdezte meg, mit viszünk a sporttáskában magunkkal. Irány a hegyek. A hegyek lábánál, az egyik városban átvettem a kulcsos ház kulcsait és biztosítottam a gondnokot, hogy legkésőbb vasárnap délután visszahozom, leadom. Megnyugtattam, hogy rendet hagyunk magunk után a házban, ahogyan máskor is szoktam és tapasztalhatta. Visszaszállva a kocsiba, indítottam, majd a város után a hegyek felé fordultam. A legutolsó sorompó után félreálltam a fák alá a kocsival s mondtam, innen gyalog megyünk, s visszük a cuccokat kézben.
Mindkét kezünket megpakoltuk, de a nehéz sporttáskát Gáborra bízva elindultam előre. Kb. fél óra után kiértünk az erdőből, kis tisztásra, ahonnan csodálatos panoráma tárult fel. Távolban a Duna vonalát lehetett látni, közelebb más, alacsonyabb hegyeket, közvetlenül előttünk egy meredély volt. Csupa szikla mindenhol.
A ház kétszintes volt, alul is, s a lépcsőn felmenve felül is rácsos ajtó látszott. Mondtam Gábornak, hogy alul is egy-, felül is egy szoba van. Alul alszik az ügyeletes, ha társaságnak kiadják a felső szobát, de velem már nem jönnek fel, régi motoros vagyok itt. Sajnos fürdőszoba nincs, csak ciszterna, abban az esővizet összegyűjtik, abból lehet mosakodni. Latrina pedig a fák között van. A turistaút csak egy vezet ide, amin jöttünk. Hébe-hóba jár erre valaki, mert kiesik a főútvonalakból, bár a térkép jelöli.
Felvittük a cuccokat a felső szobába, lepakoltunk, ittunk egyet, majd indultunk vissza a kocsihoz a maradékokért. Dél lett, mire minden fel- és a helyére került. Gábor többször nézte a nagy sporttáskát, de azt nem pakoltam ki, csak beállítottam az ajtó mögé. Megettük a szendvicseket, majd ittunk is s pokrócokat kivéve lefeküdtünk az árnyékba kicsit szunyókálni. Gábor hamar elaludt, s míg mélyen aludt én visszalopóztam a házba és a táskából a felszerelés egy részét lehordtam a latrina mögé, majd visszafeküdve én is elszundítottam.
Arra ébredtem, hogy az erdő szélén szarvas áll, míg Gábor nem mozdulva lesi azt. Hozzáértem, jelezve, ébren vagyok, megsimogattam, hogy ne mozogjon. Szép volt látni a szarvast, ahogyan ott áll és néz a távolba. Hirtelen megmozdult, oldalra nézett és eliramodott. Erre mi is felkeltünk és kiültünk a meredély szélén lévő padra és néztük, ahogyan lemegy a nap. Gábor vállán volt a kezem s felém fordítva megkérdeztem:
- Jól érzed magadat?
- Igen! – jött a válasz. – Gyönyörű itt. Látni a naplementét, a vöröslően lebukó napot, érezni az enyhe szellő birizgálását a bőrömön és semmit sem tenni. Csodaszép! – ábrándozott. Kénytelen voltam kizökkenteni ebből a hangulatából:
– Semmit sem tenni, az szép, üdvös, csak nem célravezető! – lohasztottam le Gábort. Azért, ha nem haragszol, én tennék, valamit, Veled. – kezdtem mondandómat.
– Nem véletlenül jöttünk ide, az Isten háta mögé! Itt nem jár, még talán a madár sem! Ezért ideális helyszín a bátorság-próba elvégzésére világosban és sötétben egyaránt. Az lesz a büntetésed bevezetője! – jelentettem ki végül.
Gábor gyanúsan nézett rám, kis felhő is átszaladt a szemén, de a következő pillanatban már tisztán és bizalommal nézett újra rám s mondta:
- Nem tudsz semmi olyant tenni, ami megingat abban, hogy tudatosan cselekszel. Mindig tudod, mit, miért teszel….velem!
Megerősítettem ebben a hitében s mondtam, hogy jó lenne, ha elmenne a latrinára, ha kell, ha nem. Megkérdeztem, volt-e már olyanban és tudja-e, hogyan kell használni? Igenlő válaszára megnyugodtam, s elengedtem. Nem sok idő múlva jött is vissza, majd megkérdezte:
- Itt hol mosdjak meg és mivel?
A ciszterna tetejéhez vittem, levettem a lakatot és megmutattam, hogyan merjen vizet az ott lévő lavórba, öblítse ki, majd újra vizet merve mossa meg a kezét.
- Ott a szappan. – mutattam a lavór mellé. – Törülközőt meg hozok! – tettem hozzá.
- Igen, de …- kezdte, majd némi töprengés után folytatta: - Itt nem tudok úgy megmosdani, hogy ne lássanak meg! – jelentette ki.
- S ki fog még rajtam kívül látni? – kérdeztem: - Tán az őzike, vagy a nyulak, hogy a madárkákról ne is beszéljünk? Dobd le a cuccaidat és ülj a lavór fölé, és úgy mosakodj meg! – segítettem neki.
Én elmentem a házba a törülközőért. Kettőt is hoztam, egy alsót, meg egy kéztörlőt. Mindkettőt odaakasztottam mellé az egyik ágra. Láttam, már mosdik, majd elvéve a törülközőt, meg is törülközött. Felegyenesedett, de kezét még farkincája elé tette s úgy állt egy ideig. Körüllesett gyorsan, majd kezeit végtelen lassúsággal leengedte. Állt és látszott élvezi az esti szellő cirógatását a libabőrös testén. Elmosolyodott és vidám lett.
- Nem is hittem volna, hogy ez is megtörténik velem! Tényleg fergeteges, király! – lelkendezett ott állva.
- Nézd! – mutattam a meredély felé. – Ott a távolban látod azt a Dunán úszó hajót?
S míg bámult, meredt, amerre mutattam, a latrina mögül előhúztam egy kisebb csomagot. A csomag zörgésére odakapta tekintetét s megdermedt. A csomagból kötelek lógtak ki és én két kézbilincset vettem elő belőle. Sóhajtott, majd megadóan maga elé nézett, lassan térdre ereszkedett és előre nyújtotta karjait, hogy feltehessem a bilincseit a csuklóira. Majd elővéve felkerültek a bokabilincsek is. Ekkor elővettem egy golyós fejhámot, amit a szájába tettem, a többi szíjjal a fejére csatoltam a hámot, s végül a szemellenzőt is megigazítottam. „Ököl”-próbával ellenőrizve, hogy nem lát-e ki alóla.
Kiléptettem a bokájáig lehúzott gatyájából és nadrágjából, majd lehúztam a fején át a pólóját. Ott állt előttem mezítelenül, de a lágy szellőben dideregve, libabőrösen. Fel kell melegítenem. – gondoltam s elvezetve az erdő szélén álló fákhoz kezeit széttárva kötöztem meg a bilincseknél fogva egy-egy fához. Majd ugyanezt tettem a lábaival is, amiket kis terpeszben kötöztem meg.
Visszamentem s kivettem egy korbácsot, de végig beszéltem hozzá, hogy hallja ott vagyok, s érzékelje a távolságot is, ahonnan beszélek. Mögé álltam s lecsaptam. Összerándult. Apró, de gyors ütésekkel vertem végig a hátát, a popóját és a lábait a combjaitól lefelé a vádlijáig, majd vissza. Majd úgy irányítottam az ütéseket, hogy az oldalán keresztül előre is csapódjon a mellére, hasára. Átmentem elé és onnan is ütöttem rá jó párat, de még mindig kicsiket.
Abbahagyva mondtam, hogy most pihenhet, én is elmegyek, de hamarosan visszajövök. Nem sokára visszatértem és hangosan mondtam, hogy csipeszelni fogom, mint már otthon. Egyenként tettem rá a fa csipeszeket, de most végig a karján alul, majd a hónalján át végig az oldalát s tovább a combján a térdéig, mindkét oldalon. Majd a fém csipeszeket a mellbimbóra és párat a hasára. A golyóira is került pár darab a csipeszekből, s nem felejtkeztem el a farkincája végig fonását sem bőr pertlivel s külön a tövének elkötését.
Mikor a végére értem kicsit kedvtelve nézegettem, majd egyenként levettem a legrégebbiekkel kezdve. A farkincájáról a bőrpertlit úgy húztam le, hogy vele szembe álltam s meghúztam. Folyamatosan tekeredett le, s végül a farka tövéről is lejött. Látszott, hogy fájt, vonaglott, de mikor vége volt megrázkódott párszor.
Elővettem a kéztörlőt, benedvesítettem, majd végig törültem s a másikkal szárazra dörzsöltem. Visszamenve a házba kihoztam több pokrócot (durva ló pokrócok voltak) s a földre terítettem. Leoldoztam a fákról, s a pokrócokra fektettem hasra. Kezét a háta mögé téve összekarabinereztem, majd a lábait is s végül ezeket is egymáshoz. Addig húztam, míg bírtam, s megkötöttem. Egy darabig így hagytam gúzsba kötve, hogy szokja. Majd oldalra döntöttem, s a felkarjainál és combjainál is összekötöztem.
(folyt. köv.)