Kezdő Sub története (5)

Tibor maga is elcsodálkozott azon, ami következett, mivel azt hihette csak szóban serkentem.
- Gábor, gyere ide! - kiáltottam, mert kicsit távolabb dolgozott. Éppen annál a padnál álltunk Tiborral, ahol tegnap meglátott bennünket. Gyorsan abbahagyta a munkát Gábor és odajött hozzánk. Kissé félénken állt meg előttünk.
- Tibor azt mondta, nem dolgoztál elég keményen. Gyerünk, térdelj oda fel a padra, hajolj át rajta úgy, hogy a kezed leérjen a földre. – parancsoltam meg.
- Igen, Uram. - mondta, és minden további nélkül elhelyezkedett a kívánt pozícióba.
A munkásnadrágja egy kicsit szűk volt, ezért teljesen ráfeszült a fenekére, még a bokszeralsó szegélyei is jól látszottak. Tibor figyelme felélénkült.
- Számold az üléseket hangosan! Húszat fogsz kapni figyelmeztetésül, hogy keményebben dolgozz! – hallotta Gábor és Tibor is. Mindketten elcsodálkoztak.
Elkezdtem verni Gábor fenekét bőrszíjjal, szépen, lassan. Tibor egyre közelebb jött, hogy jobban lássa. Le sem vette tekintetét Gábor fenekéről. A nadrágja elejére pillantva már tudtam, tetszik neki, amit lát. A tízedik ütés után váratlanul Tibor kezébe nyomtam a bőrszíjat. Annyira feszülten nézett, csak akkor kapott észbe, amikor már a kezében volt.
- A következő tíz a tied, hiszen te dolgozol vele. Gyerünk, húzz rá a fenekére, hogy jobban menjen a munka a részéről! - parancsoltam rá Tiborra.
Meglepődött, de mikor rám nézett és látta komolyan mondom, nem tétovázott tovább. Első kettő egy kicsit finom ütés volt, s amint rászóltam, hogy erősebbet, igazán belelendült. Gábor, míg én vertem a fenekét, nem mozdult, persze én vigyáztam is rá, inkább hangja volt az ütéseimnek, mint ereje. Tibor ütései viszont már fájdalmasak voltak. Főleg az utolsók. Annyira belejött, hogy Gábor már nem bírta ki anélkül, hogy fel ne jajduljon.
Gyönyörűség volt nézni őket. Egy csodaszép, magas, sportos férfit, elfenekel egy izmos, még magasabb, jóképű másik férfi. A látványtól majdnem elélveztem. De nem csak nekem volt szűk a nadrágom. Tibor farka is állt, mint a zászlórúd, majd átszakította nadrágját.
Szóval ez tetszik neked, gondoltam magamban, a fenekelés. Vajon csak adni szereted, vagy kapni is. Most, hogy a beetetés már megvolt, este biztos ráharap a csalira is. Majd szép lassan kiderítem, mit szeret Tibor. De egyelőre, ennyi elég legyen neki, nehogy elteljen vele. Megragadtam Tibor karját, ő még mindig Gábor fenekét nézte, és elindultunk a ház felé. Gábornak odaszóltam, tegyen rendet és utána jöjjön ebédelni. Amikor Tibor magához tért az extázisból, kicsit zavarban volt. Tibor kezdte a beszélgetést:
- Jó sok pénzzel tartozhat, ha szó nélkül hagyta, hogy így elverjük a fenekét.
- Igen, elég sokkal. - válaszoltam szenvtelenül.
- Meddig fog itt maradni? - kérdezte leplezetlen kíváncsisággal.
- Egy pár napig, esetleg egy hétig biztos itt lesz. – válaszoltam, flegmán a kérdésre.
- Akkor igazad van, ha az elején megmutatod ki az úr a házban. – helyeselt Tibor.
- Tudod, nincs más módszer a kezemben, ha rosszul dolgozik. Fizetni nem tud, el nem küldhetem, nem tehetek mást. – hazudtam.
- Szerintem hálásnak kellene lennie, hogy befogadtad ide. Az a kis fenekelés nem árt meg neki. Ha a műhelyben is lehetne ilyet, akkor sokkal jobban mennének a dolgok ott is. – jelentette ki még Tibor elégedetten.
- Nem fog zavarni, ha vele kell dolgoznod továbbra is? - kérdeztem álnokul.
- Dehogy, egyáltalán nem! - vágta rá gondolkodás nélkül Tibor.
- Reggel azt vettem ki a szavaidból, hogy nem örülsz neki. - cukkoltam egy kicsit őt.
- Nem, nem, félreérteted a helyzete. Csak nem ismertem a részleteket. De most, hogy már ismerem, nagyon örülök neki, ha a segítségedre lehetek.
- Akkor jó. – fejeztem be a beszélgetést Tiborral.
Az ajtóban elváltunk, ő hazament ebédelni, mi is bementünk Gáborral. Nem panaszkodott, nem nyafogott semmit. Én elláttam Gábor fenekét gyógyfüves borogatással, kenőccsel.
Mire Tibor visszaért, Gábor fenekén alig látszott valami.
- Ha Tibor délután rácsap a fenekedre, ne ellenkezz vele, érted. Az ablakból foglak figyelni benneteket, ha elfajulna a helyzet, majd közbelépek. – ígértem meg.
- Köszönöm, Uram. - válaszolta kissé megnyugodva.
Minden rosszban van valami jó. Ez Gáborra is igaz, most jól jön, hogy tegnap úgy elvesztettem a fejem. Segíthet Tibort befogni, mint csali. Ha a tegnapi nap nem úgy végződik, ahogy, akkor talán betartom Gábornak tett ígéretem, hogy csak én foglalkozom vele. A múlt az már múlt, most nézzek inkább a jövőbe.
A délutáni műszak is eseménytelenül telt el. Tibor csak néha szólt rá Gáborra, hogy mozogjon, de nem mert ráverni a fenekére. Öt órakor először Gábor jött be a házba. Kérdezem tőle milyen volt a délután, azután elküldtem mosakodni, meg hogy vegye le a koszos ruháit. Tibor is bejött, megkínáltam üdítővel, mivel kocsival volt.
- Délután már szorgalmasban dolgozott Gábor? - kérdeztem meg tőle.
- Igen, kicsit jobban iparkodott. - felelte az.
- Akkor használt neki az a kis figyelmeztetés, délben? - feszegettem tovább a kérdést. Tibor figyelme most, erre a kérdésemre felélénkült.
- Határozottan használt! - vágta rá gyorsan, túl gyorsan is.
- Beleadott mindent a munkába?
- Hát azt nem mondanám, még lehetne mit fejlődnie. - mondta izgatottan Tibor.
- Szerinted, holnap jobban dolgozna, ha most is kapna egy kis figyelmeztetést?
- Szerintem igen, a hasznára válna. - mondta reménykedve Tibor, közben nagyokat nyelt az izgalomtól. - Ha időnként nem szóltam rá, akkor nem figyelt oda, mit, hogyan csinált s kellett volna csinálnia. – erősítette meg még reménykedő hangon.
- Én is így gondolom, gyere velem! - intettem Tibornak és elindultam a nappali felé. Útközben felkaptam egy széket, és a nappali közepére tettem.
- Ülj ide! - utasítottam Tibor. - Mindjárt jövök.
A fürdőszobába menet magamhoz vettem egy rövid kötelet, benyitva láttam, hogy Gábor már megmosta kezét és arcát, levette nadrágját. Egy fekete testhezálló bokszeralsó és a sötétkék zokni volt rajta. Elkaptam a karját, nekinyomtam a folyosó falának. Hátracsavartam a kezeit, majd összekötöztem őket. Bár meglepődött Gábor, de jól tűrte. Tibor tisztán látta mi történik, mert nyitva hagytam a nappali ajtaját. Míg Gábor kezeit kötöztem össze, halkan a fülébe súgtam, hogy bármi történik is, nem beszélhet. Azért látszott rajta, hogy fél egy kicsit. Erősen magragadtam a nyakánál, bevittem a nappaliban és ráfektettem Tibor térdeire.
- Tibor szerint hasznodra válna egy kis fenekelés. - mondtam, inkább Tibornak, mint Gábornak. - Gyerünk, kezd el, csak keményen! - biztattam Tibort.
Tibor hitetlenkedve szemlélte az elmúlt másodpercek eseményeit, és még most sem ocsúdott fel meglepetéséből. Néhány pillanat kábaság után azonban magához tért és hatalmas tenyerét Gábor fenekére téve elkezdte csapkodni azokat. Először csak egyet-egyet csapott farpofáira, de kezdett belejönni, és egyre jobban és erősebben ütötte azokat. Amit ráérzett az ízére, egyre ügyesebben püfölte, Gábor fenekét. Nem egy pontot csapkodott, hanem szépen körbe, egyenleten záporoztak az ütései. Láttam, nagyon élvezi a helyzetet, nem is figyelt másra. Gábor már nem annyira élvezte helyzetét, most már kezdett fájdalmas lenni a verés részére. A huszadik ütés után rászóltam Tiborra, jó hangosan. - Húzd le az alsógatyáját, úgy folytasd a fenekelését! Nem kellett kétszer mondani, szinte majd szétszakadt a bokszeralsó olyan hévvel tépte el Gáborról azt Tibor. Lehúzta egészen a térdéig. Gábor kétségbe esve nézett rám, de nem szólalt meg. Feneke már ekkor is szép piros volt, pedig még csak a bemelegítés történt meg Tibor részéről. Amint meglátta a csupasz feneket és azt, hogy milyen nyomot hagy rajta a keze, teljesen bevadult. Most kicsit kisebbeket ütött, de olyan szaporán, hogy számolni sem tudtam azokat. Gábor elkezdett feszengeni, próbát kitérni az ülések elől, a lábaival kapálózott, teljesen behajlította őket, hogy védje a fenekét. Már minden ütés után felszisszen.
(folyt. köv.)