Taxis 2
2015. 07. 03. 23:31 | Published: 1047x
A subom boldogan várt.
Minél hamarabb le szerette volna venni az övet és megfogni a farkát, érezni és látni.
De ez nem történt meg. Hisz az Úrnő élvezete kell, hogy legyen az első minden egyes rabnak. Az enyémnek meg pláne, mert ő teljesíti minden egyes nagyon kívánt vágyam.
Azt gondolta egy hónap múlva könnyedén megszabadulhat az övtől, de mivel nem volt olyan jó fiú és többször is kérte volna a kulcsot ezért gondoltam kicsit tesztelem mit bír.
Először is kikötöztelek a székhez ami már megannyi pillanatban segítségemre volt majd a CB6000 övben teszteltem le, egy órát kínoztam az övben, neki kínzás volt a kényeztetés ahogy a nyelvemet bedugtam elől és a makkot simogattam vele, vagy csak simán úgy tettem mintha finoman szívogatnám a makkját.
Néha azért benyúltam és az ujjammal is simogattam.
Egyszer egyszer még megnyaltam majd levettem.
Alig tudtam a ketrecet lehúzni és már teljesen kemény is volt kicsit húzogattam majd elmentem a mosdóba és hagytam csillapodni a helyzetet.
Ezután vissza került az öv, de már nem a 6000 hanem a CB6000 s
Újfent úgy jártam el, de most még az öledben vonaglottam is, addig simogattam az öves farkaddal a csiklóm még el nem mentem. Aztán finoman leszopogattam a lucsim az övedről és levettem. Újfent elkezdtem húzogatni.
De nem tartott addig, hogy élvezni is tudjál.
Azt gondoltam volna, hogy második próbálkozásomnál már felrobbansz.
Hagytunk újfent egy kis szünetet, azért az S övben egy óra kényeztetést nehéz volt kibírnod, rendesen könyörögtél ám nekem.
De nem tettem meg neked azt, hogy abba hagytam volna.
A következő a CB3000 öved került fel, már nehezebben hagyott alább a merevedésed, de egy kis csipesz a mellbimbódra és újfent puhultak a dolgok odalent neked.
Elég nehezen viselted el már azt, hogy simogatom ezzel az övvel is a puncim és újra végig hallgatod és nézed ahogy elélvezek, de az Úrnőd élvezete mindenek előtt áll neked.
A következő levételnél csak a ketrecet csúsztattam kissé előre, majd rátettem a legkisebbet tüskét és szerencsésen vissza tudtam zárni pár perc után az övecskéd.
Még alig izgattam a számmal az öved mikor teljesen kitöltötted, és a nyelvecském sem kellett az öv lukacskáján bedugnom, mikor már éreztem a számba a makkod, már amennyi kilógott belőle.
Nagyon élveztem azt, hogy érzem elől kidudorodó férfiasságod csúcsát.
Aztán újra övedbe, de már akkor nagyon nyafogtál és kérleltél, dühös is voltál és nagyon mocorogtál is.
Nem akartad kivárni a gyönyöröm.
Amikor befejeztem és elmentem, levettem az övet, de nem élveztettelek el.
Egy lavór vizet hoztam és egy kevés tusfürdőt a szivacson, megmostam a farkad. majd vissza zártam rád a CB6000 s övet.
Amikor vissza zártalak, megkértelek vigyél haza.
Az estém itt befejeződött.
Még párszor megkértél, hogy inkább a CB3000 övbe zárjalak be, mintsem a legkisebbe ami volt neked.
De nem engedtem neked.
Mikor lesétáltunk pont a kocsid mellett állt a taxi és még a taxis meg is kérdezte biztos nem vihet haza.
Nagyon dühös volt, hogy nem ő kísér haza ráadásul azért is, mert látta a subocskám.
A rabom fel sem figyelt rá.
El volt foglalva az s szorításával.
Annyit kérdezett a taxis előtt, hogy mikor láthat újra.
Én pedig csak annyit mondtam, hogy hamarosan majd felhívlak ha úgy alakul a napom.
A taxis elköszönt és el is hajtott még mielőtt mi ki álltunk volna a parkolóból.
Comments (0)