Színek játéka

Te láttad már az életed képét?
Mond, hogyan képzeled az ékét?
Előveszek egy nagy vásznat,
melyre egy gyönyörű kép vágyhat.
Ecsetek száza akad kezembe,
de csak két szín látható a jelenben.
Fekete, mely a társadalomból fakad.
Fehér, mely hozzám tapad.
Felvázolom képem vonalait,
mely körbe vezeti szemeid.
Felfestem életem hibáit,
de fehérrel tompítom tereit.
Madár szárnyán árad egy szín.
Kanárisárga, mely felhevít.
Vidámsággal telik meg a kép,
de érzem ennél többet kér.
Feltekintek hát az égre.
Ott látom meg a kobaltkéket.
Szabadság járja át a testem.
Érzem, nem ez lesz vesztem.
Tovább kutatok ezen a ködön,
így talál rám a kadmiumvörös.
Feltámad a szenvedély,
többé már nem kér engedélyt.
Véremet veszi ez a szín.
Már nem bírom ezt a kínt.
A színek egybe folynak,
nem azt jelentik, mik voltak.
Narancsvörösben lelem
boldogságát szellememnek.
Az ég és a föld közeledik
smaragdzöldet kötelezik.
Sötét ibolya jön segítségemre,
visszaadja hát az érzékemet.
Égetett sziéna gondoskodik termékenységemről
Felszabadítva szárnyalhatok festményem érzetéről.
Végül payne-szürkével nyugtatom lelkemet,
a sok szín átjárta töretlen jellemed.
Festményem végre elkészült.
Ez a vászon mostanra megszépült.