Újabb játék a dobókockával 2. rész

Könyörögni akartam, de nem tudtam kicsit hátra léptem, jelezni akartam tedd be tégy velem amit akarsz, de te nem tetted, újfent csak a kezed ütését éreztem popómon.
Majd belém hatoltál, de csak makkoddal. Kicsit így éreztél aztán kihúztad.
Majd egy nadrágot adtál rám és újfent a kocsidban kötöttünk ki, egy közeli elhagyott gyártelepre vittél, ott segítettél kiszállni, mert a számba gag, a kezem hátra bilincselve.
A nyál a fűzőmön folyt.
A gyártelep egyik ajtajához vittél ott egy kampó volt az ajtókeretbe hajtva, masszívan, oda akasztottad fel a láncát a bilincsnek és egy puszit kaptam omlókamra.

A fülembe súgtad:
- Reggel itt vagyok érted

Én elkezdtem hangosan tudtodra adni, hogy kérlek ne hagyj itt nadrág nélkül egy száll fűzőben és cipőben.
A lábaim már kezdtek fájni, magas volt a sarka még nagyon nekem.
De ha kiléptem volna, akkor túl magas lett volna az ajtó így egész éjjel a cipőben vártalak.
Kicsit lehűlt a levegő éreztem ahogy mellbimbóim megkeményednek, a puncim is fázott mert fel voltam rendesen izgulva, tiszta nedves voltam.
A nyálam folyt a fűzőt kissé már át is áztatta, a szellő ami fújdogált eléggé hűvös volt.
Féltem, akár milyen neszt hallottam azt hittem valaki megláthat és az járt a fejembe, ha meglát vajon segít vagy éppen kihasználja a helyzetet, igazán nem is láttam, mert tök sötét volt.
Amikor lépteket hallottam, meg sem mertem moccanni, hogy a lánc ne csörögjön..
De akkor éreztem, hogy valaki a hátam mögött áll.
Majd fény és egy árnyékot pillantottam meg a földön, ami egyre csak közelített, majd éreztem, hogy hozzám ér, a lábaim közé nyúl és én csak nyüszíteni tudtam a szájpecektől, ki akartam tolni nyelvemmel, de nem ment.
Aztán rúgni akartam, de megfogta az a valaki lábam, az ujjait éreztem a csiklómnál. Nem tudtam mit tenni.
Majd a szemem bekötötte és leakasztott, a kezeimből rendesen kiment a vér…
Zsibbadt is rendesen, védekezni sem tudtam, a falhoz taszított, undorítónak éreztem a dolgot, de még védekezni sem tudtam.
Behatolás pillanatában, csak a könnyem hullott, mikor megszólalt.

- Én vagyok ne félj

Egy hangos sóhaj és megkönnyebbültem, hogy te vagy bennem és te használod ki ezt a helyzetet, mikor végeztél, elengedted a kezeim, levetted a fűzőt, a szemem bekötve hagytad a kezeim szabadok voltak végre.
5 órát voltam magamra hagyva.
Egy köntöst kaptam és egy papucsot, ami rajtam volt betetted a csomagtartódba, azt mondtad a fűzőt holnap kitisztíttatod.
Mikor felértünk hozzád én akkor tértem magamhoz és csak átöleltelek, hogy megnyugtassam magam, tényleg te voltál.

Kinevettél, hogy megijedtem, pedig ez nem volt olyan szitu amiben nem rémülhettem volna meg, hogy valaki csak úgy megerőszakol.
Elmondtam neked, ne tudd meg mekkora megnyugvás, hogy te voltál és nem más, a sötét nagyon felébreszti az emberekben a félelmet, még ha meg is látott volna valaki és segít az is másabb lett volna, mint az amit ő tett akkor velem.
Rémisztő volt a tudat, hogy azt a helyzetet valaki kihasználhatta volna amiben te hagytál engem.