Tél

A lemenő nap még ragyogott. A felhők felett. A város ebből azonban már semmit nem vett észre. Lentről a hófelhők vastagnak és áthatolhatatlannak tűntek. Az elmúlt napokban az idő egyre hidegebb lett. Az utcák elnéptelenedtek, mindenki visszahúzódott a házába. A város kéményei mind kitartóan füstöltek.
az emberek vártak. Ki izgalommal, ki félelemmel , ki idegesen. De vártak. Várták az első hó megérkezését és tudták már nem kell sokáig várniuk.
Az első hópehely ennek az estének a beköszöntével született meg és indult útjára. Apró volt, és lassan a szélnek kiszolgáltatva haladt célja felé.
A város egyik kis utcájában fiatal férfi áll egy játékbolt kirakata előtt, mintha érdeklődne a kirakott áruk iránt, de ez csak látszat. Gondolatai távol járnak az őt körülvevő világtól. A kihalt utcán azonban így is könnyen felfedezi a mozgást. Kecsesen mozgó alak közeledik. Még a vastag téli öltözete sem rejti el teljesen női adottságait.
Fejét lehajtva lépked, sapkája alól kilátszik hosszú szőke haja mely szinte világít a sötét háttér előtt.
Mikor már közel van a férfihoz megáll és tekintetét ráemeli. Egyikük sem szól egy szót sem. Egy darabig állják egymás tekintetét. Majd a nő elfordítja a fejét. A férfi halványan elmosolyodik. Közelebb lép a nőhöz és megakarja érinteni az arcát mikor az apró hópehely annak az arcára hullik.
Keze megáll a levegőben. A hópehely elolvad a nő arcán és elkezd lefele folyni.
- Óh- suttogja a férfi- mint egy könnycsepp.
Befejezi a megkezdett mozdulatát és ujjával letörli a nő arcáról a „könnycseppet”
- olyan mint én vagyok- mondta a nő.
- Hogy érted? – kérdezi a férfi.
- A hópehely. Megérkezett valahová tisztán és feloldodott a környezetében.
A férfi nem válaszolt. Kézfejével végígsímitotta a nő arcát, az némán tűrte. Becsukta a szemét és a férfi meleg kezéhez dörzsölte arcát.
Néhány pillanatig hagyta majd elhúzta a fejét és kinyitotta a szemét. A férfit látta maga előtt ahogy lenéz rá arcán még mindig halvány mosoly, szeme azonban komoly és gondterhelt. Körülötte pedig az első hópehely testvérei érkeztek millió számra. Ezalatt a néhány pillanat alatt a komor sötét utca kivilágosodott és mintha egy másik világba kerültek volna. Ruhájuk is lassan fehérbe öltözött.
- Gyönyörű szép- mondta a nő.
- Ez az első teled nálunk.- mondta a férfi, mintha csak magát akarná emlékeztetni.
- Igen, ez lesz. Azt mondják ez az igazi kezdete az ittlétnek.
- Így is van. – válaszolta a férfi. Az első hó mindig új kezdetet jelent nekünk. És most már neked is. De nem maradhatunk itt. Ez a szépség megtévesztő. Sok áldozata lesz a mai éjszakának.

Karon fogta a nőt és elindult. Az hagyta magát vezetni. Nem néztek egymásra. Nem szóltak semmit. A közelben valahonnan halk zene szürödött ki. Ahogy haladtak a zene egyre hangosabb lett. Mígnem elértek vastag fa ajtóhoz. A nő felpillantott a hatalmas ajtóra és látta rájött hogy a zene nem bentről szürödik ki. A rejtett hangszórók az ajtóban voltak.
A férfi szembefordult a lánnyal az azonban nem nézett vissza rá.
-Ez a hely tökéletes lesz nekünk.
Válaszra sem várva lenyomta a kilincset és belépett. A lány követte. Apró kis előtérbe érkeztek. Szembe velük a helység méretéhez illő pult állt. Mögötte magas, fekete hajú nő állt. Élénkpiros bőrruhája pontosan követte testének közel tökéletes vonalait. Felnézett az újonnan érkezettekre. A férfira nem szánt sok időt, az alacsony szőke hajú lányt azonban alaposan végigmérte.
Külsőre egy dologban hasonlítottak, mindketten gyönyörűek voltak, minden férdi és női szemnek egyaránt.
A fekete hajú nő visszanézett a konzoljára , leütött néhány gombot majd újra felnézett és így szólt:
- Üdvözlöm.- mondta a férfinak. – A nevem Jasmine. Miben állhatok rendelkezésére?
- Egy helységre van szükségem.
A nő tekintete újra a szőke lányra ugrott, majd vissza a férfira.
- Természetesen.- mondta színtelen hangon. Kövessen kérem.
Kilépett a pult mögül. Teste teljesen láthatóvá vált. Ruhája éppencsak combközépig ért. Magas sarkú cipője ugyanolyan piros árnyalatban pompázott mint ruhája. Elindult a kis előtérből jobbra nyíló folyosón. A két vendég csendben követte.
Ajtók nyíltak a folyosó mindkét oldalán. Ahogy haladtak az ajtók mögül hangok hallatszottak ki. Beszélgetések és viták. Fájdalmas kiáltások és kéjes sikolyok. Ezek hallatán a lány mindig összerándult. De mivel ő zárta a sort ezt senki nem vette észre.
Jasmine hirtelen megállt. Megfordult, ruhájának mély dekoltázsa mely minden férfira azonnali hatással van, mint ha most nem müködne. A vele szemben álló férfi nem vett róla tudomást.
- Ez az öné.- mondta a férfinak. – Az ajtó kódszáma 1701.
Ennek hallatán a férfi arcán furcsa vidámság suhant végig de el is tűnt.
- Köszönjük Jasmine. Most elmehet.
Jasmine arcán enyhe bosszúság tűnt fel, de nem szólt. Biccentett a férfi felé majd távozni készült. Az azonban utánanyúlt megrgadata a karját és visszahúzta, majd így szólt:
- Nem hallottam hogy a hölgyet is köszöntötte volna.
Jasmine arcán düh és értetlenség áradt szét, szavait kereste:
- De … én azt hittem… hogy Önhöz…
- Tévedett Jasmine. Halljam.
- Köszöntöm nálunk. Hölgyem.- préselte ki magából a szavakat.
A szőke lány nem nézett rá, csak halkan ennyit mondott:
- Köszönöm. Ennyi elég lesz.
Ezután a férfi még jobban megszorította a karját. Jasmine felsziszent, majd hirtelen elengedte.
Az ajtóhoz lépett, beütötte a kódot a számlapon, belökte az ajtót és belépett a sötét helyiségbe. Néhány pillanat múlva fény szürödött ki. A férfi a kezét a lány felé nyújtotta
- Kérlek- szólította meg. A lány a tenyerébe helyezte a kézfejét és a férfi lassan behúzta.
Mikor eltűnt a helyiségben a férfi egy utolsó pillantást vetett Jasminre. Az megremegett a pillantásától. Majd a férfi becsapta az ajtót.
Jasmine egy pillanat múlva elindult vissza a helyére mikor nedvességet érzett a lábai között. Ruháján is folt éktelenkedett. Megállt végigmérte magát és rájött a férfi nemcsak a ruháján hagyott nyomott.


A férfi a szoba közepén állva találta a lányt. Ablak nélküli helység volt. A vílágítás inkább csak a hangulatot adta. A bútorokat mintha Jasmine ruhájához készítették volna, piros bőrfotelek és kanapé helyezkedett el egymással szemben, a falon téli tájképek és középen egy hatalmas italszekrény, alatta pedig egy másik üveges poharakkal. A bejáraton kívül 2 másik ajtó volt található a szobában, de ezeken nem volt biztonsági zár.
A férfi nekitámaszkodott a falnak, miután megszabadult kinti öltözetétől.
A lány megérezhette a tekintetét mert megfordult és ránézett majd elfordult. A férfi eddig is vonzotta a pillantását de így elegáns és minden bizonnyal méregdrága öltözetében mint a mágnes vonzotta a szemét.
- Kérlek-szólította meg a lányt .- Helyezd magad kényelembe. Add ide a kabátod és sapkád majd én elintézem.
A lány így is tett. Levette kabátját és sapkáját ami alól kiszabadult vállig érő arany haja. Tudta hogy a férfi figyeli ezért lassan mozgott, nem akart hibázni. Mikor végzett átadta a darabokat. Az előtérbe vitte őket de a lány nem tudta pontosan mit csinál velük.
Sötétkék pulóverében és egyszerű farmernadrágjában egyszerűnek és semmilyennek érezte magát a férfi mellett.
- Foglalj helyett. Ne légy ilyen feszült.
A lány azonban így szólt:
- Nem volt erre semmi szükség.
- Mire nem votl szükség? –kérdezte a férfi meglepetten
- Jasmine. Miattam nem kellett volna ezt tenni vele.
- óh. Nos, lebecsülöd magad. Neki pedig amúgysem árt egy kis alázatot tanulnia. Az senkinem sem árt. És túl fogja élni, az egójával együtt.
- Sűrűn jár ilyen helyekre?
- Igen, elég sűrűn. De nem azért amiért gondolod. De ülj már le kérlek.
És mintha példát akarna mutatni kényelmesen leült z egik fotelbe és a vele szembe lévőre mutatott. A lány nem ellenkezett tovább és ő is helyett foglalt.
- mit szeretsz? Hogyan szólítsalak?
- Catherine vagyok. De csak Cat nek szólítanak.
- Értem, szóval Cat, én James vagyok. James Clark.
- Örvendek- mondta a lány.
- Nagyon bátor vagy hogy így eljöttél.
- Nem érzem magam annak.
- Nem baj Cat. Monnd mire számítasz most?
- Nem tudom. Nem hiszem hogy sok választásom lenne ha bántani akarna.
- Jajj Catherine. Azt hiszed ezért hoztalak ide? Valami különlegeset akarok adni neked, bántani bárki tud. Valóban megtehetném. Megkaphatnálak úgy és ahányszor csak akarlak és semmit nem tehetnél ellene. És tudom hogy nem ellenkeznél. De én nem látok ebben igazi hatalmat. Sem erőt. Ez csak erőszak lenne. Sok mindent láttam már és tudom hogy az igazi hatalom amit sosem kell használni.
- És Jasmine?- kérdezte a lány.- ő nagyon megrémült.
A férfi elmosolyodott, majd ezt mondta:
- nem annyira mint gondolnád. És az ő esetében ez csak figyelmeztetés volt. Nem lesz veled többet tiszteletlen.
- nem akarok tiszteletet senkitől. Azért jöttem ebbe a … városba hogy eltűnjek. Hogy elfeletjtsek mindent. Hogy úgy tűnjek el mint az első hópehely az Ön kezén. Nem akarok döntést hozni többet.
A férfi nem válaszolt. Felállt. És odasétált a lányhoz. Álla alá nyúlt és felemlte a fejét. Belenézett a hatalmas szomorú szemekbe.
- Miben akarsz feloldodni?
- az erejében. A hatalmában.
- menj a be a jobb oldali ajtón és feküdj az ágyra. Várj meg.
- Igen, köszönöm.
A lány elindult a szoba felé de a férfi hangja parancsolóan megállította.
A ruháidat hagyd itt. Az összeset.
A lány engedelmeskedett. Ezután még jópárszor.
Az ablaktalan, hangszigetelt szoba elrejtette előlük a külvilágot. A havazás egyre erősödött. A szirénák egész szóltak. Beköszöntött a tél.