Nini, ki jön még s akar dominálni (3)
2015. 01. 14. 20:05 | Published: 942x
A Domina elment s én visszajőve foglalkoztam tovább, vagy inkább újra a Subunkkal, aki ott várt rám a konyhámban, az ablak előtt, reszketve. Látszott, hogy elmosogatott az idő alatt, míg mi a Dominájával a szobában voltunk, de az is látszott, hogy még mindig igen rémült és nagyon szeretne kérdezni tőlem valamit. Így hát odalépve megveregettem a feszülő popóit, mindkettőre rávertem és átfogva a vállát, beirányítottam a szobába, magam előtt.
Ott térdre esett előttem a szőnyegen. Nem is mert felnézni rám. Most ő nézte merőn a szőnyeg mintáit, miközben térdeltében még jobban reszketett, mint állva az előbb, kint a konyhában. Mellé léptem, majd a felkapott korbáccsal jól elnáspángoltam a popóit, mindkettőt, szép túli rózsaszínűre. Továbbra sem mert közben megszólalni, meg sziszegni sem, pedig biztosan fájhatott neki. Ekkor egyik kezemmel felemeltem a fejét, hogy lássam az arcát. Az vonaglott a visszafojtott fájdalomtól, a szemeiben könnyek gyűltek, de hősiesen próbált viselkedni.
- Össze ne tojd itt magadat a félelemtől! – szóltam rá nevetve. – Ez semmiség volt ahhoz képest, amit majd otthon a Dominádtól fogsz kapni. – fenyegettem meg, vagy inkább tényszerűen közöltem csak vele.
- Igen, Uram, azaz nem Uram! – válaszolta fojtott, megcsukló hangon a Sub, de lassan már, rám mert nézni.
- Látod nem az ördög, vagy valamilyen démon vagyok. – nevettem el magamat kétségbeesett képét látva.
- Igeeeen, Uram! – nyögte ki és várta a folytatást, de már megenyhülve.
- Mikor a Dominádat kiengedve visszaléptem a konyhába, nagyon akartál valamit kérdezni tőlem. Nem jól láttam, érzékeltem, vagy már nem akarsz? – cukkoltam.
- De, Uram, jól érzékelte. – válaszolta: - Kérdezhetek most is?
- Erre várok, nyögd már ki! – dörrentem rá.
- Engedje meg Uram, hogy elmondjam előtte, hogy eszembe sem jutott, hogy a Dominám arra vetemedik, hogy Uramra kezet emel. Ha ezt csak sejtem is, akkor biztosan nem hozom, engedem ide. Kérem, higgye ezt el nekem Uram! – kezdte, majd mivel erre nem reagáltam, így folytatta: - Nagyon megalázó volt, amit a Dominám tett az Urammal? Mert ha igen, verje le rajtam, megérdemlem. Nagyon is, mivel én vagyok az okozója. – nyögte ki, a végét már felszabadultan a Sub és újra rám nézett.
- Ahhoz semmi közöd, hogy mi történt közöttünk, mert az csak miránk tartozik. Kettőnkre. Megértetted? – üvöltöttem rá haraggal. Majd kicsit vártam s mivel láttam behúzza fülét-farkát, így folytattam: - De azt helyesen látod, hogy van a rovásodon, nem is kevés, amiért büntetést érdemelsz. Meg is kapod, itt és most! – dörrent még szigorúbban a hangom rá.
Odanyúlva lenyomtam a fejét, majd azt fogva előre is löktem, így támaszték nélkül előreesett és alig tudta a kezeit maga előtt letámasztani a szőnyegre. Négykézlábra került, de már rajta is voltan, a hátán ülve lovagoltam meg, de fordítva. A két kezemmel nagyokat csaptam a feszülő fenekére, ami még alig pihente ki az előbbi korbácsolás hatását, így most már folyamatosan sziszegett, később ordított is tele torokból. (Magamban jót nevettem, mert így volt könnyebb elviselnie a megalázottságot és a fájdalmát, no meg a félelmét.)
Bár szép piros, sőt égő vörös lett a feneke színe a kezeimtől, de hurkás nem! Közben magamban azt próbáltam felidézni, hogy ha a Domina akkor nem érkezik meg, milyen büntetést kapott volna a Sub tőlem. Arra jutottam, hogy újabb megaláztatásként kiszolgáltattam volna magamat különféle italokkal, készíttettem volna vele szendvicset magunknak, majd kihasználva a mezítelenségét, cukkoltam volna lógó farkáért, golyóiért, lassú, lomha mozgásáért és a végén ki is fejtem volna belőle minden cseppjét nem feledve kézbe venni, élvezettel eljátszani a hosszú, szép, göndör hajával is. Az nagyon tetszett nekem.
(Igen, ezt fogom tenni vele, most is. Még meg is szopatom magamat, no meg meg is lovagolom. – határoztam el magamban még a továbbiakat.)
- Készülj el a legrosszabbakra! A büntetésed következik! – hangzott a legkeményebb hangomon. A Sub összerezzent, még jobban összehúzta magát erre.
- De. De előtte még kiszolgálsz, mert utána erre már nem leszel alkalmas. – jegyeztem meg odavetve neki még. A Sub felkapta a fejét és ijedten nézett rám.
- Ne nézegess, hanem lódulj! – kiáltottam rá és kézbe fogva a hosszú haját, annál fogva rántottam fel a szőnyegről és lódítottam a konyha felé: - Kávét és szendvicseket akarok! Meg vizet is! – szóltam utána, de nem engedtem el a hosszú haját, így feje hátrahanyatlott s a kíntól felkiáltott, mikor elindult. – Ne ordítozz, hanem sietve szolgálj ki! – parancsoltam rá.
Hamarosan már jött is vissza a tálcán hozva mindazokat, amiket kértem. Elém tette a kisasztalt és elrendezte rajta a behozottakat. Odaállt mellém, mint egy pincér és várt.
- Mire vársz itt lógó, csüngő farkaddal és löttyedt golyóiddal. Csak elveszed az étvágyamat. Hozd magadat „formába”! – parancsoltam rá. Kissé értetlenül nézett rám, majd lassan kezdte felfogni és így húzkodni a farkát mellettem, állva.
- Fúj, mássz oda! – mutattam a sarokba és elküldtem magam mellől, de mire a sarokba ért és térdelve kezdte – nekem háttal – újra a farka felállítását, rászóltam:
- Lássam, látni akarom, mikor állsz végre újra rendelkezésemre! – gúnyolódtam rajta.
- Igen, Uram, próbálom gyorsan. – felelt vontatottan, de közben a keze serényen járt.
- Gyere közelebb! Ide mellém! – mutattam meg és így folytattam: - majd én is segítek neked abban. – ígértem meg, de segítség helyett csak akadályoztam a keze mozgását az odatett lábammal, valamint a kezeimre a szép, hosszú haját csavarva húzkodtam a fejét, hogy a fájdalomra, ne a farka felállítására tudjon csak koncentrálni. Sikerrel.
- No, mi van, te lomha szolga? Nem haladsz? Vagy készakarva teszed lassan? – cukkoltam még közben. Ő már csak nevetett ezen. (Átlátott a szitán.)
- Igen, Uram, ahogy parancsolod! Lehetek lassú is, lomha is, de egy biztos, megbüntetsz, bármit is teszek, mert meg akarsz. S így van jól. – felelte.
- Ne feleselj, hanem ha már a magadéval nem bírsz, akkor állítsd fel az enyémet! De nem kézzel, hanem szájjal! – parancsoltam.
Hagytam, hogy lehámozza rólam a ruháimat és elém térdelve alaposan nekilásson leszopni. Többször megmélytorkoztam, amitől öklendezett. Nem volt hozzászokva, de tűrte ezt is, mint más rigolyáimat.
- Nem akarok a szádban elmenni, hallod! Más tervem van még! – szóltam rá, s ütöttem a szájára, mert már nagyon közel jártam a végemhez.
- Ahogy óhajtja, Uram! – nyögte ki a Sub, akit már a hajába markolva húztam is fel magam elől és félig felállva rálöktem az ágyra. Hasra esett azon, így ugrottam rá, de előtte még szétrugdaltam a lábait és már hasaltam is rá, a testére és döftem belé a merev dákómat, nem is egyszer.
- Huh, ez nagyon jó, Uram! – szólalt meg nyögdécselve a Subom alattam. Erre még adtam Neki, s egyre gyorsulóan, majd megálltam pihenni, miközben fészkelődtem benne, majd újra rohamoztam erősen. Jó párszor sikerült ezt eljátszanom, időben visszafogva az eldurranásomat, mikor két nyögése között megszólalt:
- Még is csak a számban akar elmenni, Uram? – kérdezte meg.
- Nem, nem, félreérted, de ne pofázz most! – lihegtem.
Arra koncentráltam, hogy a végére erős lökéseket tegyek. Sikerült. Ráhasalva eresztettem belé, azaz a gumiba minden bennem lévőt.
- Most fordulj a hátadra s Te jössz! – utasítottam és már kaptam is el a farkát, húzkodtam erősen marokra fogva, majd kiengedve, ütemváltásokkal. Hamarosan Ő is kispriccelt. Nem kicsit, nagyot, több hullámban.
- Huh, ez nagyon kellemes volt, Uram! Köszönöm. – nyögte a végén zilálva.
- Nekem is. - feleltem: - Most menj és megkapod otthon is még, amit érdemelsz!
- Jöhetek máskor is Uramhoz? – kérdezte még meg s hozzátette: - Egyedül persze.
(vége)
Comments (3)