Az elválás milyen nehéz attól a személytől akivel megélheted vágyaid.
Mikor elváltunk és néztelek ahogy távolodunk a kulcs a nyakamban lógót alig vártam újra lássalak.
Az emlékeinkre gondoltam amit együtt megéltünk. Nagyon jó volt, hogy titkom nem volt előtted mindent meghallgattál minden kis piszkos gondolatom tudtad.
Már a lélegzetvételemből tudtad mikor vagyok nagyon felizgulva még a bugyimba se nyúltál de már tudtad nedvességem határtalan miattad.
Jó érzés volt ennyire ismersz és én is tudtam mikor vagy azon a határon amikor már nehéz az öv viselése.
Most nem tartott sokáig, hogy újra lássalak, sokkal hamarabb elrepült az a pár nap és végre újra a kezemben lehetett a férfiasságod.
Amikor oda értem a megbeszélt helyre már sötét volt és mind a ketten ugyan olyan hevességgel léptünk egymáshoz közel de igyekeztünk is hamar felérni hozzád, mert már nem bírtunk egymással, most rajtam volt a sor, hogy játszadozz a puncimmal.
Beléptünk, ledobtuk a ruháink és mentünk közösen zuhanyozni persze egyből kinyílt a kis lakat is, hogy könnyebb legyen felettem uralkodnod.
Öleltük kicsit egymást a zuhany alatt közben simogattuk is egymást. Majd hirtelen megfordítottál, előre kellett hajolnom kicsit a csuklóim fogtad és úgy húztál a farkadra keményen mozgattad bennem a hím tagod..
A vizes testünk is hangot adott ennek.
Hangos voltam de egyikünket sem zavarta, hogy meghallhatják nem is tudtunk gondolkozni csak élveztük egymást végre újra.
Majd megtörölgettük egymást és a falhoz állítottál a lábaim szétrúgtad finoman, a fenekemre csaptál először a farkaddal de nem jól nyomtam ki és utána már a kezeddel csaptál rá erőteljesen és folytattad amit a zuhany alatt elkezdtél a fenekembe markoltál és hevesen jártál bennem..
Úgy nyögtem úgy folytam mint még sose.. sokszor hallottál élvezni de most lefagytál ahogy élveztem a farkadtól.
Majd szorosan megöleltél és folytattad még te nem élveztél és mikor élveztél addig maradtál bennem még ki nem csúsztál..
Ezután az ágyra láncoltál, óránként izgattad a puncim, de sose engedtél élvezni.
Majd egyszer kiengedtél pisilni.
De amint végeztem vissza kellett mennem és újra kiláncoltál.
Még két órát húztad az élvezésem mikor hatalmasat élveztem a láncok csörögtek a testem remegett a hangom sem mondható csendesnek ahogy ott vergődtem a nyelvedtől..
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.
Comments (2)