Ez már más, így (3), avagy nini, ki jön még (1)
2014. 12. 16. 14:21 | Published: 886x
Az elektrózás után még kérdezett, majd gyorsan kiengedett a megkötésekből, s míg kimentem rendbe szedni magamat a fürdőszobába, Ő is átalakult s visszatérve már egy térdelő, kicsit reszkető Sub várt a szőnyeg közepén.
Meglátva magamban elcsodálkoztam, mert megértettem, hogy úgy érzi, kicsit messzebb ment a kelleténél és a szükségesnél velem szemben Domként, s úgy gondolja legjobb lesz, ha rögtön meg is kapja tőlem a büntetését, Subként, ezért.
Én is így gondoltam s kedvemre volt ez a lehetőség, a játék ilyen folytatása, ezzel a szereposztással. Oda lépve megfogtam a szép, göndör, hosszú haját a markomba és már rántottam is hátra azzal a fejét és dörrentem rá közben:
- Köszönöm, amit tettél értem, de sok, vagy sok(k) is volt közben.
- Például Uram? Megtudhatom miket érzékelt így? – kérdezte meg alázattal a Subom.
- Igen, megtudhatod, hogy máskor ilyeneket ne tégy! – kezdtem s így folytattam: - Ismered a tabuimat, jól. Vétettél három ellen is. Sorold magadtól! – utasítottam.
- Igenis, Uram! Szerintem az első az volt, hogy érinteni merészeltem az arcát, felpofoztam. Ezt már akkor, rögtön tudtam, éreztem. Elnézését kérem ezért és a méltó büntetésem kiszabását és azonnali végrehajtását is. – kezdte sorolni elgondolkozva, de lehajtott fejjel, már amennyire a markomban tartott hosszú haja ezt engedte.
- Stimmt, elsőt eltaláltad. – nyugtáztam. – Elfogadom a bocsánatkérésedet, ha megindokolod miért tetted!
- Azért Uram, mert hirtelen ezt találtam üdvösnek s elfelejtkeztem a tabuiról. – válaszolta a Subom.
- Rendben, ezt is elfogadom. Tovább, mi a második? – kérdeztem meg.
- Az volt a második hibám, hogy Uram hajába markoltam s úgy kényszerítettem előre nézésre. Ezt azért tettem, hogy ne tudjon rám nézni, Uram. – válaszolta.
- Igen, így volt. Ezt is elfogadom. Tovább, mi volt a harmadik? – nógattam még.
- A harmadik, Uram, az volt…..öööö….bocsánat, azt nem tudom. Kérem, világosítson meg, Uram! – nézett már rám könyörgőre fogva.
- A harmadik az volt, hogy a szemtelenkedéseimet, közbeszólásaimat eltűrted, nem toroltad meg azonnal. Ezért nem vagy még jó dom, domináns, míg ezt meg nem tanulod. Megértetted? A dominánsnak tudni kell jutalmazni is, de büntetni is kemény szívvel és kézzel, azonnal, mikor szükséges! – feleltem okítóan Subomnak. – Akkor most jöhet a halmazati büntetésed. – jelentettem ki, de tovább nem jutottam, mert megint szólt a csengő. Nem a mobilé, hanem az ajtócsengő. Összenéztünk, én vállat vontam, de ő nem, hanem elpirult és akadozva megszólalt:
- Uram, nagy hibát vétettem. Nem egyedül jöttem, hanem az Úrnőm, Dominám is itt van, jött velem együtt. Lent maradt, de úgy látszik már türelmetlen, ezért feljött. Mi legyen? – nyögte ki egy szuszra a Subom.
- Ha már itt van, jöjjön csak be és lássa a büntetésedet, s azt is, ahogyan megkapod tőlem s kiállod azt előtte. – mondtam s mentem ajtót nyitni.
Jó ideig nem jöttünk vissza a szobába, kint maradtunk valamit megbeszélni a bemutatkozás után. Én elmeséltem, hogy mi volt az előzmény s mit tett a Subja, amin erősen csodálkozott és abban maradtunk, hogy átadom bent a „terepet” és a dominálást Neki. Így is lett.
Mikor végre együtt beléptünk, a Subunk ott térdelt a szőnyegen, de látszott már sokkal jobban remeg, mint az előbb, mikor én jöttem vissza csak, egyedül. Nem mert reánk felnézni, lehajtotta a fejét és a teste is erősen meggörnyedt.
Én még meg sem szólaltam, mikor a Dominája már ráüvöltött: - Milyen hitvány tartás ez? S még Te domináltál, itt, korábban? Ha-ha. Ha az is így sikerült, akkor, mondhatom, remek lehetett. – gúnyolódott és közelebb lépve már a felvett lovaglópálcával csépelte is a Subját.
Nem kicsit, nagyon. Erősen és fájdalmasan ütött. Tudta hova. A Sub fel is jajdult, de utána erősen összeszorította a száját és próbálta megállni, hogy ne nyöszörögjön, sziszegjen közben. A Dominája csak csépelte folyamatosan, miközben szidta is. Elmondta mindennek közben.
Jó hosszú idő után hagyta csak abba a csépelését és mintha akkor ocsúdott volna fel, rám nézett, megrázta a fejét, majd hirtelen már rám ordított:
- Mire vársz Te, ott? Tapsra, talán? Arra tanítottak, ha tanítottak, hogy szolga ruhában van az Ura, azaz Úrnője előtt? – kérdezte meg tőlem.
Köpni-nyelni nem tudtam ettől, s a hang, amilyen megvetéssel kimondta.
- Tessék? Hozzám beszélsz? Itt az én stúdiómban? Nem tévesztetted el a házszámot és a lakásszámot az előbb, feljövetelkor? – szóltam vissza, de szándékosan lassan, halkan.
- Nem, biztosan nem! – felelte szúrósan rám nézve. – Ha ez a mamlasz dominálhatott Téged s ezt eltűrted tőle, akkor most megtanulhatod, azaz megérezheted pontosabban a saját testeden, milyen, mikor egy valódi Domina vesz kezelésbe. Örülj, hogy szolgálhatsz, Nekem! – hangsúlyozta ki. – De ha gyorsan nem látom az alázatodat, akkor Te is kapsz, büntetésül, de nem annyit, mint ez a köcsög az előbb, itt, tőlem. – szólt határozottan, de szintén halkan már.
Elgondolkoztam s igen bizarrnak találtam ezt a helyzetet. A saját stúdióban akarnak megalázni. Egy Subom előtt. És ráadásul a Subom Dominája. Na, ne! Ez röhej! - gondoltam végig magamban.
Még alig jutottam el idáig, mikor éreztem az ütéseket és hallottam a csattanásokat már a mellemen, majd lejjebb a combjaimon is. A lovaglópálcától volt. Tényleg beváltotta a fenyegetését. El akar verni, megbüntetni ez a Subom cafka Dominája.
Úgy látszik azonban maga is érezhette a bizarrságot, mert hirtelen eldobta a lovaglópálcát a kezéből, felrántotta a Subját a hajába markolva és meglódította az ajtó felé ráordítva:
- Te meg mit tátod itt a szádat? Kifelé, de gyorsan! Addig odakint takarítasz a konyhában, például elmosogatsz, míg nem kapsz más utasítást. Lódulj! Kifele!
- Igen, Úrnőm! Máris, de így, mezítelenül, pont az ablak előtt? – értetlenkedett a Sub.
- Azt mondtam, lódulj! Így. Meg ne halljak semmi kifogást! Kifelé, alomars! – ordított rá és lehajolva felkapott egy hosszúszíjakból álló korbácsot és azzal bíztatta mielőbbi távozásra.
Mikor a Sub végre kiment a szobából, még utána kiáltott:
- Az ajtót becsukod, s ha a közelébe mersz jönni, otthon szíjat hasítok a hátadból! – fenyegette meg azt.
- Igenis, Úrnőm! – válaszolta, de már ki is kotródott a Sub, becsukva az ajtót maga mögött.
Egy ideig álltunk csak egymással szemben, farkasszemet nézve. A szemünk felmérte a másikat.
Én egy csinos, fiatal csajszit láttam magam előtt, feldúlva és dühösen. Alaposan felfújta magát, hogy mutassa, el van szánva mindenre. Kicsit meggondolva már tetszett is a szituáció és a Domina is.
Utólag megbeszéltük, ő is nézett, vizslatott, miközben nagyon mutatni akarta elszántságát, de azon is gondolkozott közben, mit és hogyan tegyen, ha mégsem úgy alakulnának a dolgok, ahogyan ő szeretné. Hogyan tudná megőrizni, az „arcát”, tekintélyét.
Igen, ez volt az alapkérdés. A tekintély meg-, illetve fenntartása. Mindkettőnk részéről és részére. Végül én úgy oldottam meg a helyzetet, hogy elnevettem magamat, megcsapkodva a térdeimet és megszólalva:
- Alaposan rám ijesztettél ezzel a dologgal, főleg, mert azt hittem a Subunk előtt akarod megtenni.
(folyt. köv.)
Comments (0)