Fegyelmi, vagy büntetés? (2)
2014. 09. 30. 15:41 | Published: 1293x
Visszaültem a géphez, azon leveleket írtam és kávéztam, de végig Péter látómezejében maradtam. Mutattam, dolgom van. Ő meg ott feküdt hátrabilincselve, eldőlve az ajtónál. Halkan szólalt meg: - Tanár úr! Bocsánat. Heves voltam, mint mindig. Nem gondolkoztam. Nem folytathatnánk ott, ahol abbahagytuk. Várom és vágyom a büntetését és mást is! - szólt elpirulva. Lassan hátrafordultam, odanéztem rá. – Rendben, ha megnyugodtál és akarod, folytathatjuk, onnan. – hagytam helyben én is.
Visszatértem elé, kioldoztam, de előtte még jól meg csikiztem, hogy sikongatott ettől, de újra ágaskodott már a szerszámja is. Feltérdelt és nyalogatni, ízlelgetni kezdte az előtte lévőt. Majd már megengedtem, hogy levegye, lehúzza a sportnadrágomat, mert én is mereven álltam és úgy tegye tovább a szájával. Jó ideig szopizott, élvezettel, de megnyalogatta a golyóimat is.
Ekkor utasítottam, hogy feküdjön a hátadra, de már a szőnyegen. Hoztam valamit, amit rácsatoltam a farok tövére, majd a láncával elválasztottam a golyóit és átfogtam a farkát is vele. Érdeklődően nézte ezt Pierre, a szolga. Most a feje fölé térdeltem és hagytam nyalakodni. Majd a mellkasára ülve szopizni is, tovább. Láttam élvezettel teszi, ezért kicsit megmélytorkoztam. Öklendezett ettől, mert nem volt ebben gyakorlott.
Közben hátranyúlva őt is izgattam a kezemmel. Hamarosan mindketten ziláltunk, kapkodtuk a levegőt. Én hamarabb elmentem. Szorította a száját, így abban. Őt viszont nem engedtem elmenni. Leálltam az izgatásával, megszorítottam a farok tövénél. Erre kicsúszott a száján: - Bassza meg, ne csigázzon tovább! Engedjen kispriccelnem tanár úr!
Megijedt, mert igen dühös lettem ezt hallva. Felálltam és egy hosszabb korbácsot véve, megforgatva azt a hasát, mellét is megkenegettem, de kaptak a combjai is. Sőt a talpait is megpaskoltam azzal, erősen. Láttam a félelmet a szemében, de az később kihunyt és az érdeklődés látszott már, helyette. Bizarr lehetett az érzése. – Huh, de jó! – nyögte közben. Most újra izgattam, de megint nem mehetett el. Vergődött, dobálta a testét közben. Újra és újra felhúztam és nem hagytam elmenni. Már könyörgőre fogta: - Tanár úr! Ne tegye ezt velem. Ez maga a kín. – Éppen ezt akarom veled megtapasztaltatni! – feleltem már nevetve.
Majd fel kellett térdelnie s kapott facsipeszeket a mellbimbóira, de a golyói bőrére is. Ez sem fájt, csak más érzés volt. Élvezte. Most megint suhogott a korbács, de egy harmadik. Ez rövidebb volt, de többágú. Így csípett. Ezt is élvezte. Kezdett pirosodni a bőre mindenhol. Nem akartam nyomokat hagyni, ezért kinyújtott karral, de térdeltettem előttem. Úgy simogattam a popóit, combjait, később már a talpait is ütögettem. Felállítottam térdelésbe magam elé és spéci mellcsipeszeket tettem fel a golyói bőrére. Azokra hosszabb láncokat vetettem át, melyek végei a nagylábujjaira csatlakoztak. Most szét kellett tennie a lábait terpeszbe s ekkor igencsak fájdalmasan húzódtak a golyói meg. Lassan kitapasztalta hogyan tegye, hogy az utasításomnak is eleget tegyen, de azért nagyon ne is fájjon még számára.
Lekerültek a csipeszek róla, majd az ágy elé térdelt, ráhasalva, széttett lábakkal. Most a derekára ültem s bottal kapott, no meg magyarázatot is közben. A vékony mogyoróbot először a feszes fenekét érte, a cipóit, de lassan a vágatába is ütöttem kezdetben aprókat, majd a végén egy célzott, nagyobbat. Éppen az ánuszrózsáját találtam el. Felüvöltött volna, ha előbb nem kap a szájába golyós pecket. Felkapta a fejét erre. Sziszegett és csurgott a nyála is. Rettentően félt, mutatta a szeme. Csak egyet kapott, de elmagyaráztam, hogy ez miért fáj. Pihenhetett.
Ez után hanyatt fordult, lábai felfelé mutattak, úgy feküdt az ágyon előttem. Itt-ott cirógattam, végig vezettem a körmeimet a bőrén és ekkor azt érezte meg, hogy valami befelé halad az ánuszába. Erősen összeszorította, de hallotta tőlem: - Pierre, ne szorítsd, mert úgy rosszabb! Lassan hitt csak nekem, s akkor megérezte, hogy könnyebb lett, de azt is érezte, hogy már rezeg, belül, benne, valami. A kéj lassan elterült a képén. Közben bár nem értem a farkához, az is meredezett újra, majd rándult párat és elélvezett a saját hasára.
- Menj, mosakodj meg és utána kérdezhetsz, ha akarsz! – hallotta tőlem.
Még sokáig beszélgettünk erről-arról, majd újra kezdtük és újra így elment Pierre. Sikeresen, újabb jó adaggal. Már éppen megnyugodva távozott volna, mikor újra csengettek. Kíváncsian nézett rám és én vissza őrá. Vállat vontam, mutatva nem tudom, ki lehet az.
Felálltam, kimentem, de behúztam magam után a szobaajtót. A kinti ajtónál a lány, a Bori állt.
- Azért jöttem vissza, tanár úr… - kezdte – mert láttam és hallottam Pétert itt, Önnél. Figyeltem, még nem ment el. Itt van még? – kérdezte meg tőlem hadarva.
- Igen, itt. Mit akarsz tőle? – kérdeztem én most meg kiváncsian.
- Csak beszélni Vele, de jó lenne, ha a tanár úr is ott lenne. – kérlelt.
- És ha ő nem akar veled beszélni? – néztem rá.
- Legalább megpróbálom. – szólt Bori célratörően.
Vállat vontam, beengedtem Borit. Péter csodálkozva nézett rá, majd az ágyra én. Péter azonban egy törülközővel mindent letakart, semmi sem látszott ki alóla. (Ügyes és okos is egyben ez a srác. - állapítottam meg.)
- Mit akarsz itt? – kérdezte meg Péter Borit dühösen.
- Veled beszélni, ha másutt nem lehet. – felelte az konokan.
- Én nem akarok Veled beszélni. – nyomta meg a beszélni szót Péter. – Az előbb azt mondtad a tanár úrnak, hogy én mindig tapizlak, fogdoslak és mást is akarok Tőled. Ha igazat mondtál, akkor, igen, azt akarom! Most is. – incselkedett Péter Borival. Az elcsodálkozott ezt hallva Pétertől. Bele is vörösödött.
- Itt, a tanár úr előtt? Ne hülyéskedj már! – nevetett kényszeredetten Bori.
- Miért is ne akarnám? Én mindig, mindenkor azt akarom! Nem? – ütötte a vasat Péter.
- Ez vicc. Nem gondolhatod komolyan. – replikázott Bori, de már bizonytalanabbul.
Péter erre felrántotta a törülközőt a letakart dolgokról és rájuk mutatott.
- Most hoztam el ezeket a tanár úrnak is megmutatni. Erről beszélgettünk és próbáltam ki, én, itt. Jó lesz arra is, hogy Veled is kipróbáljak valamit. – folytatta még tovább, ő is konokul. – Ki tudlak ezekkel kötözni, úgy, mint a koleszban és meg is duglak, ha már akkor nem sikerült. – fenyegetőzött. – Akár akarod, akár nem. – tette még hozzá.
Én közben mindkettőjükre néztem. Nem hittem, hogy Bori belemegy ebbe, de Pétert sem tartottam alkalmasnak az előzőek után, hogy Borival sikeres legyen. Az erőszakot pedig pláne nem. De hagytam alakulni.
- Nem, ezt nem teheted meg Péter! - tette hozzá, halkan Bori, de már félt, felém lépett.
- Miért nem? Itt van minden, amit akartál? Bőrbilincsek, távtartók, csipeszek is. Élvezni fogod, biztosan. – erősködött tovább Péter. – Bár nem kellesz nekem, soha nem is kellettél, de azért felállok Tőled. Nézd! – szólt még és odacsapott a farkára hencegőn.
Bori nem is nézett oda, de én igen. Az nem állt, nem véletlenül tartotta a kezét Péter, előtte.
- Nem, és nem. Inkább bevallom, hogy az előbb nem mondtam igazat a tanár úrnak. Hazudtam. Igen, én nyaggattalak, jártam utánad, mert azt akartam, hogy megszerezz magadnak, de már nem akarom. – sírta el magát Bori.
- Ezt akartam hallani! - csattant fel Péter. – Miattad majdnem kicsaptak a koleszból.
- Jól van, hagyd! – szóltam rá Péterre. – Kiderült az igazság, de ezzel nem vagytok előrébb! Én már nem tudok segíteni, Nektek kell megoldanotok ezt. Magatoknak!
- Hogy hogy nem tud segíteni a tanár úr? – döbbent meg Bori.
- A tanár úr, már nem a nevelőtanárunk. – válaszolta Péter Borinak. – Most menj el! Hallgass és én mindent elrendezek. Ígérem! – tette még hozzá.
Bori felállt, elköszönt és elment. Már örömmel, megkönnyebbülten. Mi meg Péterrel megbeszéltük, hogy mit, hogyan tegyen meg a koleszban és a fősuliban.
Mikor legközelebb jött, mert jönni akart, akkor beszámolt, hogyan sikerült. Senki nem vett észre semmit. Mi viszont élveztük még párszor a találkozókat.
(folyt. köv.)
Comments (0)