Mindig csak a játék...

…Lágy muzsika hangjai töltik be meghitt kis zugunkat, miközben a párkányon halkan kopog az esti eső. Halk sercenéssel lobbantom lángra a gyertyákat, míg te lelkesen meztelenül elnyúlva szuszogsz az ágyon. A játék mára véget ért s lelkeink hajója szép lassan kisodródik a nyugalom tengerére. Az utolsó gyertya is meggyullad, s látom, hogy a szempilláid alól ki-kivillan felém fáradtan mosolygó tekinteted. Az elfújt gyufaszálról hosszú füstcsík indul a mennyezet felé, s én feléd lépkedek. Az ágyon melléd telepedek, s finoman elkezdem masszírozni a derekad. Jó alaposan átmasszírozom, majd kezeim lassan elindulnak felfelé…el-elidőznek a lapockáidon, majd hosszas simításokkal a nyakadra tévednek…onnan tovább a karjaidra, majd – átugorva a rajtad lévő csuklópántokat a kézfejeid simítják. A tompuló figyelmedet fém halk csattanása rántja vissza a valóságba. Fejedben halkan suttog a felismerés…az ágy végében lógó láncok visszakerültek a kezeidre. Kezeim szépen lassan megteszik az utat visszafelé is…karjaidon át a nyakadhoz…tarkódon át a lapockáidhoz, miközben belecsókolok a tarkódba. Ajkaimmal érzem, hogy tested ismét hevül. Kezeim visszatérnek szép komótos vándor módjára a hátadhoz…majd a derekadhoz. Előre bandukoló kezeimet ezúttal ajkaim és a nyelvem követik, amint nyomukban végigvándorolnak a gerinceden. Ujjaim már a fenekedet és a combjaidat becézik, mikor a számmal beleszívok abba a kis mélyedésbe a derekadon, amit úgy szeretek. Ettől érzem, kissé megfeszül a feneked, ezért kezeim visszavándorolnak rá s szép lassan selymesre simítják. Hogy könnyebb dolguk legyen, belecsókolok a két fél közé…nyelvem elidőzik köztük pár pillanatig, majd rövid kirándulásra indul hátad ösvényén a tarkódig s vissza. Simogatom még ülőrészed két felét, miközben rátelepedek a lábaidra. Érzem, lényed, tested teljesen ellazult. Hason fekve nem látod a szememben felvillanó lángot, de kezem csattanását érzed az alfeleden…és újra…és újra. Kényelmes tempóban kezdem el verni…hol simítok…hol csapok…hol markolok...s kegyetlenül élvezem tested minden egyes rándulását s az ajkaid közül kiszökő halk nyögéseket. Komótosan hátranyúlok az ágy végében rejtőző paskolóért…azzal is csattintok rád párat. Miközben tested az ütések ritmusára aprón hullámozni kezd, a feneked olyan lesz mint a főtt rák. Térdeimmel befurakodom a lábaid közé, kissé szétfeszítve combjaid. Egyik kezem a paskolót forgatja, a másikkal alád nyúlok. Nem lepődöm meg azon, amit itt találok, hisz tudom, hogy ezt nagyon élvezed. Ujjaim játékosan végigcirógatják ajkaid, a paskoló a lepedőre hull. Enyhén megemeled magad, beleolvasztva feneked simogató tenyerembe, míg másik kezem ujjai a szemérmeden belül zongorázzák rajtad a kéjt…én pedig belenyalok a fenekedbe. Elvagyunk így egy ideig, mígnem megelégelem s megfordítalak. Halkan csörren fejed felett a lánc, kezeid enyhén keresztbe kényszerültek, de te ezt is pluszként értékeled. Hanyatt fekve mélyet sóhajtasz, miközben én szétfeszítem ismét a combjaidat s hosszasan csókolózom virágkelyhed szirmaival. Hol az ajkaimmal, hol a nyelvemmel masszírozom, kényeztetem, s időnként bele-beleharapok combjaid belső felébe. Mikor látom, hogy neked nincs tovább, számba szívom a csiklód s bárhogy hullámzol, vonaglasz…nem eresztem. Már elmentél egy ideje, de én még mindig veled játszom…szépen lesimítom lényeden a kéj okozta „ráncokat”. Elégedetten dorombolsz, míg én elindulok felfelé…körbecsókolgatom a piercingedet, a nyelvemmel meg is babrálom picit, mielőtt átvándorolnék az egyik melledre. Elkörözgetek a bimbó körül egy ideig, mígnem beleharapok. Innen egy rövid ugrás a nyakad, egészen a füled tövéig, ahonnan csak egy csúsztatás az ajkad, melyek közti résen néha meg megakadva tör fel egy-egy sóhaj formájában a levegő. Lezárom ezt a rést, ahogyan megcsókollak. Te felkuncogsz, rám nézel s fogaid ajkamba mélyeszted…nem nagyon, de elég ahhoz hogy véremet vedd. Hirtelen emelkedem fel rólad, szemem résnyire szűkül, miközben mosolyogva lenyalod szádon maradt vércseppeket. Az éjjeli szekrényből kiveszem a peckedet, s a szádba erőltetem. Ellenállásod jelképes, tekinteted halvány mosollyal fúrod az enyémbe. Fejeden a szíjakat meghúzván visszafordítalak hasra. Tarkódnál belemarkolok a hajadba s hátrafeszítem a fejed. Egészen közelről suttogom a füledbe miért fogsz most kapni… Pálcával végigsimítom a feneked, majd gyors de finom ütésekkel elkezdem paskolni. Szépen lassan ismét megjelenik az általam oly kedvelt piros szín a fenekeden. Szépen lassan beteríti mindkét oldalad. Tenyeremmel rásimítok…érzem ahogy hevül a bőröd. Ujjaimmal tovább vándorlok egészen alád…elégedetten konstatálom ismételt izgalmadat.
- „Látom, nem bírsz magaddal kis kurvám…” – lehelem a füledhez hajolva. Kendőt veszek elő, s tiltakozó nyögdécselései közepette bekötöm a szemed. Tudom, hogy szereted látni a történéseket, de most nem fogod. Most én élvezkedem rajtad. Kézbe veszek két tömzsi gyertyát. Égnek egy ideje, így van bennük viasz rendesen. Elkezdem locsolni a feneked…szépen komótosan, mintha egy viaszzuhatag lenne, mely rád teríti önmagát. Hamarosan viaszhátsód lesz…mint amikor a szobrász veszi le gipszel a testrész a formáját. A vágatba is ment szépen…rándulásaidból ítélve felhevült öled egyes részihez is megtalálta útját a folyam. Ez sem érdekel, a meleg fürdőben majd úgyis lemosod. Leteszem a gyertyákat, jól szolgáltak. A pálca visszaugrik a kezembe, s szépen elkezdem leverni a fenekedről a viaszt. Surran a pálca, te meg-megrándulsz, s én élvezem. Most megtanulod mit szabad s mit nem. Ráérősen, minden pillanatot kiélvezve, nyöszörgésed figyelmen kívül hagyva letisztítom a pálcával a feneked. Ismét alád nyúlok s kissé megemelem csípődet. Nedvesség…két három alkalommal beléd markolok miközben ujjaimmal körbejárlak odalent, ide került viaszdarabokat keresve.
- „Hm…” - húzom elő kezemet, s tartom oda az orrodhoz, hogy érezd a vágyad illatát – „kis kurvám, te nagyon dugni akarsz…” Ismét elhelyezkedem a lábaid közé. Egyik kezemmel előre nyúlok s belemarkolva a hajadba ellentmondást nem tűrően hátrahúzom a fejed. Másik kezemmel beigazítom magamat nyílásodba, s beléd csúszok. Többször megrándulsz míg befelé tartok, de ez már az eljövendő élvezetnek szól. Megjáratom magam benned jó alaposan…egészen a határomig. Akkor gyorsan kihúzom magam belőled, s párat rácsapok a fenekedre.
- „Neveletlen kis kéjenc dög vagy” – mondom, miközben hanyatt fordítalak ismét. Előveszem „kedvenc” terpesztő rudadat. A bokapántjaidat a két végéhez csatolom, majd egy hosszabb lánccal az ágy felett felfúrt – igen masszívan, ellenőriztem – vas lámpatartón keresztül az ágy keretéhez rögzítem. Szép látvány vagy…lábaid nyújtva, fejed felé húzva, combjaid nyitva kéjre éhesen…
- „Mi legyen kis kurvám?” – kérdem – „akarsz még élvezni?” Igenlően nyüszögsz a pecek mögött, mire elkezdem finoman paskolni kelyhed szirmait a pálcával. Az ütések elsőre nem fájók – erre vigyázok – de roppant kényelmetlenek.
- „Hát élvezz” – mondom, de nem hagyom abba. Kapálódzol, nyüszítesz…én élvezem. Tudom, hogy valahol legbelül te is. Egyszer csak az ütések abba maradnak. Lánccsörgés…húzó érzés a bimbóidon. Csipeszek lánccal! – ismered fel. Alig észrevehetően megérintem a csiklód az ujjammal, közben finoman húzogatni kezdem a csipeszek közt a láncot. Nézem, élvezem ahogy vonaglasz.
- „Azt hiszem, van még neked itt valami” – mondom és megszűnik az érzés a csiklódon. Pár pillanat múlva érzed, hogy ujjaim a nagyajkaiddal játszanak, s egyszer csak hopp (!) egy csipesz landol az egyiken, majd a másikon. Peregnek a pillanatok s érzed, hogy egyre jobban feszülnek. Látom ahogy altested újabb mocorgásba kezd annak reményében, hogy majdcsak lerázza magáról a betolakodókat.
- „Iszom egyet” – jelentem be, s pár pillanat múlva hallod is a motoszkálásomat a hűtőben. Hagyom, szokd az érzést egy ideig. Nyöszörgésed külön kéjjel áldja meg szadista énem, amit picit felszínre hoztál. Valami landol a melleden…picit éget és folyik minden felé…viasz. Komótosan meglöttyintem vele a tested. Furcsán bizsergető, ahogy a viasz szárad. Picit nehezül és összehúzza a bőrödet.
- „Gyönyörű vagy” – susogom feléd, s hirtelen égetően zsibbadó érzés kúszik fel öldeből a gerinceden az agyadig. Furcsa, de ez az érzés belülről jön…ujjaim játszanak benned megint, miközben egyre jobban nyomják a jégkockát a G-pontod felé. Hideg és forró…a két véglet…a kelyhed és a jég, a nyelvem – amivel beléd-beléd nyalok – és a borzongás a gerincedben. Ujjaim felveszik a tested ritmusát, együtt járják táncukat veled. Forró bensőd előbb utóbb elolvasztja a jeget…s mikor ez megtörténik újra az enyém leszel. Finoman mozgok benned, figyelve mikor robbansz s közben kezeimmel karmolászom, tépkedem le melleidről a viaszt. Nem könnyű megvárni, szavamra nem. De megtörténik s én sem várok tovább…kijövök belőled, s leveszem ajkaidról a csipeszeket. Kiveszem a szádból a pecket felcserélve magammal. Most már önző vagyok, csak magamra figyelek. A hajadba markolva áradok szét ajkaid mögött, s alaposan megtisztíttatom magam veled. Kijőve belőled eloldozom a lábaid, szépen lassan leteszem őket az ágyra. Picit átmasszírozom, hogy el ne gémberedj. Leveszem a kendőt, tekintetünk találkozik. Remélem tanultál valamit. Eloldom kezeid, s ügyelve, hogy nedveimmel ne találkozzak, lágyan megcsókollak. Nem szokásom tudhatod, de hogy lásd, törődöm veled kimegyek a fürdőbe s megengedem a fürdődhez a vizet. Visszatérve hozzád a nyakörvedre csatolom a pórázt s kivezetlek a kádhoz. Leveszem végtagjaidról a pántokat, a nyakörvet csak mikor már a kádban vagy.
- „Lazulj, pihenj…” – mondom, miközben megcirógatlak – „nemsokára megint szükségem lesz RÁD”…