Érdekes kísérlet, vagy hol vannak a szadizmus határai? (2. nap este és 3. nap délelőtt)

A másik két őr elképedve nézett a főfoglárra. Látszott, hogy erősen gondolkoznak a hallottakon. A harmadik őr pedig hitetlenkedve rázta a fejét, mígnem megszólalt:
- Neked agyadra ment a bent lét? Megőrültél? Vagy csak viccelsz? Ha-ha, jó vicc volt!
- Igen, úgy gondolod, hogy ez vicc volt? – kérdezte meg a főfoglár vészjóslóan.
- Igen, remélem is a Te érdekedben! – erősítette meg az engedékeny őr.
- Kifele, hozz egy Koránt! – szólt a társára a főfoglár, majd mikor az visszatért, odaadta a középső rabnak: - Imádkozz, itt az ideje! – harsogta, s az nem ellenkezett. Imádkozott.
- Ti pedig addig engedjétek le azt, ott! – mutatott a kinti cellában lévőre és hozzátette:
- Hozzátok vissza, öltözzön fel és Koránt neki is! Imádkozzon!
Hamarosan a rabok elvégezték az imáikat, majd megkapták és megették a vacsorájukat és nyugovóra tértek. Közben a főfoglár egy-egy mondatot váltott a két társával.
Így mikor a fényerő csökkentése után az őrök is távoztak, a másik teremben odaszólt nekik:
- A cellát kitakarítottátok? Rendet rakattatok előtte a rabbal?
- Nem, azt elfelejtettük. – ismerte be zavartan az engedékeny őr és a főfoglárra nézett.
- Akkor mire vársz? Te tedd meg, helyette! – utasította az. A harmadik őr elcsodálkozott, de magában kicsit igazat is adott a főnökének, így indult a cella felé.
- Így akarsz takarítani? Összepiszkítod az egyenruhádat. Tedd úgy, mint egy rab! – szólt az utána. A harmadik őr meghőkölt, visszafordult, de látta társai felé indulnak, így hátrafelé lépdelve belépett a cellába. Ekkor a többiek odaugrottak, maguk is beléptek és behúzták az ajtót maguk után. – Azt mondtam, mint egy rab! – szólt bent a főfoglár.
- Tessék? Viccelsz? – kérdezte az őr, de már maga is megrettenve.
- Nem, nem viccelek. Le az egyenruhával, azt nem érdemled meg! – szólt rá újra.
- Ezt nem teheted meg! – nyögte ki és társaira nézett segítségkérésképpen. Azok álltak, karba tett kezekkel és hallgattak. – Megőrültetek? Komolyan gondoljátok ezt?
- Igen, komolyan. Siess, míg csak ezt parancsolom! – reccsent rá a főfoglár. A másik kettő bólintott ezt hallva. A harmadik már nem tiltakozott, hanem vetkőzött. Mikor mezítelen volt, akkor odadobtak neki egy rongyot és odatolták a vödröt is elé. Nézték, ahogyan lemos, majd felmos mindent.
Már majdnem végzett, mikor már a többiek ott hagyták és visszatértek a körletükbe, megvacsoráztak és úgy várták a harmadikat belépni. Az lehajtott fejjel érkezett, egyenruhában. Nem is nézett rájuk, csak gyorsan fürdött, vacsorázott és lefeküdt aludni.
Harmadik nap eseménytelenül telt a reggel. A rabok is nagyon vigyáztak ne legyen gond, semmibe ne tudjanak az őrök belekötni, de az őrök is feszültek voltak a tegnap esti miatt. Maguk sem hitték, hogy ez megtörtént. (Pláne, hogy a harmadik őr este még a körletbe való visszatérés előtt a direktornál is járt s elmondta az esetet, aki szintén nem hitte neki el azt.)
Már a második ima is lezajlott rendben, mikor az orvos vizitre érkezett. Megvizsgálta a rabokat. Az egyiket, a szakállast különösen sokáig vizsgálgatta, hallgatta a stetoscopjával, majd átvezettette magához a rendelőbe s EKG is csinált. A rabot visszaküldte, de az EKG diagrammal átment a direktorhoz, annak irodájába. Megmutatta, megmagyarázta az eltérést azon. A börtönigazgató kérdésére nem tudta megindokolni, hogy mi történhetett a rabbal. Csodálkozott nagyon s hümmögött. Hosszasan beszélgettek, egyeztettek, meditáltak, de tudták, hogy a szabályzat szerint nem léphetnek, kérdezhetnek semmit addig a kísérlet vezetőitől, míg nincs életveszély. Az még nem volt!
Közben a diri nem mondta el az orvosnak, amit tegnap este a hozzá belépő őrtől hallott, mert még mindig nem hitte el azt, úgy, hogy az megtörtént.
Közben folyt az élet a cellákban, szabad foglalkozás volt, a rabok leülhettek, járkálhattak a celláikban, csak nem beszélgethettek egymással.
Már közeledett az ebéd ideje, az őrök betolták a kiskocsit, amiről kiosztották az ételt, no meg a Koránokat. Az ima után a rabok ebédeltek, mikor a harmadik rab jelentkezett közben.
A legközelebbi őr – a tegnapi eset szenvedője – odalépett, mire a rab odasúgta neki, hogy igen sürgős a nagydolga, de nem tudja itt elvégezni, most. S mutatta, hogy a többiek esznek még. Látszott, hogy igazat mond, mert az egyik lábáról a másikra állt közben toporogva. Az őr odalépett a főfoglárhoz és a fülébe akarta súgni a kapott infót, de az ráordított:
- Nem sustorgunk itt! Hangosan mondja! Mi a gondod?– intette le az őrt előbb és a rabhoz lépett, a cellája elé.
- Uram, nagyon sürgős, kérem! – lihegte az toporogva.
- Na és? Tegye! Ott a kübli! Azért van. – felelte flegmán.
- DE, Uram, ők még esznek? – hitetlenkedett a rab. – No meg itt, mindenki előtt?
- Az az ő gondjuk. A tied meg a sürgősség. Válassz, melyik fontosabb számodra! Hogy túl légy azon, vagy?
- De Uram, könyörgök, legyen emberséges! – csúszott ki a rab száján.
- Mi legyek? Emberséges? Ezt a szót nem ismerem, de nem csak én, a Szabályzat sem!
- De tényleg Uram! Nem gondolhatja, hogy ezt kell megtetetnie ezzel az emberrel? – hitetlenkedett most az őr is mögülük.
- Dugulj el! – ordított rá a társára a főfoglár. – Te meg tedd, vagy tartsd vissza! – nézett arra s tanácsolta a rabnak, s elfordult tőle.
A többi rab próbált gyorsabban enni, hogy hamarabb végezzen, de nem sikerült, mert a harmadik rab kényszere erősebb volt az illeménél és odakuporogva, de megtette. Majd gyorsan felállt és kezeivel maga előtt tartva a küblit a cella ajtajához lépett. A harmadik őr már nyitotta is azt ki, elvette a küblit és a cellaajtót nyitva hagyva szaladt ki a másik terembe. Még nem lépte át a küszöböt, mikor a főfoglár ráüvöltött:
- Vissza, mit képzelsz? Nyitva hagyni a cellaajtót?
- Igen, Uram, azaz nem! – tétlábolt az őr.
- Vidd vissza, tedd le, zárd be az ajtót, majd menj! – utasította a főfoglár, de szemmel két másik őrt is utána küldte. Később az egyik visszajött.
Ő közben odalépve újra kinyitotta a harmadik rab cellája ajtaján, majd utasította azt:
- Rabruhát le, priccsre tedd! Utána kimasírozol a zuhanyozóhoz!
- Igen, Uram, azonnal! – hangzott a rabtól s tette is.
Mikor lezuhanyozott és visszafelé ment a cellába a főfoglár sikeresen becsúsztatta a gumibotját a lábai közé, így azok összeakadtak és beesett a lendülettől a cellájába. Elkáromkodta magát. Ezt hallva a főfoglár rávicsorított, rávágott a gumibottal a cellája rácsaira, de más nem történt. Kiment. A társa vele tartott, utána sietett.
A másik terem üres volt. Csak a kübli állt a bejárati ajtó mellett. Intésére az őr felvette és elvitte a harmadik rabnak, letette a cellája elé, de nem nyitotta ki az ajtót s nem tette be. Visszament a másik terembe.
Mikor oda belépett, egyedül volt ott, a főfoglár sem volt ott már. Körülnézett, majd sorban benézett a cellák ablakain. A kihallgató teremben meglátta a három társát. Az asztalnál ült a főfoglár és az egyik őr, míg a tegnap este megfenyített őr hátrabilincselt kezekkel guggolt előttük.
- Van valami, amit mentségedre fel kívánsz hozni? – kérdezte éppen a főfoglár tőle.
- Nem, nincs. – felelte az rezignáltan. – Bármit mondok, teszek, abba úgy is belekötsz!
- Így van. Nem szeretem a puhányokat! Azok nem illenek közénk! Igaz, fiúk?
- Igeeeeen. – felelték azok nem nagy meggyőződéssel.
- Akkor tanítsuk meg keménynek lenni ezt a puha pöcsöt. – felelte nevetve a főfoglár.
- Hogyan, mi a terved Vele? - kérdezte meg alázatosan a már asztalnál üllő őr.
- Tervem? Az van! - jelentette ki a főfoglár a nagyot nevetett. – Mindent idejében meg fogtok tudni. Remélem tetszeni fog Nektek is! – vihogott.
- Elmondod? – kérdezték meg az őrök.
- Nem! De hozz egy rabruhát gyorsan!
(folyt. köv.)