Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (3)

Kint a terepen már gyorsan haladtunk a pályák kitűzésével, megjelölésével. Az is kiderült, hogy az „agarakat” nem akadályozták annyira a rájuk került eszközök. Viszont főleg a subriná(ka)t azért annyiban igen, hogy nem ért a róka nyomába. A másik Subnak is sokat kellett, rafináltan kergetőznie, mire sikerült becserkésznie végre a rókát a próba-vadászaton.
Ekkor derült ki az is, hogy abban is meg kell állapodnunk előre, hogy mikor és hogyan „fogják”, „foghatják” el az „agarak” a rókát. Sok ötlet volt az eléréstől, testének megérintésétől kezdve egészen a leteperéséig, mozdulatlanná tételéig (ismerve sok lúd rókát győz- elvet). Végül abban maradtunk, hogy az érintés a bíróknak, nem biztosan látható a terepen, a rókától meg nem elvárható, hogy maga is jelezze ennek megtörténtét. Ezért akkor hirdethető ki a róka-vadászat vége, ha az agarak „legyűrik” a rókát. Ez történhet leteperéssel, „kicsi rakás nagyot kíván” mozdulatsorral, de végső soron azzal is, ha elkapják a „frakkját”, azaz lehúzzák róla a tangáját és markukba fogják a farkát, mozdulatlanná téve azáltal .
Ezzel befejezettnek tekintettük az előkészületeket és a nap hátralévő részében már egyéb, adminisztratív feladatokkal foglalkoztunk, mint szálláskiosztás, verseny-naptárkészítés és sokszorosítás, bírók, zsűri-tagok és rendezők részére kitűzők gyártása stb.
Mire elvégeztük ezeket, már esteledett és kezdtek szállingózni a résztvevők egy része is. Főleg akik messzebbről jöttek, mert nekik egész napos út volt az ideérés. Korai vacsora után - szabad programmal - telt az est és éjszaka hátralévő része mindenkinek. Többen társasjátékoztak a bárban, mivel még nem voltak annyian, hogy nagyobb hely kellett volna ehhez.
Mi négyesben, no meg egy csatlakozott Dom a subrinájával, levezető futást tartottunk a vacsora után közvetlenül. Végül megint a medencében kötöttünk ki, ahol teljesen kiúszva magunkat heveredtünk el, annak partján, száradni. Közben több mindenről folyt a szó szabadon. Azt is észrevettem közben, hogy a társaságunkban lévő Domok szívesen fogdosták a sub nőiket, szinte zavartalanul, így feszélyezve éreztem magamat mellettük. Kellett idő, mire észrevettem, hogy Mester6van Subja is feszélyezett ezért. Ezen elcsodálkoztam. Olvasva és visszaemlékezve az első sportnap leiratára. Egy idő múlva felálltam: - Körülnézek itt a terepen, amíg látok. Láttam délután egy kilátót is az erdő szélén. Felmegyek onnan körülnézni. – közöltem a többiekkel. – Mennék én is Urammal, ha nem zavarok. Ismerem a helyet és az utat.– kezdte a Sub magyarázóan és Mester6vanra nézett. Az bólintott erre, majd mi elindultunk. A Sub ugyan kicsit elcsodálkozott azon, hogy csak a sportnadrágomat és a sportcipőimet kaptam fel magamra, mást nem, de hiszen még mindig meleg volt az idő - gondolhatta. Ő tétovázott először, majd szintén csak sportcipőt húzott és úgy követett engem.
Már eléggé távol jártunk a medencétől, mikor bevártam és rá nézve megszólaltam:
- Nem muszáj velem jönnöd, ha nem akarsz! Nekem kicsit kínos volt ott, a medencénél már, mert nem szeretek felesleges harmadik lenni,a társaságban. – kezdtem. A Sub rám nézett és csodálkozást láttam a szemében ezért. – Mi a baj? Miért csodálkozol ezen? Te sajnos nem tehetsz semmit. Még, mint férj sem, de nekem nem kell ezt néznem. – erősítettem meg határozottan az előbb általam mondottakat.
- Igen, Uram. Honnan tudja, hogy én vagyok a férj? – kérdezte csodálkozva a Sub.
- Mestered leírásából, az I. Pixie Sportnapról. – feleltem az igazat.
- Ja, persze, Uram, el is felejtettem már. – horgasztotta le a fejét erre bánatosan.
- Megkérdezhetem, ha nem gond, hogy hogyan alakult ez ki? Nem így indultatok?
- Nem, Uram, szívesen válaszolok. Voltak tabuink és a Mesterünk méltányolta is azokat. Csak a nejem már nem, nem így gondolja. Ezért volt, van néha, hogy én is feleslegesnek érzem magamat a társaságukban. – felelte vontatottan a Sub.
- Értem s nehéz lehet Neked. – bukott ki belőlem óvatlanul. Gyorsan el akartam terelni a témát s ezért megkérdeztem: - A régi Domotokról tudtok valamit? Találkoztatok?
- Nem. Egyszer mi felhívtuk, de akkor már tudott mindent és elzavart, lecsapta a telefont. Nem veszítettünk semmit. Mostani Mesterünk jobb, jobban is szeretjük, de …… Ő is férfi, férfi vágyakkal. – sóhajtotta végül a Sub elkeseredve.
- Igen, ez így van. – feleltem. – Nekem szombaton ér ide a Subom csak és vasárnap majd együtt megyünk vissza innen. – tettem hozzá. A Sub szeme felcsillant ezt hallva. Elgondolkozott, de látszott, nem mer megszólalni. Így felszólítottam:
- Mondd csak, ha már majdnem elkezdted mondani! Mi olyan érdekes ebben?
- Igen, Uram, ha szabad. Akkor Uram más, azaz Más, mint a többi Dom itt? – kérdezte és nézett rám, várva reménykedve válaszomat kérdésére.
- Igen is, meg nem is. – válaszoltam. – Részben félreértettél az előbb! Nem mondtam még, így nem tudhatod, hogy nekem is van a Subom mellett Sub nőm is! Ők nem házastársak. Külön-külön is jönnek hozzám, de együtt is szolgálnak, ha úgy kívánom. Mert én mindkettőt kívánom! – jelentettem ki kétértelműen. A Sub kezdetben lekonyult, majd a végére mégis csak felderült képpel hallgatott engem. Reménykedett.
- Lehetne szó arról…. – kezdte halkan, reménykedve, de közbevágtam:
- Várj! Ne siesd el! Van Urad, nejed. Nélkülük nem dönthetsz! S nem is szeretném! Most menjünk, nézzük meg, amiért jöttünk! A kilátót és onnan a vidéket! – sürgettem s indultam is előre. A Sub lekonyult megint és mélabúson bandukolt utánam. Hogy felrázzam, futni kezdtem lassan, majd egyre erősítve a futásunk tempóján. Nehezen követett, csak egyszer szólt, hogy rossz felé tartok. Így átvette a vezetést és odavezetett a kilátó aljához. Megérkezve lihegtünk egy darabig, majd kilihegve, elindultam a létrán fel a kilátóba. Már felértem, mikor észrevettem, hogy nem követ.
- Gyere fel utánam! – kiáltottam le neki. Felnézett rám, még mindig bánatos szemekkel.
Majd engedelmeskedve az utasításomnak, felkapaszkodott a létrán, mellém. Felérve lesütötte a szemeit és a kilátó padlóját, annak fáját nézte. Hirtelen nekem háttal fordított. Úgy nézett el a kilátóból a távoli vidékre. Megmozdultam, tettem valamit, amit hallhatott, mert megrándult a teste, felkapta a fejét, de erőt vett magán és nem fordult most sem felém. Láttam remeg már a teste az izgalomtól, de nézett a távolba, mereven, tovább. Megint hallott valami zajt, megrándult újból, de most is türtőztette magát, ha egyre nehezebben is. Most hozzá léptem és végig simítottam a gerincét a kezemmel, majd levittem a kezemet a szépen domborodó popóira. Azokat is alaposan megmarkolásztam. Egyre gyorsult a lélegzetvétele közben. Most előre nyúltam és a mellkasát simogattam meg, majd a hasára tévedt a kezem és lassan csúszott lefelé onnan. Egyre jobban remegett a teste és már zilált is. Ekkor rászóltam:
- Nézz felém és tedd meg!
Valami furcsát érezhetett a hangomban, mert csak igen lassan, vontatottan fordult meg, felém. Nézett rám, a szemembe. Majd valamit észrevett és akkor gyorsan lepillantott. Megingott a meglepetéstől, s attól, amit látott maga előtt. Ott álltam előtte, bokáimnál a sportnadrágom. Kis terpeszben, álló, merev fasszal vártam, karban tett kezekkel, reá.
- Mi az? Nem ezt szeretted volna az előbb, ott lent? – mutattam arra, le, ahonnan jöttünk.
- De, Uram! – kezdte még mindig meglepetten. – Csak nem reméltem már, hogy megérhetem, megérem. – szólt mosolyogva és megkérdezte: - Megszopogathatom?
- Mi az, hogy! Gyerünk, ne várass tovább! Kellemes és kéjes legyen! – bíztattam.
Nem várt több biztatásra. Térdre esett előttem és már szopott is ütemesen. Majd körbe is nyalta a makkomat, golyóimat, majd az ánuszomat is megnyalogatta, de végül visszatért a farkamra, amit addig kézben fogva húzkodott. Gyorsítva addig szopta, míg meg-megrándulva elspricceltem, de nem a szájába. Bár nehezen engedte ki abból a farkamat, de kirántottam s végül a mellére spricceltem.
(folyt. köv.)