Téli kaland, tény (2)

Miután megettük az ebédet jó étvággyal, úgy döntöttünk, hogy kicsit szunyókálunk, mielőtt nekivágunk a környék felfedezésének kettesben. Felmenve Jiri a nagyszoba felé tartott, de megfogtam a kezét és behúztam magammal a kicsibe. Mondtam úgy sem tudok gyorsan elaludni, addig is csevegjünk. Bólintott, bejött, leült az ágyra mellém és halkan beszélgettünk, főleg a többiekről. Én már éreztem, hogy lassulok, majd lecsukódtak a szemeim is. Annyit még érzékeltem félálmomban, hogy behúzza a fatáblákat. Sötét lett.
Mikor felébredtem, vagy talán arra ébredtem, hogy nem egyedül fekszem az ágyon, hanem szorosan mellém préselődik valaki, aki átkarol védőn és éreztem a szuszogását a nyakam bőrén. Megmozdultam, arra ő is felriadt. Jiri volt. Gyorsan felkelt, kitárta az ablaktáblákat és látszott, hogy még süt a nap, világos van.
- Fel, hétalvó! Mert elaluszod a sportolást, a mozgást és a síterepek felfedezésének örömét. – szólalt meg vidáman Jiri, mint aki akkor lépett volna be a szobámba.
- Igenis Uram! – pattantam fel, nyújtózkodtam és felé léptem.
- Gyönyörű az idő, süt a nap, akkor mehetünk? – kérdeztem s úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a csalását.
Láttam megörült ennek. Lerobogtunk a lépcsőn, fel a sícipőket és már hátunkon is voltak a hátizsákok. Megkerültük a házat, felcsatoltuk a síléceinket és nagy irammal levágtattunk a patak felé, majd tovább a fák mentén, át a hídon. Jó nagy kört tettünk meg. Gyönyörű volt az út. Az egyik kis faházikónál megálltunk egy teát meginni, de nem öltöztünk fel, mert mások is, majd a többség, pucéran állt ott és evett-ivott. Innen még tovább mentünk, de hamarosan már hazafelé vettük az irányt, mert a hegyek felett lement a nap, kezdett sötétedni és fázni is. Jiri ugyan kérdőn rám nézett, de intettem, hogy nem, nem öltözünk, inkább mozogjunk erősebben. Így olyan helyeken vezetett, ahol siklani kevésbé, de futni már jobban kellett. Végre feltűnt a háza. Ott lefékeztünk, lecsatoltuk a léceinket és beszúrtuk a hóba.
Megállapítottam, hogy csak egy pár síléc van letűzve a „tárolóban”, így többen szintén síztek még valahol. Vidáman beléptünk a házba, ahol a zajra Pavel került elő, honnan máshonnan, mint a konyhából. Meglátva minket már fordult is vissza és hamarosan hozta a mázas kancsóban a frissen készült forralt bort s a poharakat. Felvettük a szabadidőruháinkat és úgy ültünk le a kandalló elé melegedni és „melegedni” a forralt bortól. Megfigyeltem, hogy Pavel nem bánta volna, ha Jiri nem kezd azonnal öltözni, mert az ő testén is megjártatta a szemeit, de az enyémen még inkább. Jiri gyorsan végzett a maga első poharával s újat töltött neki Pavel, de én mutattam, hogy még csak a felénél tartok. Ekkor megszólalt valahol egy mobil. Nem ismertem meg azonnal a sajátom hangját, mert éppen méláztam azon, hogy Pavel milyen érdeklődő. Ő felugrott, s hamarosan a kezében a mobilommal tért vissza, amit átnyújtott.
- Igen, én vagyok. Hol vagy? Jössz már? – kérdeztem átvéve a készüléket, majd hallgattam a választ. Kis idő múlva Jirinek nyújtottam a mobilt. Az átvette.
- Jiri, azaz Gyuri vagyok, szerbusz. – szólt bele, majd ő is hallgatott. Hamarosan azonban megszólalt: - Add oda a mesternek, beszélek vele. Ja, nem ott vagy már? Semmi baj. Várj! – hallottam s láttam befogja a mobilt s Paveltől megkérdez valamit, majd kér is tőle valamit. Közben újra a mobilba beszélt: - A többiek lementek a közeli faluba, de régen már, így visszafelé tarthatnak. Hamarosan besötétedik itt. Tudsz síelni? Mert akkor lemegyek érted és felvezetlek. Nem? Kár. Gyalog messze van s lassú, no meg nehéz ide jutni a nagy és szűz hóban. Rendben. Jó éjt, aludj jól! Igen, természetesen vigyázom rá. Ott és akkor is. – hallottam Gyuritól. Visszanyújtotta a készüléket, így még mi is váltottunk pár szót, majd én is elköszöntem barátomtól.
- Hát ez pech! – szólaltunk meg egyszerre, majd ezen hangosan hahotáztunk. Pavel nézett ránk és nem értette a vidámságunkat. Gyuri pár szóval elmagyarázta. Még valamit mondott neki, mert Pavel felugrott s hamarosan egy kisebb korsó teát hozott.
- Köszönöm Pavel s Neked is Gyuri. – nyugtáztam a kapott teát.
Pavel haragvóan nézte ugyan, ahogyan a bögrém aljában lévő forralt borhoz, azt megszentségtelenítve, teát töltök. Gyuri csak nevetett ezen s szólt valamit Pavelnek, mire már az is nevetett, bólintott rá. Huncut szemmel méregetett közben. Én vártam Gyuri fordítását. Ezt észrevéve Pavel valamit még mondott, amin Gyuri még jobban kezdett nevetni, s ezért alig jutott szóhoz, hogy fordítson nekem.
- Azt kérdezi Pavel, hogy … - kezdte végül, de el-elcsuklott a hangja a feltörő nevetésétől: - magyarosan, vagy angolosan szereted a teát?
- Miért, nem mindegy? Ugyanolyan tea az is, nem? – értetlenkedtem én.
- Dehogy is! – vágta rá Gyuri. – Ha magyarosan szereted, akkor kaphatsz citromszeletet hozzá. De ha angolosan, akkor, no, csak akkor, míg az Ura meg nem érkezik a többiekkel, kiszolgálhat-e tejjel Pavel? „házi, friss, helyben fejt, testmeleg tejjel”, ahogyan szereted, s mondtad délelőtt – nyögte ki a bugyborékoló kacagása közben.
Most én néztem még mindig értetlenül, majd mikor végre megértettem Pavel ajánlatának lényegét, ránéztem s rá is mosolyogtam bólintva. Pavel már mozdult is felém, közben hátra nyúlt, leoldozta a kötényét, mely leesett a kandalló előtt a földre. Ott állt előttünk egy szál pólóban, formás sport gatyóban, de alul semmi! Most esett az is le, miért tartott hosszabban az előbb - a konyhai tartózkodása - Pavelnek, mire a teámmal visszatért.
- Ez igen, ez már bíztató. – szólaltam meg elismerően. Pavel ugyanis piheszőrös volt a lábán is, és már igencsak mereven állt a dákója a gatyója alatt. Gyuri felállni készült:
- Nem akarok zavarni, ehhez nem kellek én. - mondta, de visszanyomtam a helyére.
- Kell a tolmács! Nekem kell! – szóltam. Odanyúlva és megérintve az övét is közben, hozzátettem vidáman: – A tolmács ilyenkor nem személy, hanem csak eszköz, tárgy. Nemde? No, majd meglátjuk, így „viselkedik-e”?– incselkedtem vele, közben mereven néztem a már szinte ágaskodó farkát a szabadidőruháján át.
A kezeimmel meg közben Pavel férfiasságát hámoztam ki, kicsit nehezen a gatyájából. Odahajolva kezdtem szopogatni s felváltva kézimunkáztam azon. Pavel megborzongott, felsóhajtott erre. Éreztem, hogy Gyuri keze közben az enyémhez ér, azt tapogatja s konstatáltam, hogy én is merevedek már. Nem kellett sok idő és „kézimunka” Pavelen s már fogta a fejemet, hogy eltolja magától. Éreztem a teste remegésén az ejakulációja közeledtét, így közelebb hajoltam, de elfordítottam a fejemet, mikor kispriccelt. Fel is kiáltott a kéjtől, de más is!
- Mi történik itt? Míg mi azon fáradozunk, hogy ideszállítsuk a felszerelés lent maradt részét a faluból. - hallottuk s hátranézve a kétszárnyú ajtóban Janek állt, minket nézve.
- Magyarhoni barátunk angolosan issza a teát, így helyben kiszolgálta magát a „Riskából”. – szólt, nevetett Gyuri továbbra s próbálta elütni ezzel a kínos helyzetet. De azt is láttam, hogy rávillantja a szemét Janekre.
- Ja, az más. – enyhült meg látszólag Janek.
- Bocsánat Uram, ha más felségterületére tévedtem. Megtévedtem. – szólaltam meg.
- Rendben. Megértem, de a hiba, az hiba. Ezért büntetés jár a szolgának. Majd az Úr este megbünteti a hibájáért. – hangzott eléggé kétértelműen Janektól.
Gyurival egyszerre meredtünk rá, mert egyikünk sem tudta, jól hallotta-e, amit hallott és úgy értette-e, ahogy mondta. Pavel meg vörösödve állt még, majd gyorsan eltette a szerszámát a gatyájába, felkapta a kötényét és kiviharzott a nappaliból. Nem a konyhába, hanem a zárt veranda felé, gondolom a fürdőbe. Jó idő eltelte után hallottam a motoszkálását a konyhából már, de addigra a többiek is beértek a hozott felszereléssel, amit fel is vittek az emeletre. Janek meg Jiri valamiről beszélgettek a zárt verandán, de eléggé fojtott hangon. Kényelmetlenül éreztem magamat, egyedül a nappaliban, de nem mertem mozdulni onnan. Végre felálltam, összeszedtem a poharakat és kivittem a konyhába Pavelnak. Az meglátva, rám mosolygott, megsimogatta a hajamat és gyors puszit nyomott a képemre, majd ment mosogatni, de mutatta, hogy hol vannak a tiszták, így azokból szedtem össze és vittem be. Már ott voltak, bent, Jiri és Janek. Meglátva engem Janek megkérdezte tőlem:
– Én is kaphatok valakitől tejet? Én is úgy szeretem a teát, angolosan.
(folyt. köv.)