Ölni akarok!

A kandalló tüzes pislogását követve
Fekszem nyugtalan a hideg kőpadlón,
És arra gondolok, mi ez az érzés,
Mi keblemet feszíti szorongatón?

Ölni akarok! Ölni, gyilkolni,
Érezni, ahogy a meleg húsba
Vágom késem, és az édes vér
Arcomat nevetve fonja gúzsba.

Ölni akarok, vadul, hörögve,
Ó, azzal a felemelő kéjjel,
Melyet melletted élhetnék
Át minden tüzes éjjel,

Mikor a telihold sápadt fénye
Eléri csillagbirodalma felét,
Mikor az erdők magányos vadásza
Ordítva emeli fel véres fejét.

Szenvedek. Szenvedek, miközben
Tudom lelked minden titkát,
S tudom, hogy lehetnél enyém
Mindig, minden éjen át.

De csak gyötrődök szüntelen,
Mint egy fáradt fogoly madár,
Melyet egy gonosz kegyúr apró
Aranykalickába zár.

De élvezem e gyötrődést,
Élvezem e reménytelen képet,
Mely élvezet elmúlna, amint
Megkaphatnálak Téged.

Boldog vagyok. Szenvedek. Ölni akarok.
Hát nem vagyok egy skizofrén?
Miközben tudom, hogy a kérdésre
Választ sosem kapok én.

De nem érdekel! Adjatok egy kést!
Ölni akarok, megkapni az alkalmat,
Hogy megbosszuljam, ki mindezt a
Kínt okozza: magamat.