Érdekes találkozás a Ligetben (1)
2013. 12. 08. 16:19 | Published: 836x
A múlt héten hazafelé tartottam s ezért, no meg azért is, hogy kicsit levegőzzek, átvágtam gyalog a Városligeten a 70 troli vonalán. A nagy rét előtt a Dvorák sétányi megállónál, vagy pontosabban a megállóban állt egy személy. Sem távolabbról, sem közel, mellette elmenve nem tudtam eldönteni, hogy fiút, vagy csajt látok ott állni. Igen magas volt, legalább 185-190 cm és igen sovány, viszont a szoros, szűk farmerban is látszott, hogy formásak a lábai. Már túlhaladtam mellette, de visszafordultam, jól megnéztem magamnak, majd mentem tovább. Látszólag ügyet sem vetett rám. Mire a Közlekedési Múzeumhoz értem, ott ért utol és haladt el mellettem a 70-es troli. Átkelve a Hermina úton vettem észre, hogy a járdán előttem halad a korábban látott személy s megy az 1-es villamos felé. Ott átkelt, majd a túloldalról kihívóan visszanézett rám s tovább haladt a Mcdonald’s felé. Nekem sem volt különösebb dolgom, így átmentem és én is oda tartottam. Beléptem, de bent hirtelen nem láttam. Sebaj – gondoltam, azért egy kávét megiszom. Rendeltem, leültem az ablakhoz, mikor abban megláttam. Tőlem távolabb állt egy asztalnál, melynél két srác ült, s azokkal csevegett, de a testtartásból, látható volt, hogy nem ismerik egymást. Még váltottak pár mondatot, majd megfordult és elindult a pult felé, mikor meglátott ülni és a kávémat inni. Elmosolyodott, rám is kacsintott, de a pulthoz lépve rendelt magának valamit. Bár hallottam a hangját, ami érdekesen mély, búgó volt, de abból sem lehetett a nemére következtetni. Ekkor a két srác közül, akikkel az előbb beszélgetett, az egyik felállt, utána lépett a pulthoz és így szólt hozzá:
- Baby, nem kell megsértődni. Elfogadhatod a meghívásunkat az asztalunkhoz, nem harapunk. – mondta és nevetett közben.
- Nem, köszönöm. Azt hiszem, máshova ülök. – felelte flegmán és közben rám nézett merőn a srác válla fölött. Kapcsoltam – ezt hallva - s mint aki éppen most veszi észre Őt, felemelkedtem s ráköszöntem hangosan:
- Szia, de régen láttalak. Örülök, hogy újra látlak. Nem ülsz ide? – kérdeztem s invitáltam kézmozdulattal is az asztalomhoz. Ő viszonozta a köszönésemet és megszólalt már hozzám beszélve:
- Szia, én is örülök. Tényleg régen találkoztunk. Köszi, a meghívásodat, megyek oda, csak fizetek itt. – szólt, fizetett és hozta a kávéját a sütivel s leült hozzám, az asztalomhoz.
Ott úgy ült le, hogy a srácoknak háttal legyen s ekkor kissé áthajolt az asztalon s úgy beszélt halkan hozzám:
- A két srác leszólított, hogy bejöttem. Kínos lett volna, ha ezek után nem ülök oda hozzájuk. Köszönöm, hogy megmentett. Ne haragudjon, hiszen nem is ismerjük egymást, ezért bemutatkoznék: Gabi vagyok. Én is bemutatkoztam erre:
- Félix vagyok. Nem tesz semmit. Tudja, én vagyok az arkangyal, aki kimenti a …… nem tudom, mit kellene itt szabatosan mondanom: leányokat, vagy fiukat a gonosz srácok markából. – fejeztem be és néztem rá várakozóan. Elnevette magát, közben hátradobta hullámos, gesztenyeszínű fürtjeit, amiket megrázott a fejével együtt. Még a szeme is nevetett, ahogyan rám nézett és incselkedve megkérdezte halkan:
- Akkor még most sem tudja, hogy nő vagyok, vagy fiú? Pedig a megállóban alaposan végignézett, mondhatnám végigmustrált, majd ahogyan jöttem maga előtt ott a járdán, át az úton, idáig. Volt elég ideje és még sem jutott dűlőre? – ingerkedett velem nevetve.
- Be kell, hogy valljam Gabi, nem. Találtam erre is, arra is jeleket, de azért egyértelműen nem tudnám megmondani. Viszont gratulálok, mert a lába csodálatos, elbűvölő, azt kézbe fogni, dédelgetni, netán tán csókolgatni maga a tökély lenne. Komolyan, de remélhetem-e ezt? Nem veszi-e tolakodásnak?
- Nem, dehogy. Egy lovagnak, aki kimentett a gonosz srácok karmaiból, sok minden megengedett, még ez is. Főleg, hogy bókjai számomra kellemesek. Szívesen hallom.
- Ennek nagyon örülök. – nyugtáztam örömmel.
- Csak ennyi a kívánsága? Más, több nincs? – kérdezett tovább Gabi és mosolygott a szeme, szája közben. Kicsit elgondolkoztam, mérlegeltem kimondandó szavaimat, majd mégis így folytattam:
- De van, még sok kívánságom, s el is mondom azokat, még ha meg is büntet(ne) szókimondásomért, de nem itt! – fejeztem be ás rajongóan néztem rá. Gabi kicsit mérlegelte a hallottakat, majd megszólalt:
- Miért, volna olyan helye, ahol kimondaná azokat a kívánságokat? – kérdezte meg huncut és csábos mosoly kíséretében. Kicsit kivártam a válasszal, nem siettem el, s így szóltam:
- Ha megtisztelné hajlékomat, hogy feljönne hozzám, akkor ott, igen, szívesen és teljes nyíltsággal tehetném meg ezt. – válaszoltam végre Gabinak. Felcsillant a szeme egy pillanatra, majd el is komorult a következőben, míg mondta:
- S mit fog gondolni rólam, ha ezt megteszem? – szólt komolyan rám nézve.
- Azt, hogy mindketten felnőttek vagyunk, azt teszünk, ami kellemes és olyant, amit mindketten akarunk is. Legalább is remélem! – válaszoltam nyíltan s őszintén Gabinak. – Még valamit tudnia kell. Közel lakom, a park másik végén, ahonnan jöttem át, mikor találkoztunk ott a megállónál. Kettesben leszünk, s csak az fog történni, amit mindketten akarunk. – próbáltam megnyugtatni.
- S ha én olyant szeretnék Magánál, amit Maga nem? Azt nem tenné meg értem? –incselkedett újra huncut mosollyal Gabi.
- Az attól függ, mit szeretne. Ha képes vagyok rá, akkor valószínűleg megteszem majd, feltéve, ha ez oda-vissza is menne, mehetne, azaz működhetne. – fogtam incselkedő hangnemre én is a beszélgetést. Gabi kicsit elcsodálkozott a hangnemem változásán, de megkérdezte:
- Mi lenne az, amit vissza kellene engednem Magának?
- Mi lenne az, amit oda kellene megtennem Önnek? – kérdeztem vissza.
- Ezt nem ér! Nem kérdezünk vissza. Csúnya bácsi! – szólt és durcás képet vágott, mint aki megharagudott, de a szeme mást mutatott. Érdeklődést.
- No, jó. Kezdem akkor én. Mint már említettem, a lábai „kézbevétele” és végigcsókolgatása, babusgatása nagyon ingerlő számomra. Ez egy, a legfontosabb. Kettő, megtudni a valódi nemét. Három pedig elérni, hogy bízzon bennem és bízza rám Magát, testét, lelkét egy időre, hogy ki-és átélhesse a kellemest, a kéjt nálam.
- Nem rossz. Jól hangzik. – szólt halkan, de ingerlően Gabi s továbbra is rám függesztette a szemét. Így folytatta: – Azt érzem, hogy nem csak hím, de domináns hím, aki tudja, mit akar és általában meg is kapja, amit akar, amit el akar érni. Folytassa, kérem!
- Addig nem tudom folytatni, míg fel nem bíztat, meg nem engedi nekem, hogy elismerve őszinte hódolatomat a továbbiakban már tegeződve folytathassam, mert azt magázódva nem lehet elmondani. – mondtam ki és kifújtam a levegőt a tüdőmből. Gabi kicsit elképedt, ezt hallva, de erőt vett Magán és kissé félrebillentve fejét, kaján mosollyal ennyit mondott:
- Utólag, Nálad a pertut is megisszuk majd, meg a csókra is igényt tartok, de most folytasd, itt!
- Köszönöm, úgy lesz. Akkor, amit csak így mondhatok el az az, hogy nem csak hím vagyok, de domináns hím is, mint megállapítottad az előbb. Viszont dominánsként sok mindent nem a megszokott módon teszek, szeretek. Viszont mindig úgy teszem, hogy a másiknak is kellemes, kéjes legyen. Mindaddig teszem így, míg nem tiltakozik, persze nem játékosan, hanem halálos komolyan, mert akkor megállok, s nem teszem tovább. Tehát jól meg kell gondolni, mikor van itt az ideje a tiltakozásnak!
(folyt. köv.)
Comments (0)