Boldogkő vári eset, „boldog” kifejlettel (2)

A torony alatti tömlöchöz tartottunk a darócba öltöztetett foglyainkkal. Ott, betereltük őket a tömlöcbe, majd a falból kiálló karikákhoz láncoltuk a delikvenseket. Mi szétszéledtünk. Közben ketten le is mentek valamit kérni a „nénik”-től, hogy a mozgásunkat és meg”létünket” is lássák. Jó negyedóra múlva mentünk csak vissza a foglyainkhoz, akik már akkorra kellően „megpuhultak” ott a sötétben. Ugyanis nem sok fény hatolt be a keskeny nyílásokon a tömlöc mélyére, még akkor sem, mikor kint tűzött a Nap, hát még esős, borús időben volt csak sötét lent. Igaz nem „ketten” voltak, amit hamar meg is tapasztaltak. Érezték ugyanis, hogy „valakik” másznak rajtuk. Ezek az ott lakó és megzavart bogarak voltak. Izegtek-mozogtak, próbálták magukról lerázni azokat, de nem sok sikerrel. Bemásztak a daróc alá is, s még az összecsavart „gatyóba” is. Az volt csak az élvezet fogolynak, bogárnak egyaránt .
A foglyok kiláncolva reszkettek a félelemtől, hidegtől, no meg a sötéttől is. Hamarosan nem csak a foguk vacogását hallották meg, hanem valami más zajt is. Rájöttek, valahol, valami csöpög, pontosabban időnként csöppen. Mi is rájöttünk erre, ezért az idősebb, mokányabb pasit vettük elő, le a láncáról és segédeim lekapták a darócot is róla, de még a gatyót is. Ott állt mezítelenül előttünk. Most remegett csak igazán. (Bár a sötétben nem sokat láttunk, annyit sem, mint amennyit ő vélt.) Odairányítottuk a csöpögés alá s úgy kötöztük ki, hogy a nedvességcseppek pont a fejére hulljanak. Mozdulni nem tudott, igazán a fejét sem tudta nagyon elhajlítani, ezért tűrte egy darabig. A monotónia azonban megtette hatását, lassan izgalomba jött s már ordított is volna, ha az egyik segéd be nem tömi a száját a kapcájával. Most már hosszabban kellett tűrnie a csöpögést. Hogy ne legyen unalmas az élete, a másik, fiatalabbat is leoldották a segédek, elé térdeltették és megszopatták azzal a mokányt. Ez már túl sok volt számára, hamarosan ejakulált, nagyot és vonaglás közben.
Mindkettőjüket leoldoztuk, persze a kapca a szájukba került, no meg a daróc is vissza rájuk, majd feljebb vezettük őket ki a tömlöcből, a lépcsőn fel a fellegvárba. A legmagasabb toronyhoz érve kiléptek annak szintjére. A középen egy zászlórúd magasodott és lobogott a vár zászlaja azon. Most oda lettek terelve a rúdhoz, egymás kezeit kellett csuklóiknál megfogni s így lettek összekötözve, de előbb a daróc lekerült róluk. Ott álltak, széttett lábakkal s „élvezték” a nap melegét a bőrükön. Jó idő múlva kezdtek csak a kis szellőben remegni, de akkor már a segédek felkészültek és kaptak jobbról-balról is, hol kötéllel, hol lánccal, hol csak bottal, de minden porcikájukra alaposan és módszeresen.
Ez ugyan nem középkori módszer volt, de a segédek is nagyon „meredeztek”, ezért térdre parancsoltam a foglyokat és eléjük állítottam a segédeket, akik nem restellték alaposan megszopatni a rabokat, sőt még farkuk tartalmát is odaajándékozták nekik.
Kis „heverészés” és felmelegedés után a második része következett a tortúrának. Újra visszavezettük őket darócban az udvaron át a kínzókamrába, a pincébe, amit egy másik társunk lakatolt most reánk. Lent a másik pincerészbe tartottunk, ahol más eszközök voltak kiállítva és azokat akartuk használatba venni a következőkben. A rabok szájában maradt a kapca, s volt rajtuk gatyó is, meg a facipők. „Túlöltözöttek” voltak így. Az első eszköz egy gúla volt fából, aminek a csúcsából fa, hegyezett rúd állt ki. A mokánnyal kezdtük most is, a segédek lefejtették róla a gatyót és felemelve beleültették a rúdba. Kényszeredetten kapaszkodott mezítelen talpával, amennyire bírt, de azért lassan, de biztosan süllyedt bele a rúdba. Látszott a kín az arcán s a vonaglása a testének is. Ez viszont nem segítette, még rontotta a helyzetét, mert mélyebbre hatolt bele a rúd. Mikor már stabil helyzetbe került, akkor az egyik segéd egy éles fémdarabbal megszurkálta a fenekét, így próbált kiemelkedni, eltávolodni attól, de hamarosan újra csak visszasüllyedt a rúdra. Egy párszor még eljátszották. A fiatal szemében a rémület látszott, ezt látva. Mikor a mokány végre lekerült a rúdról és gúláról a fiatal térdre vetette magát, úgy könyörgött kegyelemért. Meg is kapta.
Őt nem karóba húzták, nem is felnyársalták, hanem egy rakettra (keretre) fektették, amin eléggé távol voltak egymástól a rudak, így alig tartották a testét. Most a két legkisebb súlyú segéd végigtaposott rajta, a testén. Sziszegett, vonaglott, ordított volna, ha tud. A taposás végén pedig megostorozták hosszú szíjú korbácsokkal mellkasától, hasán át a lábfejéig.
Mivel ott hanyatt fekve még rajta volt a gatyója, az egyik segéd azt is leoldotta, majd egy átnyújtott kötéllel átkötötte a farktövét és a kötelet jól meghúzva rögzítette azt. Így a farkán „lógott” a rab teljes súlya. Egy ideig tűrte, de végül már csak mocorogni próbált, mire a kötél megszorult és még jobban elszorította a farkát. Vergődött, küszködött, de egyre rosszabb helyzetbe hozta magát. Végül tehetetlenségében, dühében már káromkodott volna is, ha tud. Figyelmét erről elterelendő, meggyertyáztattam. Az egyik segéd a magunkkal hozott köteg vesszőből összefogott egy nyalábot, összekötözte, majd annak végével szedte le róla a rászáradt gyertyacseppeket, nem túl kíméletesen. Mind az ő, mind a mi „örömünkre”. Közben a másik segéd a talpával foglalkozott. Csikizte, csiklandozta, majd még „csillagot” is rúgatott vele, mindannyiunk nagy örömére, de a rab bánatára. Mivel láttuk, hogy ez a mokánynak is megnyerte tetszését, nem akartuk, hogy valami jóból is kimaradjon, így ő is rugdoshatott.
A kis mókázás után visszatértünk a középkorba. Újabb eszközt vettünk használatba. Ez is rakett volt, amit lefektettünk a földre, majd hanyatt fektetve rá a fiatalabb rabot a segédek alaposan, több helyen is odakötözték, különösen a derekánál, bokáinál, csuklóinál, de még a hónaljainál is. Mikor ez megvolt, akkor a rakettet felcsörlőztük és megfordítottuk. Így a fiatalabb rab úgy lógott arról, hogy csak a kötelek tartották, nem túl stabilan. Hogy ne legyen a lógás számára egyhangú és unalmas, a segédek most is gyertyát gyújtottak, de most alulról melengették a hasát, mellét, még a farkát is, hogy meg ne fázzon már itt a pincében . Én közben próbáltam kicsit megostorozni alulról.
A mokány jót szórakozott ezt látva, ezért alá állítottam, majd ráeresztettem a rakettet és hagytam parancsra egy kicsit szopogatni a farkát a fiatalnak. Majdnem kitört a nyaka, de iparkodott. Igaz nem volt sikeres, de erre nem is számítottam. Még a lógó fiatalt egy kicsit megcsipkedték a harapófogókkal is. Ezután, már csak kis tüzet kellett gyújtani és a rakettet lassan fölé engedni, hogy a rab még jobban fickándozzon kínjában. Nem ért bele a tűzbe, de annak melege, hője is megtette a hatását. Most a mokány is kapott a harapófogókkal való játékból, de azok a harapófogók már kicsit melegek voltak, igaz nem égették a bőrt.
Végezetül a sarokban találtunk egy középkori András keresztet, amit már abban az időben is használtak. Elcsodálkoztunk, mert a két gerenda találkozásánál egy lyuk is volt benne, pont megfelelő helyen. Így hát a mokány került először kikötésre a kereszthez, de beigazítva a farkát is a lyukba. Azt is észrevettem, hogy oldalról még egy fából készült orsó is tartozott a felszereléshez, amivel vagy a farkat lehetett megszorítani, vagy a golyókat „törni” . Mi ez utóbbit találtuk élvezetesebbnek, így ezt próbáltuk ki. Nehezen, de betuszkoltuk a mokány golyóit a lyukba, majd jöhetett a korabeli heresatuzás. Közben a segédek felváltva korbáccsal, bottal, szúrós ágakkal „kenegették” a szabadon lévő testét. Végezetül lemosás és fertőtlenítést is végeztek a mokány testén, majd visszacsavarták a gatyóját és ráhúzták a darócot is, de a kapucnit is rátették a fejére.
A fiatalabbhoz kegyesebbek voltunk, mert az András-keresztet letettük a földre, úgy kötöztük hozzá kifeszítve és a segédek megint végigjárták a Canossa-utat rajta. Őt ott ostoroztuk meg utoljára, majd ő is átesett a lemosáson és fertőtlenítésen, majd a felöltöztetési szertartáson.
Mikor végeztünk, mindent összeszedtünk, ellenőriztünk, semmit se hagyjunk el, minden a helyére kerüljön vissza, még kicsit a porral meg is szórtuk az eszközöket, visszaállítva patinájukat.
Jelzésünkre kiléptünk a pincéből, majd nagy hanggal értünk a kapubástyához és masíroztunk végig a nénik előtt, majd le a várból.
(vége)