Megvalósult balatoni kaland (2)
2013. 07. 14. 18:24 | Published: 1121x
Mikor visszaértünk a stégre, leheveredtünk a törülközőkre és néztük az eget, a csillagokat. Fogtuk egymás kezét, majd megjártattuk a másik testén a kezünket, s nyelvünket újra a másik szájában. Ekkor hirtelen gondoltam egy merészet és átfordítottam a hasára, hátrahúztam a kezét, amit a gatyájával átkötöttem csuklójánál, a hátára térdeltem s kijelentettem: - Fogtam egy tilosba tévedt horgászt! Elnevette magát erre, próbálta a kezét kiszabadítani, de nem sikerült. Így birkóztunk egy ideig a stégen, majd elengedtem és hazamentünk a villába. Megvacsoráztunk és kiülve a teraszra élveztük a henyélést, semmittevést. Már besötétedett, a csillagok is fényesebben világítottak s a telihold gyönyörűen bevilágította a tavat, kertet, mikor Richárd megkérdezte, hogy elmehetnénk-e most is fürödni, mert mindig szeretett volna éjszaka fürdeni a Balatonban, de soha nem volt lehetősége erre.
Nem tétováztam, hanem kézen fogtam, vittük a törülközőinket és bezárva a villát, kaput, hamarosan már a mólón caplattunk. A stéghez érve Richárd megállt és élvezettel nézett körül. Én lekaptam a fürdőgatyámat és úgy robogtam le a lépcsőkön a vízbe. Richárd kicsit tétovázott, majd hasonlóan követett. Jó messze kellett kigyalogolnunk, míg már olyam mély volt a víz, hogy úszhattunk is. Visszanézve mintha valami fényt láttam volna a stégnél, de nem voltam biztos ebben. Hamarosan azonban felhők úsztak át az égen, s rövidebb, majd hosszabb időre eltakarták a Holdat, így egyre sötétebb lett. Indultunk ki, s mire kiértünk már teljesen eltűnt a holdfény, s csak a túlpart fényei látszódtak. Richárd felszaladt a lépcsőn a stégre. Ekkor valami zajt hallottam. Én is felsiettem, de a lépcső tetején már semmit sem láttam a szemembe világító zseblámpa fénytől, csak hallottam: - Hasra!
Hasra vágtam magamat, mikor éreztem, hogy valaki a hátamra térdel és kezeimet hátrahúzva, megbilincsel. Szólni sem volt időm, mert közben egy hangot hallottam:
- Rendőrség. Szemérem elleni bűncselekmény miatt letartóztatom. Felnevettem ezt hallva és oldalra nézve láttam Richárd is hasal mellettem hátrabilincselve. Mellettünk két fiatal rendőr áll és az egyik szólt. Végre megszólaltam:
- Ne vicceljen, na, jó, jó vicc volt srácok! Most már elengedhettek minket!
- Nem sértegetjük az intézkedő közeget! – hallatszott fentről. – S akkor beszél, ha kérdeztem! – dörrent rám az egyik, miközben a lámpája fénye a szemembe világított.
- Ha komolyan gondolták, akkor tegyék szabályosan, ahogy a Szolgálati Szabályzatuk előírja! – szóltam hátra komolyan már. – Segítsek? Bemutatkozás, név, rendfokozat, beosztás, szolgálati hely közlése, majd a tényállás kijelentése és a törvényi hely pontos idézése, majd utána jogainkra való figyelmeztetés következik. – soroltam. Szinte láttam, ahogyan megdermednek ezt hallva s a társ halkan meg is szólalt:
- Ez tudja a szabályzatunkat, bakot lőttünk. – hebegte, de a társa rádörrent.
- Ne majrézz! – majd hozzám fordulva ezt mondta: - Ne oktasson ki, mert azt nem tűröm! Szemtelenkedéséért bekísérjük Magukat az őrsre és majd ott lehetnek nagylegények. – harsogta. Megint nevettem és megkérdeztem:
- Így, mezítelenül fognak minket, megbilincselve, végig kísérni a Fő utcán az őrsig? Add majd Maguknak az ügyeletes tisztjük ezért az őrsön! Láttam, ahogy elkomorul már Ő is, majd egy ideig gondolkozott, végre megszólalt:
- Legyen, engedékeny hangulatban vagyok. Hazakísérjük Magukat, ott igazolhatják a személyazonosságukat és majd egyeztetünk, megállapodunk a továbbiakról, a büntetés mértékéről. – jelentette ki. Megint nevettem.
- Korrupcióra való felszólítás a hatósági közeg részéről a gyanútlan állampolgárok felé. Ejnye-bejnye, csak súlyosbítja a helyzetét járőrparancsnok! – szóltam s nem tudtam megállni a nevetést. – De tudja mit? Elfogadjuk. Vigyenek haza minket és igazoltatás után lássuk a büntetés kiszabását! Kíváncsi vagyok a merészségükre! – szóltam s nehezen, de talpra álltam. Odanyújtottam a csuklóimat ezt mondva:
- Oldozza el a kezeimet hátul, mert vinni kell a törülközőket és a száraz úszónadrágjainkat, majd elől bilincseljen meg, hogy tudjak kaput is nyitni majd!
Így is lett, Richárdot talpra segítették. Végig mentünk a mólón és hamarosan odaértünk a kapuig. Azt kinyitottam, besorjáztunk a kertbe. Felmentünk a teraszra, be a házba. Megszólaltam: - Mielőtt villanyt kapcsolok, húzzák be a függönyöket! Mikor megtörtént és sötét lett teljesen a szobában, hallottam a tétlábolásukat. Richárd is szaggatottan lélegzett. Végre villanyt kapcsoltam. A fényárban mindenki lesütötte, becsukta a szemét, mert elvakult.
- Így ni. Akkor jöhet az igazoltatás. – szóltam s a tálalószekrény lapjáról kiemeltem a kistáskámat, abból a személyimet és odanyújtottam. – Richárdét nem tudom, hol van. Ha kell az Övé is, akkor bilincseljék ki, hogy előadhassa!
- Nem kell, azt hiszem, nem szükséges. – szólt a járőrparancsnok a társához, majd rám nézett és láttam a szemén, hogy csodálkozik. Arra néztem, ahova Ő és a társa is. Azaz lefelé. Láttam mereven áll a farkam. Nem szóltam. Azok csak álltak kábán, bámulva.
- Nem azért jöttek, mert azt hitték fiatalokat fognak s azt tehetik velük, amit csak akarnak? Nőt nem remélhettek, mert hallották a hangunkat s egyik sem nőies. Akartak tenni velünk valamit, az biztos. Rajta, ne fogják vissza Magukat! Velem megtehetik, de ha Richárdhoz mernek nyúlni, jaj, Maguknak! – szóltam határozottan.
Láttam még mindig nem tértek magukhoz az ámulattól, álltak mereven egymás mellett. Átvettem a kezdeményezést.
- Járőrparancsnok, ide elém lép! – utasítottam s mikor megtette, letérdeltem elé és újra utasítottam: - Sliccet kigombol, farkat elővesz! Azt is megtette s akkor rábuktam s szopni kezdtem. Erre feleszmélt, hátra ugrott és felkiáltott:
- Hogy képzeli ezt? Egy hivatalos közeget leszopni?
- Úgy hivatalos közeg Maga, ahogyan én az őrsparancsnok vagyok. Az egyenruhájuk a sötétben, gyenge fénynél még megtévesztő, de itt a fényben már nem. Kuss! – s a másikra üvöltöttem: - Leveszi a bilincset Richárdról és rólam is, de tüstént!
Az nem tétovázott, hanem tette, amire utasítottam.
- Bilincselje meg a társát, de hátra tett csuklókkal, így ni! Most Richárd Te bilincseld meg őt is ugyanúgy! – szóltam s már meg is volt. Ott álltak most már ők, hátrabilincselve. – Jótett helyébe jót várj! – idéztem a mondást. – Irány a pince, majd ott elszórakozunk veletek. Ti is élvezni fogjátok! – bíztattam őket is s mutattam merre vezesse le Richárd őket.
Leérve a pincébe, megálltunk egy ajtó előtt, mert utasítottam Richárdot, hogy vetkőztesse le az őt megbilincselőt, mire én a járőrparancsnokról húztam le a ruháit. Az atlétájuk lógott hátul a kezükről s a gatyájuk még rajtuk maradt.
- Így ni, most már beléphettek! – szóltam s nyitottam az ajtót. Belépve elcsodálkoztak, de nem csak ők, hanem Richárd is. A szoba komplett kínzókamrának volt kialakítva.
- Döntsd rá Őket egy-egy bakra! – utasítottam Richárdot, majd a korbácsok között válogattam, egyet kiválasztottam, amit a bal kezembe vettem s a jobba egy lovaglóostort s végigvágtam a srácok feszülő popóin. Azok szinte egyszerre vonaglottak meg és kiáltottak fel.
- Ízlett? Ez csak a bevezetés volt. Most jön a java! – már pattogott a korbács is a fenekükön. Ütés közben intettem Richárdnak is a fal felé, vegyen, de Ő nemet intett s csak állt, bámult. Így én végeztem el a korbácsolásukat. Húsz-húsz után megálltam s megkérdeztem: - Elég volt, vagy még kértek?
- Nem, nem, köszönjük, bőven elég volt. – szóltak.
- Akkor most enged ki Őket és térdre előttem s szopás, de alaposan!
Alaposan nekiláttak. Ugyan a mélytorkozás nem nagyon ment nekik, de végül is elélveztem megosztva a szájukba az adagomat.
(folyt. köv.)
Comments (0)