Személyes találkozás

Kora nyári este volt. Amikor lekanyarodtam a főútvonalról, a forgalom kezdett ritkább lenni. A szívdobogásom pedig éppen ellenkezőleg, kezdett sűrűbb lenni. Nem csoda, hiszen hosszas levelezés után itt az első alkalom, amikor látni fogom végre. Az igéző szemeibe tudok nézni. Érezni fogom az illatát. Érinteni a selymes bőrét. Nem sokat kellett várni, néhány kilométer megtétele után már be is hajtottam a csepp kis faluba. A leírásnak megfelelően azonnal rátaláltam a házra. A nyitott kertkapun bementem, és amint a ház ajtajának a kilincsére tettem a kezem, az ajtó úgy nyílt, mintha automata lenne. Egy kellemes tapintású de erős kéz húzott be rajta. Ettől a pillanattól kezdve - minden akaratom ellenére - megszűnt a külvilág létezni. Azt sem tudtam hova kerültem, csak azt éreztem, hogy egy nedves ajak ellentmondást nem tűrő akarattal tapad az ajkaimra és vadul csókol. Hiszen tudtam, hogy mennyire szereti ezt, de hogy így is lehet csinálni, azt soha nem gondoltam volna. Közben észre sem vettem, hogy tol-taszít valamerre, csak amikor megbotlottam és majdnem hanyatt estem. Az ágy volt az, tehát szerencsére nem estem volna nagyot. Fél kézzel megtámaszkodtam, de egy jól sikerült mozdulattal, azonnal kirántotta a kezeimet így aztán valóban hanyatt fekve találtam magam az ágyban. Vetkőzz! Csattant fel a hangja. Nem durván, sőt kedvesen, de határozottan. Gyorsan szedtem le magamról mindent. Mikor már majdnem a végéhez értem, elkapta a csuklómat, odahúzta az ágykerethez és gyors mozdulatokkal odaszíjazta. Majd ugyanezt a többi végtagommal, miután megszabadított az utolsó ruhadarabjaimtól. Végül ott feküdtem anyaszült meztelen kikötözve a pillanat töredéke alatt. Jó ha 4-5 perc eltelt azóta, hogy beléptem-beestem a küszöbön. Mostanra a torkomban dobogott a szívem. Azt sem tudtam, hol vagyok. Nem is igazán ismertem még Őt, akinek ki vagyok itt szolgáltatva teljesen. Most mi lesz? Nem sok jót sejtető, de igéző mosollyal hajolt az arcomba és megkérdezte:
- Na mi van, félsz? Nem foglak bántani, csak kicsit kihasználni.
- Nem félek! – mondtam.
De azért egy pillanatra összekoccantak a fogaim az izgalomtól. Észrevette ő is és így szólt:
- Nyugi! Nem bántalak! – mondta.
Simogatni, vagy inkább cirógatni kezdte a testemet, amitől libabőrös lettem. Nagyon jól esett. Majd csókolni, harapdálni és karmolni kezdett. Éreztem, amint egyre inkább begerjed és használja a testem minden porcikáját. Az egyre hevesebb mozdulatai azt sugallták, hogy azért teljesen nem nyugodhatok meg. Addig helyezkedett, amíg a feneke az arcom fölé nem került, majd szép lassan rám ereszkedett és egy kéjesen parancsoló hang tört fel belőle:
- Nyalj ki!
Válaszolni már nem tudtam. A hajamba ragadva húzott magára és olyan hevesen követelte a nyelvemet és a számat, hogy örültem, ha meg nem fulladok. Közben ő adta az instrukciókat folyamatosan. Semmihez nem hasonlítható furcsa érzés volt. Élveztem, ugyanakkor féltem. Ez lenne ennek a játéknak a lényege? Igen. Aztán amikor egyre jobban élveztem és egyre kevésbé féltem, akkor kitalált mindig valami újat. Ettől aztán mindig maradt az érzés. A végén kedves volt. Kedves, de gonosz. A hagyományos együttlét után - amikor azért én még mindig kikötözve alulról vártam az események alakulását -, megengedte, hogy elélvezzek, sőt beleélvezzek. Nem akármilyen gyönyörűség volt! Aztán két gyors mozdulattal leszállt rólam, majd újra a szám fölé térdelt és kéjesen újra rám ült. Mielőtt azonban összeért volna a szám a szemérem ajkaival, rám parancsolt:
- Nyisd ki a szádat és nyalj!
Mielőtt tiltakozhattam volna, rásegített a mostanra már jól ismert hajcibálással, hogy eszembe ne jusson mást csinálni, mint amit mondott.
Amikor végzett, rám mosolygott és kedvesen biztosított róla, hogy ez csak a kezdet. Ha kíváncsi valaki a folytatásra, én is biztosíthatom őt róla, hogy ez csak a kezdet!