Határtalanul (1)

A megbeszélt időben érkeztem meg a sráchoz. Belépve azonban két fiatal srác várt. Az egyik az volt, akivel leveleket váltva megbeszéltem, hogy eljövök és vágyai szerint kemény szolgálatra kényszerítem. Megtanítom szolgálni, beleértve a szex-szolgaság elviselését is. Ő harmincas évei elején járt, nálam alacsonyabb volt, vékonyabb is, rövidebb, göndör hajjal, arcszőrzettel. Azt tudtam már róla, hogy külhoni magyar, de jó pár éve itt él Budapesten szingliként. A másik srác azonban még talán nála is fiatalabb volt, úgy huszonöt éves lehetett. Magasabb volt társánál, szintén vékony testalkatú, hosszabb, vállára hulló hullámos, gesztenyebarnás-szőkés hajjal. Kérdésemre ki ő, hetykén kijelentette, hogy ő is magyar, a Tisza forrásánál született (ezt jók ki is hangsúlyozta), pár éve él itt, most lakótárs. Végig akarja nézni a tevékenységemet, kiképzésemet, ahogyan a társával (ezt eléggé lekezelően mondta) teszek-veszek, bánok. Azt feleltem, hogy ezt lehet, bár jobban szerettem volna, ha előre közlik ezt néztem a meghívómra. Hozzátettem a feltételeimet: a néző csendben marad, nem szólalhat meg a játék során, csak ül egy sarokban és néz. Közben sem nem járkálhat, mehet ki-be. Csak azt teheti, amire engedélyt kért és adtam. A fiatalabb srác ezt hallva felhorkant: - Ne felejtse el, mi itthon vagyunk, ez a mi lakásuk! - Az lehet - feleltem - bár én inkább albérletnek nézem – szögeztem le kajánul s így folytattam: - Ez a feltételem, s ha nem tetszik, már megyek is. A fiatalabb srác ezt hallva, megrántotta a vállait és türelmetlenül mozdult az ajtó felé, hogy kinyissa, mire a másik megszólalt: - Ne hülyéskedj már Stefan, elrontod a tervünket, így nem fogsz látni egy valódi mestert szeánsz közben. Majd hozzám fordulva alázatosan megkért, hogy maradjak és tegyem meg vele, amit előre megbeszéltünk! – Rendben, megteszem, csak előbb letöröm a fiatalúr szarvait is! – szóltam és rájuk ordítottam: - Mars be a szobába! Ott mezítelenül vártok a szoba közepén, kis terpeszben, egymás mellett! – hangzott tőlem. A szolga srác azonnal beszaladt, míg a másik kelletlenül, de követte. Majd én is beléptem a szobába. Azt láttam a szolgám már kapkodta le magáról a ruháit, míg a másik csak dacosan állt a szoba közepén. Elé léptem, végig mértem alulról felfelé és vissza, majd egészen halkan, suttogtam szinte: - Vagy teszed, amire utasítottalak, vagy kipenderítelek a szobából, s semmit sem fogsz látni abból, ami itt fog történni. Válassz!
Jó ideig farkasszemet nézett velem, majd hirtelen lesütötte a szemeit, egy ideig még a földet nézte maga előtt, s végül megmozdult. Kibújt a farmerjából, hanyagul a fején át lehúzta a pólóját, lehajolva levette és a sarokba dobta a zoknijait is, végül ott állt előttem egy szál gatyában, rőt piros színű slipben. Kajánul nézett, de én meg sem moccantam. Megint a másik szólalt meg: - Stefan ne szórakozz már, vedd le! A megszólított erre megmozdult, de nem a gatyáját vette le, hanem egy pofont akart lekeverni a másiknak. Elkaptam a karját, megállítottam az ütés lendületét, majd hátra csavartam a kezét és egyben húztam is felfelé a lapockája felé. Így meggörnyedt, majd térdre esett és az arca lassan már a szőnyeghez nyomódott. Hallhatóan sziszegett, vonaglott a teste a kezeim között, de nem tudott kiszabadulni. Küzdöttünk egy ideig, végre elernyedt, szinte összement előttem és megszólalt: - Nyert! Engedjen el ööö Uram - nyögte ki végre - mert így nem tudom levetni a gatyámat! Elengedtem, felállt, majd már húzta is le a gatyóját és lépett ki abból. Mikor a gatyája a földet érte, megszólaltam újra: - Gatya fel! Csodálkozva reám nézett, de felhúzta újra. – Lehúzod, s nem kényeskedsz közben! – szólítottam fel, bár alig tudtam a nevetésemet visszafojtani látva az előre meredő dárdáját a gatyóján át. Most már lerántotta, de közben felszisszent a fájdalomtól. Szinte ugyanekkor szólaltam meg: - Odaülsz a sarokba, arra a puffra és nézel! Csendben! Lassú léptekkel odament, leült és összetette a lábait, majd a hátával a falnak támaszkodott. Kaján mosollyal nézett onnan rám. Ezzel már nem foglalkoztam, mert a szolgámra néztem: - Nem nézelődünk itt kényelmesen, hanem kis terpesz, vigyázz állás! Has be, mell ki! Állsz! – hangzott szigorúan, keményen csattanva. A szolga összerezzent, azonnal engedelmeskedett is. - Most kezek tarkóra, majd úgy letérdepelés és előre hajolni! – hangzott az újabb utasításom. A szolga tette, de megbillent előredűléskor és homlokára támaszkodott. Nem esett előre. Csattant is a popóján a lovaglópálcám. – Nem támaszkodni, erőből tartani! Iparkodott felhúzódzkodni és megtartani. Kicsit billeget ugyan, de sikerült. – Most négykézlábon körbejárod a szobát és a sarokban üllő előtt megállsz, hemperegsz, mint egy kutya, aki örül a gazdáját látva! – kapta a következő utasítást. Azt is megtette.
Stefannak széles mosolyra húzódott a szája, ahogyan látta a társát előtte görnyedni, előtte hemperegni. – Tedd le a talpaidat magad elé a földre! – parancsoltam meg Stefannak. Mikor megtette, a szolgát utasítottam lábcsókra. Kicsit értetlenkedett, majd megcsókolta Stefan lábait kényeskedve, de kapta is az újabb ütéseket a popójára tőlem. Viszont Stefan a hajánál fogva felrántotta és csattant a keze az arcán. – Nem hallottad? Lábcsók, szolga! – harsogta. A szolga megtette. Kiküldtem utána szólva: - Felállsz s kimész! Akkor jössz be, ha hívlak!
Most Stefan elé léptem, aki önkéntelenül is felállt erre s hadarta: - Bocsánat öööö Uram, de nem tudtam megállni. A szemébe néztem, szúrósan, majd megpenderítettem s lendült a kezem. Hatalmasat csaptam a mezítelen fenekére többször is, majd ezt hallotta: - Bocsánat, de nem tudtam megállni. Ugyan felszisszent, mert váratlanul érték az ütések, de elmosolyodott, mikor megértette a lényegét. Példastatuálást. Látszott mondani akar valamit, de nem tudta, hogyan kérjen engedélyt erre. Erre megkérdeztem: - Te lennél majd a domja? Eddig is Te csicskáztattad, de nem tudtad hogyan, merre, meddig? Jött is a válasz tőle: - Igen, így van, Uram. Eddig csak elvertem, megkötöztem, elvégeztettem vele a házimunkát, megbüntettem, de ezt kevesellte. Másra vágyott. Ezért találtam ki, hogy hívjunk meg egy Domot, aki kezelésbe veszi, s azt megnézve tanulhatok abból. – Akkor tanulj! Tartsd be a játékszabályaimat, hogy tudd alkalmazni majd! Most pedig ott van a nyakörv, a póráz. Menj ki, tedd a nyakára a nyakörvet és úgy vezesd vissza ide a pórázon a közös szolgánkat!
Hallottam, de láttam is, ahogyan nevetgél magában, míg kifelé megy. Egy csattanás is hangzott kintről, biztosan rácsapott a szolgára a pórázzal. Majd nyílt az ajtó és belépett maga után húzva a másikat, aki négykézlábon mászott utána szaporán. Elém érve kezembe nyomta a pórázt s leült a helyére, de már nem tette keresztbe a lábait. Érdeklődéssel várt. Bár kezemben volt a póráz, mégis a hajába markolva húztam fel térdeplő helyzetbe s csaptam is le a hasára párszor a szolgának. Majd elmentem csipeszekért és azokkal kidekoráltam végig a hónaljától a hasáig mindkét oldalát figyelve arra, hogy a csipeszek alatt egy-egy spárga is haladjon. Kezembe véve a lovaglópálcát megütögettem a csipeszeket, mire a szolga sziszegett, majd egyet-egyet erősebb ütéssel levertem oldalra. Erre már felkiáltott. Most szembe fordítottam Stefannal, akihez odavittem a két zsinór végét, kezébe adtam, hogy erősen tartsa. Visszafelé még ütöttem párat a csipeszekre miközben már felállíttattam a szolgát. Hoztam golyós pecket, amit a szájába tettem jól meghúzva. Ott állt előttem riadt szemekkel. Mögé léptem, feltettem a csuklóbilincseket is, de nem kapcsoltam össze azokat. Megint elé léptem, majd lassan hátrafordultam, mint aki valamit mondani akar Stefannak, de e helyett, hirtelen visszafordultam és erősen a vállainál meglöktem. Hátra tántorodott, de el nem esett. Igaz felkiáltott, mert pár csipeszt azért lerántottak róla a zsinegek. Nem mindent, mert Stefan sem tartotta erősen annak végeit, kicsúszott a kezei közül. Stefan bánatosan nézett rám és bocsánatkérően megrántotta a vállát. – Vedd fel s fogd erősen! – utasítottam, majd hátra léptem és a szolgára nézve azt arra utasítottam álljon nagyobb terpeszbe, kezeit tegye oldalsó tartásba. Mikor láttam a zsinórok már feszülnek, kezembe vettem egy hosszabb botot és Stefanra mutattam azzal, míg elkiáltottam magamat: - Erősen tartsd! – lendítettem is már a botot. Egy kört írt le a levegőben. A zsinórokat felrántva a maradék csipesz is lerepült róla. Persze kellő kiáltásokkal, jajgatással körítve. Stefanra néztem, aki mereven nézte lakótársát, de nem lépett felé, hanem lassan leült. Viszont jól látható volt még előtte, mennyire duzzadtan állt a farka ismét s meredt előre. Most a szolgára néztem, aki görnyedten állt, simogatta a csipeszek helyeit a testén. – Állj egyenesen! - parancsoltam, majd a bőrkesztyűs kezeimmel erősen végig csapkodtam a csipeszek kissé vöröslő helyeit.
(folyt. köv.)