Átadás 10.

....a fájdalomtól félájultan ,próbálom meg felnyitni a szemem.Egy ágyon fekszem, a teremben nincs senki, minden erőmet összeszedve ,is nehezemre esik a mozgás....
Talán napok is eltelnek,amikor végre két szolgalány segítségével fel tudok állni,megkérve őket ,hogy vezessenek a tükörhöz.Lágy ujjakkal oldom le a tunikámat és félve emelem a tükörre a tekintetemet..
A lányok ajkát halk sikoly hagyja el amint megpillantják, hogy a szeméremdombom közepén, tisztán,és élesen láthatóan,a jel a melyet immár örökké viselnem kell:egy mívesen formázott kezdőbetű......

Remegő ujjakkal érek hozzá........így is éles fájdalom tölt el közben....a friss heg szélei még egyenetlenek, erőteljesen megvannnak duzzadva, de ez számomra csodálatos sebhely.....percekig tudnám kergetni az ujjaimmal az önmagába visszafutó Uram nevét megformáló vonalat.
A szolgáknak, mintha az arcuk elé ragadt volna a kezük rémületükben, furcsán néznek rám,de belőlem egészen más süt. Ragyogok.............................és ez nem leírható érzés.
Hirtelen mozdulattal visszasimítottam a tunikámat, és arra kérem őket, hogy készítsenek számomra fürdőt. Gyors kezekkel mosdattak le, védve a jelemet, hisz vigyáznom kell még rá...hosszú hetek következnek, mire teljesen gyógyultnak tekinthető
.......de örökre rajtam marad. Finom kezekkel itatták le rólam a testemen maradt nedvességet, jól esett a kényeztetés, de leginkább társaságra vágytam. Borzasztóan tudok szenvedni a magánytól. Szólni nem szólhatnak hozzám, de a pillantásuk sokszor többet is ér, mintha bármit mondanának is nekem. Könnyű reggelit kaptam, friss gyümölcsöt, pár perc alatt szinte felfaltam mindent ,hisz napok óta nem ettem. Egy égszínkék tunikába bujtattak, és szoros copfba fonták a hajamat, a billogomat valami különös illatú krémmel kenték be, mely jólesően hűvös volt számomra és gyenge gyolcsot tettek rá. Az ablaktáblákat szélesre tárták, a napfény elöntötte a termet. A lelkem is felvidult, széles mosollyal köszöntem meg nekik a fáradozásukat.


Közben eltelik két hét .a seb gyönyörűen gyógyul,és eljön az ideje,hogy Uram színe elé vezessenek.A nagy nap előestéjén belép hozzám egy csukjába burkolózó magas,szikár alak,és így szól: -Eljött fogadalom tételed ideje! Hallgatlak! -hirtelen teljesen zavarba jöttem, ugyan, most mit mondhatnék? Mire lehet kiváncsi? Mit akar hallani tőlem?
...aztán szinte önmaguktól indulnak el belőlem a szavak...

Zavartan forgatom őket a számban, vajon hogy fejezzem ki pár szóban mindazt, amit Uram jelent számomra......
-Örömmel hajtom Uram ölébe a fejem, nyújtom át testem-lelkem-elmém, hogy birtokolja mindazt. Valóban erre születtem, szolgálni, kényeztetni , szórakoztatni a FÉRFIT, maradéktalan lojalitásommal,odaadó, alázatos kis rabszolgája, múzsája lenni. A szolgálatból, csak Ő bocsájthat el, hisz átvette a felelősséget és a döntéshozatalt, az általa hozott szabályokat imaként tartom magam előtt......boldoggá kell tennem, hogy mindennap örömét lelje bennem, és valóban gyönyörként élje meg a velem töltött perceket. Ő rendelkezik ezentúl mindenről, ami velem kapcsolatos, és én ellenkezés nélkül, maradéktalanul teszek neki eleget.

A magas ,csukjába burkolózott szikár alak fejbiccentéssel tudatta velem hogy elfogadja szerény próbálkozásomat....kiváncsi lettem volna rá,milyen lehet valójában,de a dúsan redőzött anyag teljesen eltakarta őt. Némán biccentett, hogy elmehetek, nem kíván már látni, erre mintegy válaszul két szolga megjelent az ajtóban ,és hangtalanul kitárta annak szárnyait, majd szinte földig borulva biztosított utat a ismeretlen férfi előtt. Az idegen hatalmas léptekkel szelte át a teret, mire felocsúdtam, nyomát sem találtam.
Magányos vacsorám után....(bevallom Lydia borzasztóan hiányzik nekem........hosszú időkön keresztül egyedüli társam volt, szerettem a keménységét, lágyságát, az irányítását, a vigasztaló szavait, az érintését.......)hirtelen nagy sürgésforgás lett a lakosztályomban. Jöttek, hogy felkészítsenek a holnapi bemutatkozásra. Dobozokat hoztak különféle ruhákkal, lábbelikkel.....elszoktam már tőlük..cipő azóta nem volt a lábamon, hogy a kikötőben, a hajóra kerültem. Ez egy másik világ, mintha évszázadokkal kerültem volna vissza az időben, a technika vívmányai nem kaptak beeresztést a palotába...a falakon hatalmas falikarok ontják a fényt, élő zenészek szórakoztatják az itt élőket, a konyhában hatalmas üstökben, vaslapon, nyárson készül a koszt, mintha két láthatatlan kéz védené mintegy burkot tartva az építményt, és a benntlévőket a külvilágtól..
Cipő....cipőt kaptam.....odaszaladtam a dobozhoz, és fekete selyemtopánka került a kezembe..hirtelen vissza is tettem, megijedtem tőle. Nem akarok innét elmenni, ez volt az első ami a fejembe ötlött azon gondolkozva, vajon miért kapok utcai cipőt. Senkim nincsen, egyedül vagyok...........a kísértésnek nem bírva ellenálni,mégis gyorsan belebújtam, a lábbeli alkalmatosság tökéletesen illeszkedett a lábaimra. Az egyik szolgáló ekkor odajött hozzám, kivette a kezemből a cipőket, a dobozt, és azokat szépen becsomagolva feltette őket a hatalmas faragott szekrény polcára. A ruhásdobozokból különböző selyemruhák kerültek elő,, a szivárvány több színében...melyek a testnek kellemes simogatást nyújtanak viselés közben. Ezek is a cipő mellett kötöttek ki. Akkor viselhetem őket, ha Uram ezeket kívánja rajtam látni, jegyezte meg szűkszavúan a szolga.. Egy másik , egy nagy díszesen csomagolt dobozból óvatosan egy égszínkék leplet vett elő, nagy csuklyásat, hasonló ruhadarab volt ez, mint amit az idegen viselt ittjártakor. A hátára, a billogom szerves mása volt ráhímezve aprólékos kezek munkájával, a nyakánál egy széles selyemszalag oldotta meg a rögzítés módját. Finom, sosem érzett illat szállt belőle, hosszasan fúrtam bele az arcomat, mintegy beszippantva azt. A szolga elnevette magát, és szépen a szófára terítette a ruhadarabot, pár szóval jelezve, hogy holnap ezt kell viselnem majd Uram előtt.Meglepődtem..a nyelvemen eddig Lydia és Uram szólt csak hozzám, mekkora önfegyelem kell vajon ahhoz, hogy szinte teljes némaságban éljék le ezek az emberek az életüket.
-Reggel érted jövünk korán, hogy felkészítsünk Urunk fogadására! -ezzel nesztelenül távoztak, és az ajtóban lévő kulcs ráfordításával ismét rám tört a magány.

Nem értettem semmit.....a kék selyem szinte odavonzott a szófához, de hozzá sem mertem nyúlni, hisz hosszú percekig igazgatta az egyik szolga finom ruhadarabot..a szememmel simogattam........ahogy belenéztem el is vesztem, mintha azokból vettek volna színt hozzá.
Levettem magamról a sárga tunikámat, és bebújtam a hatalmas ágyba. Sokáig nem jött álom a szememre..Uramat ezerszer próbáltam felidézni..olyan rég láttam egyszerű valójában...de csak halvány foszlányok derengtek róla. Vágyom rá hogy végre valóban tartozzak valakihez, fizikai kontaktust érezni.........holnap megvalósul...így aludtam el, mosollyal a szám sarkában.