Statisztika

- Kedves Kálmán - húzta le gumikesztyűjét és ült asztala mögé a doktor - azt hiszem, beszélnünk kellene a szexuális szokásairól.

- Mire gondol, Doktor úr? - pirult el a beteg, majd az orvos mögött álló kötszeres szekrényt kezdte fürkészni nagy figyelemmel.

- Sajnos az aranyér és a homoszexualitás nem fér meg túl jól egymással - hangzott a talán kicsit túl határozott válasz.

Kálmán hirtelen Horváth doktorra nézett, tágra nyílt kék szeme őszintén csillogott:
- Én nem vagyok homoszexuális. Soha nem voltam férfival.

Az orvos nyugtatólag a karjára tette a kezét:
- Ön az én betegem. Nincs mit titkolnia előttem. Már sok mindent láttam életemben. Kollégáim szerint az ország egyik legjobb proktológusa vagyok. Higgye el, megismerem a coitus analis jeleit.

Kálmán arca még pirosabb lett:
- Legalább az asszisztensét küldje ki, doktor úr.

- Ugyan minek? - mosolygott az asszisztensi asztal mellett ülő, magas, nőies idomokkal megáldott, szép de szigorú arcú nőre az orvos. - Anett nővér már évek óta mellettem dolgozik. Rá is vonatkozik az orvosi titoktartás és Őt sem fogja tudni meglepni semmivel.

A páciens arca ekkor már bíborvörös volt, lehajtotta a fejét és megadóan sóhajtott.
- A barátnőm szereti, ha "ott hátul" is birtokba vehet.

- Úgy érti, hogy a barátnője Önt rendszeresen megerőszakolja análisan? - kérdezte hangosan Dr. Horváth.

- Nem megerőszakol, csak birtokba vesz - tiltakozott Kálmán. - De ezt Ön úgysem érti doktor úr.

- Értem, vagy sem, az mellékes. Arra azonban vigyázzanak, hogy megfelelő mennyiségű síkosítót használjanak, és ahogy elnézem, nem lenne baj, ha csökkentenék a használt eszköz méretét. A hosszát is, de az átmérőjét mindenképpen. És kérje meg barátnőjét, hogy lassabban, óvatosabban járjon el! Írok Önnek egy kenőcsöt, ez néhány nap alatt remélhetőleg rendbe hozza.

A nővér gondosan begépelte Kálmán adatait, majd kinyomtatta a receptet. Talán ha három percig tartott a dolog, de Kálmánnak maga volt az örökkévalóság. Kerülte a nővér tekintetét, pedig az rá sem pillantott. Az orvos kivette a nyomtatóból a vényt, aláírta és átnyújtotta a betegnek:

- Jöjjön vissza két hét múlva!

Kálmán gyorsan, hadarva elköszönt és kisietett a rendelőből. Még égett a füle, ahogy elindult lefelé a lépcsőn.

Az első lépcsőfordulóig sem jutott, mikor női cipő kopogását hallotta maga mögött. Hátranézett és Anett nővért látta közeledni. A szokásos kórházi fapapucs helyett vörös, tűsarkú cipőt viselt. Zavara ellenére Kálmán nem tudta nem észrevenni a nő formás lábait.

- Kálmán, a nyilvántartásunkból hiányzik az Ön mobiltelefonszáma. Megadná, kérem? - lobogtatott a kezében egy darab papírt a nővér.
Kálmán lediktálta a számot, Anett nővér pedig gondosan feljegyezte.

- Köszönöm - mondta szokatlanul búgó hangon, szemében a megértés és valami huncut kihívás olyan keverékével, hogy Kálmán kicsit beleszédült. - A viszontlátásra - köszönt el kissé furcsa nyomatékkal, majd sarkon fordult és felment a lépcsőn. Kálmán hosszan nézte ringó csípőjét és nagy, formás fenekét, majd mélyen gondolataiba merülve hazaindult.

Mikor Anett nővér visszaért az irodába, Dr. Horváth fáradt, kissé csalódott hangon ezzel fogadta:
- Ez ma már megint a harmadik.

- Igen, már a harmadik - hangzott a határozott felelet. - Ki gondolná, hogy ennyien vannak. Téves az idevonatkozó statisztikai?
Majd rácsattant az orvosra:
- Tudod mi a dolgod!

- Tudom, Úrnőm - rebegte az orvos megadóan - majd kigombolta nadrágját, a bokájára tolta, és pucér fenekét a Nő felé fordítva az íróasztalra hajolt.

- Fura dolog ez a statisztika - kuncogott Anett nővér és szétnyitotta köpenyét. Ágyékán ekkor előbukkant egy hatalmas, fekete, felcsatolható dildó. Odalépett a doktor mögé:
- Mi is volt az a marhaság a síkosításról és az óvatosságról?


És aznap immár harmadszor Dr. Horváth fájdalmasan felnyögött ...