Articles by time
2024. 03. (48)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

A meg nem írt regény

Deleted user
2012. 03. 11. 19:36 | Published: 754x
Étienne Bagnard lenézett a Caravelle ablakából: Vientiane maketté zsugorodott alattuk. Borjúbőr táskában világ kincseként féltett tekercsek, professzionális Kodak fényképezőgép. Oldalzsebében noteszek, feljegyzések: hazaérve fotóit albumba szerkeszti, ha kiadják, jól keres vele.
Lee Hanról regényt, könyvet ír, róla csak egyetlen fényképe van: a Mekong partján sétál lebegő nyári ruhában, szalmakalapja félárnyékában ragyognak gyönyörű szemei. Amikor kínozta, Lee Han fekete ruhát viselt, amikor megismerte -és búcsúzáskor- katonait.
Feltette a fejhallgatót:
- La Vie en Rose,- énekelte Yves Montand,gyorsan a forró kávéba kortyolt, hogy a stewardess megértse, miért könnyezik.

Chaparakban fotózta a rizsaratást, amikor katonák egy zsákmányolt amerikai dzsipbe dobták, zsákkal a fején, ahogy azt ilyenkor szokás tenni egy tússzal. Rövid út után, egy székre ültetve vették le róla.
- Jó napot, Lee Han vagyok,- fiatal, szigorú szépség szürke egyenruhában.
Bagnard körülnézett: ketten voltak és nem kötözték meg, talán már fel is emelkedett a székről...
- Ne próbálja meg, ha kilép a házból, rögtön lelövik. Ha rám támad, egyetlen ütéssel megölöm.
A férfi visszazökkent a székre:
- Tökéletesen beszéli a franciát,- nyögte, döbbenten bámulva a silány egyenruhában is vonzó, fiatal lányt.
- Köszönöm. Jöjjön velem a másik szobába. Ez parancs, fogoly!
Bagnard feltápászkodott; megkönnyebbült, hiszen a lány alig a válláig ért, súlya fele sincs az övének. Elvigyorodott:
- Szabad a karját, kisasszony?
- Ó, a híres francia gavalléria!- Lee Han megfogta a felkínált kart, finom mozdulattal megcsavarva olyan fájdalmat okozott, hogy a férfi a földre rogyott.
- Akkor jöjjön négykézláb, nem bánom!

Egyértelműen kínzószoba: vaságy meztelen sodronnyal, rossz küllemű szék, a plafonon csigák.
- Vetkőzzön le, mire visszajövök!- valamennyi ajtó kulcsra zárva, a sarokban régimódi kávéházi fogas. Nagy szekrénybe próbálja betenni gönceit a fogoly, de az nem akasztós, polcos, a polcokon katonás rendben kínzóeszközök.
Lee Han fekete selyemruhában tért vissza, lenyűgözően gyönyörű. A férfi öntudatlan sóhajt:
- Ha lányom lenne, ilyen kis istennőt szeretnék!
- Tudjuk, fiai vannak otthon és várják. Sokat kell még szenvednie szabadulásáig. Az ágyra!
- Miért?! Nem vagyok kém, nem azért fotózok!
- Túsz vagy. A fényképeid nem érdekelnek, hozzájuk sem nyúlunk,- könnyű kézzel az ágyra bilincselte:
- Kicserélünk egy párizsi emberünkért, te híres fotográfus. Addig naponta kínozni foglak, hogy megtörve könyörögj a világ rádióiban kiszabadulásodért.
Arasznyi krokodilcsipeszt tett az ágy lábára, kisebbet a férfi heréire. Soványka áramütéssel kezdte a kínzást. Bagnard üvöltött:
- Ki vagy te apró, fekete sárkány?! Te őrült gyönyörűség?!
- Lee Han százados, kínvallatónő. Mint igazi NŐ, kegyetlenebb bármely férfinál, ezért a legjobb! Lassan kínozlak, lesz időnk beszélgetni.- Elegáns karosszéket húzott az ágy mellé, karnyújtásnyira a kapcsolószerkezet. Lábát keresztbe vetve úgy ült, hogy a pókháló fekete selyem kirajzolja csodálatos teste minden ívét, sejtelmes vonalait. Hagyta, hogy a férfi oldalra nézve, kiszolgáltatottságát, rá váró kínjait feledve gyönyörködhessék. Majd kimért egy újabb áramütést.
Öt másodperc a pokolban, visszatérve Bagnard sajgó aggyal új kérdést fabrikált:
- Hol...tanult...meg...franciául?
- Saigonban jártam francia egyetemre, de nem tudtam idővel a tandíjat fizetni.
- Van ott kínvallatási tanszék?- silány humorától pár perc kegyelmet remélt.
- Nincs. Két év orvostudomány, gyógyítani kevés, az anatómia viszont hasznos a kínvallatásban. Élvezem. Ha megkegyelmeztem és eleresztelek, zuhanyozz le a szomszéd szobában, az lesz a börtönöd. Vidd át a ruháid innen!
Még törölközött, amikor Lee Han egy tál étellel belépett:
- Laop friss tengeri halból. Mal haut saláta.
Bagnard vizes testtel, mezítelenül letérdelt, elvette a tálat.
- Köszönöm. A laop a kedvencem, sokat ettem Vientiánéban,- alacsony asztalkára tette, lefeküdt a durva padlóra, arcát a lány apró lábai elé hajtva. Bilincsei nélkül is rabbá lett ekkor.

Lee Han minden nap máskor érkezett, Étienne megkóstolhatta a várakozás kettős kínját: várni és rettegni a naponta változó, rafinált kíntól és várni a gyönyörű nőre, akinek mágikus lénye, aurája szerelmes rabságban tartja. Nem tudja, mikor érkezik a lány, fekszik a padlón, arccal az ajtó felé, néha órákat is. Imádkozik Buddha segédletével, aki egy szekrénykéről figyel.
A vallatószobában magnetofon, kínzás után zihálva könyörög kiváltásáért...és egyre kevésbé kívánja azt.
- Két nap múlva szabadulsz,- mondta Lee Han, a férfi feltérdelt a lábcsók után, kétségbe esve ölelte át a nádszál-karcsú derekat.
- Kormányod megtört a hangüzeneteidtől...
- De Gaulle elnök egyenesen sírva fakadt,- morogta Bagnard tehetetlen dühében, mert örök túsz kívánt már leginkább lenni.
- Ez tetszik!- nevetett a lány, majd kéjes dorombolásba fordult:
- Ma bambuszbotokkal foglak kínozni, elviselhetetlenül fáj, viszont nem marad nyoma, nagyon praktikus. Holnap pedig kivégezlek a Mekong partján. Mielőtt hazamész.

- Lao tak hua!-parancsolt Lee Han és a dzsip eltűnt a két katonával. Étienne Bagnard óvatosan megfogta a lány kezét s mivel ő nem ellenkezett, kézenfogva sétált a gyönyörű hóhér és rajongó áldozata a zavaros, sárgálló Mekong felé.
- A katonák azt hiszik, agyonlőlek.
- Megteheted,- térden állt a férfi, tarkóra tett kézzel. A lány ledobta sivár egyenruháját, habselyem fehérneműben ragyogott kívánatos, fiatal teste. Bagnard lélegzet-akadva nézte, majd éhes szája megkóstolta, mohó keze bebarangolta a szépség eleven szobrát. Szomjas nyelve csókért feszegette Lee Han összezárt ajkait.
A lány eltolta magától:
- Ezért még szenvedned kell!
- Úristen, mikor?! Holnap hazamegyek!
- Csókom ígérete majd visszahoz téged nekem...várnak a bambuszbotjaim!
- Legalább lefényképezhettelek volna!
- Lehetetlen! De adok egy képet magamról, azt elviheted.
Összebújtak, ölelkeztek, majd visszamentek az útra, Lee Han százados hasábrádióján odarendelte a dzsipet.

Bagnard fotóalbuma világsiker lett, a reménytelenül sárba süppedt, csontváz bivalyok, a közönyös, fénytelen szemű páriák képe World Press díjat kapott.

Lee Han regénye üres papír, rászáradt könnytől ráncosodott.
- Vissza kell mennem Hozzád!,- sóvárog Étienne Bagnard, mikor két tenyerébe veszi és megcsókolja a képet: gyönyörű, fiatal lány, lebegő nyári ruhában a Mekong partján. Imádott arcára félárnyékot vet a széles szalmakalap.

Comments (2)

The comments are only available after login.