Ki a jó kutya? 3 rész.

Sötétedés után igen nagy cidri volt, legalábbis csípősen fújt a szél, amit a bundám alatt is erősen megéreztem. Nagyon fáztam. Nem láttam semmit, de hallottam, hogy esik valami. Ónos eső. Hiába a tető a ketrecen, befújja alá a szél, és éreztem, hogy a padlórács egyre csúszósabb volt, én meg tudtam, hogy hamarosan átázom, ha nem előbb, utóbb, amikor ha plusz fokra melegszik az idő, beleolvad a bundámba a jég.

Ahogy tudtam, jeleztem, hátha meghallják valahogy a házban...már ha volt a közelben ház.

- VÁÁUH! VÁÁUHH! VÁÁÁHH! HÁÁUV! HÁÁUV! ÁÁÁÁH! ÁÁÁÁH!!

Hallottam, hogy valaki rohant kifelé, és igen, ő volt, egy nagy ponyvával. Letakarta vele az egész ketrecet, és kövekkel rögzítette a szélén, hogy le ne fújja a szél. Legalább már nem fázok annyira.

Másnap, szinte nulla alvással, (amiben nem vagyok biztos, mert túlságosan hamar világosodott) is az otthoniakra gondoltam, és arra, hogy miért nem hallgattam arra a belső vészcsengőre? Hogy lehettem ennyire gyerekesen felelőtlen? Ekkor eszembe jutott valami. Ha kihúznám a kezem a mancsból...de nem megy! Igaz, éreztem, hogy valami szorítja a csuklóm, de azt hittem, hogy a szigetelő szalag miatt van. Ez ugyanis gyorskötöző volt...minden tagomon, a nyakamon is. De olyan erős, hogy csak flexszel lehetett volna levágni. De ha ki is tudnám szabadítani a kezem, amikor rá támaszkodtam, gyanúsan puha érzetem volt, ám kívül enyhén kopogott. Ráadásul olyan, mintha ujjaim se lennének. Azt is nagy nehezen pogattam ki a csuklóimmal, hogy nem csak egy sokkoló nyakörvet adott rám, hanem valami mást is, ami abban a pillanatban is a nyakamba mélyedt, mintha szögekkel vagy tüskékkel lenne tele.

- Jó reggelt, Benji!

Köszönt, miközben lerántotta a ponyvát. Nem is hallottam, ahogy jön.

- Szerintem neked ez a név jobban áll! A családodra gondolsz, igaz? Nyugi! Ha keresnek is, a telefont már nem tudják bemérni. És elárulok még valamit. Nem az Alpokban vagyunk, de itt se fogsz izzadni.

Nem akartam hinni a fülemnek. Miről beszél ez?

- HÁUÁUÁUÁU *gzzzzzt* EEERKRKRKRHHH...nyüssz..

- Úgy látszik, nagyon nem bírsz magaddal! Betértem egy barkács boltba, és vettem neked egy speckó nyakörvet, ami igazából egy csőbilincs. Rádfér a fogyás, és hogy ne szenvedj annyira az éhségtől, motivációnak ezt rád adom, hogy nagyobb elszántsággal add le a kilókat. Kb 2 centivel kisebb, mint a nyakkörfogatod, de azért van neked ott is súlyfelesleg. Ha ügyes leszel, 3 hónap után még lógni is fog rajtad. De lehet, hogy egy hónapig alvási apnoe-t is okoz...vagy akár kettő. Tőled függ. Adok én neked kaját, amennyit akarsz, de amellett, hogy a nyelés nehéz lesz, a hosszas alvás megvonás végzetes is lehet. De ha igazán peches vagy, úgy elalszol, hogy megfulladsz.

Kinyitotta a ketrecet, én meg ösztönösen szöktem volna ki, de valami hirtelen visszarántott. Hát persze. Egy hatalmas lánc, ami a ketrec hatuljára volt rögzítve. Hogy nem vettem észre egész éjjel? Lehet, a sokk vagy még mindig tart a kábulat?... De ami a nyakamban is volt, az egy befelé fordított tüskés fojtó... Ez mindenre gondolt, amire akkor én. Honnan tudta?...

Ő feltűnően higgadt volt, majd ennyit mondott:

- Akkor taktikát váltunk.

Határozottan visszahúzott, aminek nem ellenálhattam, majd egy hosszas maximumra vett sokkolás sorozat után lekapta a tetőt a ketrecről, utána engem felrángatva feltekerte a ketrec ajtó fölé a láncot, miközben én habzó szájjal, összevizelve magam, remegve vártam a sorsomra. Kb. olyan pózba helyezett vele, hogy a mancsok ne érjenek le, ami a könyékig a nyakra és lábra rögzített karoknak köszönhetően nem volt nehéz, amit kívül a bundám alól nem lehetett látni. Ennek köszönhetően "tacskó mellső lábaim" lettek. De hogy ne fickándozzak, gondosan, lefelé is kikötött, egy talán pont erre a célra kialakított magas küszöbre, de egy másik tüskés fojtóval és lánccal, viszont ehhez le kellett vennie a sokkoló nyakörvet.

Ahogy félig-meddig lógtam, miközben szélesen, minden irányból, a láncok húzó erejének hatására mélyedt a nyakamba a már dupla fojtó, realizálnom kellett, hogy a saját életem fölött már nem én rendelkezem. Nem akartam elhinni, hogy ebbe a helyzetbe kerültem.

- Így! Szépen megetetlek, aztán meggondolom, hogy mikor engedjelek el.

Ezt követően bement, majd kis idő múlva térdvédővel a térdén jött ki. lehúzta a sliccét, letérdelt és elővette a szerszámát, ami legalább 25 centi lehetett, vastagsága meg harmad akkora, mint az alkarom, majd utána jött a fekete leves. Kíméletlenül lenyomta a torkomon, miközben húzott magához. A nyakam megfeszült, ettől mégjobban beleágyazva a tüskéket. Dagadt az ér a fejemen, a nyakamon, sugárban könnyeztem, még nyöszörögni se tudtam. Majd kihúzta, aztán belökte, és megint kihúzta, ezt követően még kíméletlenebbül belökte, majd még mélyebbre nyomta... És nyomta. 10mp, 30mp, 1p, 2p...már a negyedik percnél szinte eszméletlen voltam, amikor kihúzta, amely után egy óriási böfögés hagyta el a torkomat.

- BUUUUURRRRRRFFFFFFFFFF KÖHHKÖHH...HÖRRRGGHHH *zihál* EKK...*zihál* ERRRKKK.

Hatalmas légszomjam volt, de a fojtó akadályozott a levegővételben, semmi erőm nem volt magam megtartani, a maszk száján is bőséges nyálat csorgatva csak halkan tudtam nyöszörögni.

- eeehh...eeehh...eeeerrgghhhh...

- Jutifalit mégsem kapsz, mert nagyon rossz kutya vagy, de meg kell itassalak legalább naponta egyszer...

Közölte fátyolos hangon, majd bezárta a ketrecet, aztán elment itthagyva azzal a tudattal, hogy nem tudom, mikor jön vissza. Már szinte nem bírom tartani magam...féleszméletlenül...minden porcikam remeg és nagyon fáj...nyomja a rács a térdemet...szédülök...

Folyt. köv.