Egy érdekes találkozás története (1)

A napokban egyik reggel vérvételre kellett mennem a kórházba, majd utána a Kormányablakot céloztam meg, mert személyi igazolvány kártyát kellett csináltatnom, mivel nem régen Berlinben a papír alapú személyimmel nem engedtek be a Reichstagba, de a repülőtéren is problémáztak a miatt.

A Kormányablaknál kikértem a sorszámomat, majd beléptem a tágas várakozótérbe, hogy leüljek, míg sorra kerülök. Már jó ideje várakoztam ott, mikor belépett egy jó harmincas, de lehet, hogy negyvenes életkorú srác, világos, porcelán fehér, élére vasalt nadrágban és felette világoskék pólóingben, szép, barna mokaszin volt a lábán, de zokni nem volt alatta. A srácnak vállára omló, göndör haja volt, rőt vörös színben ragyogott, de tényleg ragyogott, mintha valamivel be lett volna fújva. No meg szépen ápolt szakálla és hozzáillő bajusza is volt. A pólóing alól kilógó bőre fehér volt, szeplős, ami különösen tetszett nekem. Szóval leesett az állam, szerencsére nem járt nagy zajjal, így senki sem figyelt fel rá.

A srác belépve felmérte a terepet, majd lassan besétált a terem közepére és velem átellenben ült le egy üres székre, de azonnal előkapta a mobiltelefonját és már el is merült annak nézésében. Így én zavartalanul stírölhettem őt, felmérve teste minden látható és nem látható porcikáját.

Már jó ideje tehettem zavartalanul, mikor a srác hirtelen felemelte a fejét és pont rám nézett át. Észrevette, hogy nézem, kicsit elmosolyodott, majd felállt s kiindult a várakozóhelyiségből, de az ajtóból – hívogatóan, legalábbis én így éreztem – visszanézett a válla felett s kiment. Nem tétováztam egy percet sem, én is felálltam s utána mentem a férfi mosdóba.

Ott belépve a srác akkor lépett el a piszoártól, és lépett a mosdókhoz, amik felett végig egy nagy tükör volt. Odanyújtotta a kezét, megengedte a vizet, mosni kezdte, de közben hátra sem nézve halkan megszólalt:

1. Kicsit későn jöttél, így most már csak azt láthatod, amit kint is már láttál. - jelentette ki, nevetve.
2. Ami késik nem múlik. - válaszoltam és hozzátettem: - Nagy a fantázián s nem mondom, hogy nem szerettem volna élőben látni, de el tudom képzelni most is, mint kint, hogy mit rejtegetsz a gatyád alatt, azon belül. - fejeztem be és én is nevettem.
3. Leírnád, hogy én is halljam? - cukkolt és felszólított annak részletezésére. Nem lepődtem meg, hanem nekikezdtem:
4. Szép, vastag, húsos farkad van, élénkvörös szőrbokor közepén tárolva, mondhatnám megbújva, de mikor kell, felágaskodik, kiemelkedik és méretes szerszámmá válik, amivel jól is tudsz bánni, sajna csak a lányok örömére. - válaszoltam kicsit bánatosan.
5. Sok minden igaz, de nem minden. Pont a lányok nem! - hallottam meglepetten tőle. Ránéztem, hogy nem viccel-e, de nem tette.
6. Akkor remélhetek esetleg? - kockáztattam meg a kérdést. Azt válaszolta nevetve:
7. Míg élsz, remélsz, de itt nem! Ha végzünk, kint a kis térem a padon megvárjuk a másikat és meglátjuk... - sejtelmeskedett, majd hozzátette: - Menjünk, hátha már sorra kerültünk! - jelentette ki és már ki is lépett előttem.

Igaza volt. Mind a kettőnk száma már ott volt a hívótáblán, így mentünk is a megfelelő ablakhoz. Később még a fényképezőnél találkoztunk, de utána már nem sok idő kellett, hogy a papírjaink is elkészüljenek, azokat aláíva már távozhattunk is.

Szinte egyszerre léptünk ki az épületből s mentünk a kis tér felé, de mivel ott minden pad foglalt volt, így az elől haladó srác hátrafordult és megkérdezte:

1. Ráérsz most? Feljönnél hozzám? Nem lakom messze innen, - kérdezte meg és jelentette ki.
2. Igen, ráérek és persze követlek bárhova! - válaszoltam, mire elnevette magát és azt mondta:
3. Nem csak a szavadon foglak! De itt mást nem tehetek... - szólt lemondóan, majd megindult a troli megállójához.

Szerencsére jött is a troli, azzal mentünk pár megállót, majd leszállva egy mellékutca egyik hatalmas háza előtt álltunk meg. A ház új építésű volt és legalább nyolc szintes. (Tévedtem, mert tíz emeletes volt, de volt egy tizenegyedik szint is, a tetőtéren és ott volt a srác panorámás lakása, nagy terasszal, elkülönítve jól. A környező házak mind alacsonyabbak voltak, így azok házteteje felett ragyogó kilátás nyílt a Budai hegyekre. A Dunára, Gellért hegyre, Citadellára.)

Belépve a lakásba, levettük a cipőinket és zokniba tértünk be a nappaliba, ahonnan még szép volt talán a kilátás, mert körpanoráma volt. Ott hagyott nézelődni, míg ő kiment, majd hamarosan visszatért, de én nem vettem észre, mert el voltam telje a kilátással és a néznivalókkal.

Pedig volt még néznivaló!

Mert a srác mellettem állt, pőrén, egy szál semmiben, pontosabban egy szál, már merevedő faszban.

Halkan megszólalt:

1. Szép mi? És ehhez mit szólt? - kérdezte meg. Mire odanéztem, rá és elállt a lélegzetem is. Ahogyan ez az Adonisz külsejű, csodás izomzatú srác ott állt a napsütésben mellettem, pőrén. Nevetett.
2. Megérinthetsz, nem vagyok porcelánból! - szólított fel s már hajolt is oda és csodás, nyelves puszit kaptam tőle. Hosszan tartotta a számban a nyelvét és körbe istapogatta azzal belülről a számat, fogaimat.
3. Huhh, ez jó volt! - jelentette ki és megkérdezte: - Kérsz valamit inni, vagy ennél inkább valamit?
4. Ha lehet fordított sorrendben! Először ennék egy kicsit a húsos farkancádból, majd innék rá egy jó feketekávét házi tejjel! - somolyogtam.
5. Mindent a vendég kívánsága szerint! - válaszolta s kiment megfőzni a kávét, amit behozott egy nagyobb csészével, majd elém térdelt bés ezt mondta: - Sajna a házi tejet a vendégnek kell elővarázsolnia a kávéjába. Önkiszolgáló! - tette hozzá nevetve.
6. OKÉ, de akkor cseréljünk! Én fogok térdelni előtted, hozzáférjek a tejcsarnokodhoz és tudjak abból házi tejet kinyerni, Te pedig állj itt előttem, mind a cövek és tűrd!

Így is lett, sokáig tartott, míg sikerült némi magos tejhez jutni tőle, de végül is sikerült.

Majd cseréltünk, mert ő is szerette a házi tejes kávét.

Mikor végeztünk a kávézással, kiléptünk a nagy teraszra, amelynek a sarkában egy kisebb, fa házikó állt, melynek ajtaját kinyitotta és a Csodák Palotája tárult elém. Volt ott minden, ami egy bdsm szeánszhoz csak kell.

(folytatás következik)