Egy régi történet jutott eszembe folytatása (2)

Miután Hans feladta rám a kiválasztott alsógatyámat, a házigazdámmal együtt lementünk a pincébe. Ott először egy nagyobb öltözőterembe értünk, ahonnan három ajtó is nyílott: az egyik az uszodába vitt, a másik a kínzóterembe, s végül a harmadik pedig egy komplett zuhanyzó-WC-be. Ez utóbbit most kihagytuk, az uszodába is csak bepillantottunk, ahol egy 25 méteres medence volt, de mi visszatértünk az öltözőterembe és onnan a második ajtón nyitottunk be.

Egy újabb, kisebb terembe értünk, amelynek egyik oldalán szekrények sorakoztak és bennük mindenféle bdsm célra használható öltözetek, köpenyek, lánc-bőr mellények, bőr rövid- és hosszú gatyák (bőrből és textilből, de kombinált is volt), és sok minden más; míg a másik oldali szekrényekben és körbe a falakon, pedig elképesztő mennyiségű és választékú eszközök sorakoztak. A házigazdánk először odalépett a bőr korbácsokhoz, de végül mégsem vett le egyet sem, hanem engem szólított fel választásra: megtettem, de nem korbácsot, hanem egy vastagabb nádat választottam. Azzal mentünk be a következő terembe, amelynek végén, egy deresen feküdt a fenti morcos srác hason, kissé széttett lábakkal és a bak első lábait megfogva a lenyújtott kezeivel.

Hans parancs nélkül odalépett hozzá/mellé, a derekára rácsatolta a vastag szíjat meghúzva, majd a bokáit is rögzítette, no meg odakötözte a csuklóit is a deres lábaihoz, majd odébb lépett. A házigazdánk rám nézett és intett – szabad a pálya a büntetéshez, amit nekem kell abszolválnom, mert fent a nappaliban az ölembe öntötte a kávét.

Lenéztem a deresen fekvő srácra, jól megnéztem a szép, domború fenekét, zsemléit is és megállapítottam, azokat nem gyakran verték el eddig, mert szépen gömbölyödtek és simák voltak, csak szőr nőtt rajtuk. Ezért én óvatosan, de nagyokat ütöttem a kezembe vett náddal, soha nem ugyanoda, hogy ne legyen hurkás és hogy hamarabb eltörjön a nád. Sikerült. A nyolcadik-kilencedik ütésre eltört.

A srác fel sem jajdult a deresen, de nem is izgett-mozgott a csapások között sem. Halkan – sziszegés nélkül - tűrte, még csak meg sem moccant a teste sem.

Intettem Hansnak, aki odalépett, feloldozta a deresen fekvőt, de nem engedte felkelni, hanem egy fehér rongyot vízbe mártott, kicsit kifacsarta, majd ráterítette a srác zsemléire. Mi pedig ez alatt előre mentünk a kínzóterem elejébe, ahova Hans is követett minket, miután utánunk behúzott egy terem szélességében egy függönyt, elválasztva az elülső és a hátsó részt egymástól.

Ott először Hanssal, foglalkoztam, majd a házigazdánkat is alapos fenekelésben és/majd cbt kezelésben részesítettem s végül mindkettőjüket meg is basztam egymás után, egy bőr ágyon.

Mikor végeztem, kiküldtem őket a kínzóteremből, az uszodába át, hogy ott várjanak rám. Én pedig hátramentem, megnéztem a srác zsemléit s konstatáltam, hogy ütéseim nyomán nem maradtak hurkák azon. Ekkor a srác halkan megszólalt:

1. Direkt úgy ütöttél Uram, hogy kevés nyoma maradjon? - kérdezte meg.
2. Igen, jól sejtetted. De mondd, miért voltál morcos, amikor megjöttünk, mert felkeltettünk? - kérdeztem meg.
3. Nem, Uram, hanem azért meg itt eddig én voltam a Mester, de megérkezésetekkor semmi tiszteletet nem kaptam a házigazdánktól, hanem inkább lenézést, megvetést. S bocs, nem készakarva öntöttem az öledbe a kávét, megbotlottam a szőnyegben.
4. Észrevettem, de sebaj. A pantallóm reggelig megszárad, viszont azt kérem, hogy öt órakor ébressz fel, mert fél hatkor indulnom kell, hogy hazaérjek a gyáramba, reggelre.
5. Hol van a gyárad, Uram, ha szabad megkérdeznem?
6. Persze, hogy szabad, Magyarországon, Kőszegen. - feleltem, majd én kérdeztem: - Veled miért angolul beszél a házigazdánk, mikor jól beszélsz németül is?
7. Azért, mert mivel én Dom, Mester vagyok, így angolul kell Uramnak, Sir-nek szólítania s akkor már angolul beszél végig.
8. Ja, értem, rendben. Akkor én most bemegyek hozzájuk az uszodába, Te menj fel, kérlek készíts még szendvicset és kávét be a nappaliba, majd menj lefeküdni, hogy fel tudj kelteni reggel, ötkor!

Ezzel elengedtem őt, én még átmentem az uszodába, ahol leúsztam pár hosszat s mentünk fel a nappaliba, bedobtuk a szendvicseket és a kávét, majd mentünk – mi is - aludni.

Ugyan később még bejött hozzám Hans, de csak lefeküdt mellém és ott aludtunk egymás mellett.

A kapus srác kicsit furcsállotta ezt, mikor jött kelteni engem, de szólni nem mert. Neki adtam egy névjegyet.

Felöltöztem, felhörpintettem a kávémat, a szendvicset csak eltettem s majd menet közben eszem meg, hazafelé. Mielőtt kihajtottam a kapun és búcsút intettem a kapus srácnak, adtam neki egy névjegyet. és eljöttem. Pont fél hat volt. Keresztül hajtottam a már ébredező Bécsen, de nem álltam meg sehol, hanem irány a határ és Kőszeg.

Jó pár napig nem hallottam felőlük, míg nem egyik nap a titkárnőm azzal jött be, hogy külföldi hívásom van, valaki angolul, vagy németül beszél benne s engem akar. Beszélek-e vele, vagy hívassa a nemzetközi osztály vezetőjét. Mondtam, nem szükséges, én beszélek Vele, kapcsolja csak be.

A bécsi házigazdám volt, hogy mikor megyek újra feléjük, mert szolgálni szeretnének engem, ja és persze újra látni.

Nevettem.

Azt válaszoltam, hogy a jövő hét végén, esetleg már péntek estére odaérhetek. Ha ennyire hiányzom s hétfőn reggel jövök majd el, vissza ide.

1. Addig elég lesz? - kérdeztem meg tőle.
2. Igen. - válaszolta és mielőtt letette, még hozzátette, kérdezte meg: - Több subbal, szolgával is el tudsz bánni egyszerre?
3. Igen, természetesen. Miért? - kérdeztem most én vissza, feleletet már nem kaptam, letette közben.

(folytatása jön)